2019.06.15. 17:00
Már több mint 30 millióan fürödtek Zalakaroson
A 30 milliomodik vendéget köszöntötték a napokban a Zalakarosi Fürdőben. A 4 fős, kisgyermekes család visszatérő nyaraló a zalai városban, útközben a Balatonnál is mindig megállnak strandolni.

A Pest megyei településről, Pencről érkezett 4 fős család boldogan vette át a 30 milliomodik vendégnek szóló, év végéig igénybe vehető korlátlan élményfürdő belépőt a Zalakarosi Fürdőben. Lami Anita és István a legjobbkor léptek be a strandra két pici gyermekükkel Andrissal és Istvánnal. Igazi meglepetés volt számukra, hogy a fürdő és a város vezetősége fogadta őket a beléptető kapunál.

Fotó: hellozalakaros.hu

A szülők korábban, gyerekek nélkül is többször pihentek Zalakaroson, most két kisgyermekkel különösen szeretnek itt nyaralni. Már a pünkösd hétvégét is itt töltötték, de akkor a szállodájuk szolgáltatásait használták ki, ma jöttek először a fürdőbe.

Természetesen a karosi pihenés előtt és után a balatoni strandolás sem maradhat ki a nyaralásukból:

Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő Zrt. vezérigazgatója külön örült, hogy egy kisgyermekes család lett a kerek számú belépő, hiszen a zalakarosi fürdő ma már egy 4 évszakos családi fürdő, ahol nyáron 5000 m2-nyi vízfelület áll a vendégek rendelkezésére.

– Ha az első vendég visszatérne ma ide, felismerné a fürdőt?
– Biztosan nem, az elmúlt 54 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül a Zalakarosi Élményfürdő. 1965-ben két szabadtéri medencével nyitottak, 1975-ben adták át a fedett fürdő épületét, azóta egész éves nyitva tartással üzemelünk.
Ma 33 medencével, számos szolgáltatással várjuk az idelátogató vendégeket egy 5 csillagos strandon, ahol fedett és élményfürdő is szolgálja a vendégek kikapcsolódását.

Fotó: zalakaros.hu

A klasszikus gyógyfürdő mára már kinőtte magát, és az egész család számára nyújt attrakciókat a gyógykezelések mellett. Nagyon figyeltünk arra, hogy már a legkisebb gyerekeknek is tudunk szolgáltatást nyújtani, és a családi és élményfürdőnk felnőtt a gyógyfürdőnk mellé.

Fotó: Mihály Szilvia

– A legkisebbek részére mit kínálnak?
– A gyermek vízi világunk egyedülálló az országban. A kétszintes beltéri vízi gyerekparadicsomban több mint 60 vízi attrakció, locsoló kapuk, vízágyuk és csúszdák várják a gyerekeket. Adrenalin csúszdaparkunkban több mint 400 méternyi csúszda vár ránk, akár 6 emeletnyi magasságból is lecsúszhatunk.

Zalkaaros, fürdő, csúszda

Fotó: hellozalakaros.hu

Novák Ferenc, Zalakaros Város polgármestere is nagy sikernek könyveli el a 30 milliomodik látogatót.
– 3 Magyarországnyi ember választotta már Zalakarosi fürdőt pihenése célpontjául, ennyien biztos nem tévedhetnek. A fürdő 1965. óta üzemel, a milliomodik látogatónk 1974. januárjában érkezett, 2010. júliusában már a 25 milliomodik vendég fürdött nálunk.

– Ezt a hatalmas vendéglétszámot egy viszonylag apró település szolgálja ki.
– Valóban. A 765 éves Zalakaros az ország 5. legkisebb városa, de település lélekszámának növekedése miatt bekerült az országos TOP 10-be.
1968-ban 684 lakosunk, 1997-ben 1100 lakosunk volt. Azóta megduplázódott az itt lakók száma, ma 2548-an élnek nálunk. Ha egy település népszerű üdülési célpont, nő a lakosok száma is.

Zalakaroson a fürdőzésen kívül számos aktív pihenési forma közül választhatunk, idén a város bringában utazik, de a bicajozás mellett érdemes kirándulnunk, sétálnunk is a környéken, hogy felfedezzük a 6 érzék városát.

Készítette: Mihály Szilvia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva