Sam Feldt Dj-vel a Balaton Soundpon beszélgetett Hankó Viktor, az Origo munkatársa.
– Megmondom őszintén, hogy engem valamennyire meglepett az, hogy adott egy elég fiatal DJ, aki komoly energiákat fektet abba, hogy tulajdonképpen megváltsa a világot az alapítványán keresztül.
– Valóban még csak 25 vagyok. Tavaly hoztuk létre az alapítványt Amszterdamban. Az ötlet onnan jött, hogy nagyon sokat utazom, szinte az egész világot bejártam nagyon rövid idő alatt és kaptam egyfajta képet arról, hogy mi történik a bolygónkkal. Mondjuk, ezzel valahol én is komolyan hozzájárulok a föld jelenlegi problémáihoz azzal, hogy ilyen sokat repülök, hiszen a légiközlekedés az egyik legszennyezőbb. Feltettem magamnak a kérdést, hogy mit tudok tenni azért, hogy valamennyire csökkentsem az ökológiai lábnyomomat. Így aztán pont jövő héten például Afrikába utazom, ahol különböző szén-dioxid-kibocsátást csökkentő projektekbe fektettem. De említhetném azt is, hogy nem használok eldobható műanyagokat a mindennapokban. Viszont azon gondolkodtam, hogy önmagában ez utóbbi még nem elég, úgyhogy elkezdtem azon agyalni hogyan vehetnék rá másokat arra, hogy tegyenek a környezetükért. Például más előadókat, akik aztán ösztönözni tudják a rajongóikat vagy a követőiket. Így hát létrehoztam egy alapítványt, egyfajta platformot, amely abban segít, hogy a művészek és a rajongóik közösen tehessenek valamit a fenntartható jövőért.
– Lassan úgy tűnik nekem, hogy divattá válik az, hogy az ilyen ügyekért kiálljanak az ismert arcok. De vajon mennyire őszinte ez?
– Őszinte, méghozzá azért, mert én is őszinte vagyok magamhoz. Nem állítom azt, hogy egy fenntartható módon működő DJ lennék, mert nem vagyok az. Említettem is, hogy sokszor repülővel kell utaznom, ami az egyik legkörnyezetszennyezőbb közlekedési eszköz. Hogy aztán magukról a show-król már ne is beszéljünk, amikor óriási mennyiségű szén-dioxidot lövünk a levegőbe, megy a pirotechnika, robbannak a lángok, megy a tűzijáték meg minden. Tisztában vagyok ezzel, nem is állítom az ellenkezőjét.
Nem vagyok tökéletes, sőt, elég messze állok attól.
Viszont legalább elgondolkodom azon, hogy mit is tehetek én. És, ha az emberek látják azt, hogy ez a DJ is megpróbál tenni valamit, akkor az talán inspirálóan hat és ők is elgondolkodnak azon, hogy mit tudnak változtatni a maguk módján. Szóval nem arról van szó, hogy megmondom másoknak mit csináljanak, miközben én feszítek a magángépen és nem teszek semmit. Próbálom megtenni a tőlem telhetőt. Emiatt őszinte ez a projekt.
– Kanyarodjunk el a karrierje felé! Emlékszik arra a pillanatra, amikor tudatosult önben, hogy ez valóban a pályája lesz majd?
– Azt hiszem, hogy ez akkor volt, amikor aláírtam a Spinnin’ Records-szal, ami 5 éve volt.
– Mindössze 20 évesen, az azért nem rossz!
– Nem bizony! De hát az az igazság, hogy előtte én már DJ-ztem pár évet. 11 évesen kezdtem el foglalkozni ezzel az egésszel. Az apám révén füstgépek, cédélejátszók és hasonlók között nőttem fel és már viszonylag korán zenéltem is különböző helyeken. Eltelt azért pár év addig, amíg egy nagy kiadó úgy döntött, hogy leszerződik velem. Viszont kétségkívül az volt az a pillanat, amikor felfogtam, hogy ebből akár meg is lehetne élni. Korábban elképzelhetetlennek tartottam. Onnan kezdtem el hinni abban, hogy talán némi tehetségem is van ehhez, vagy legalább van egyfajta elképzelésem arról, hogyan kell zenéket írni.
– Kívülállóként nekem úgy tűnik, hogy ez az egész DJ-zés, meg EDM-világ egy instant dolog, ami olyan, mintha bármikor véget érhetne. Az az érzésem, hogy az elektronikus zenében elképesztően gyorsan telik az idő, míg más stílusok esetében meg nem ritkák az állócsillagok. Ez nem aggasztja?
– Nyilván ez egy újabb iparág. Legalábbis a rockzene nagyságrendekkel hosszabb múltra tekinthet vissza, de azért a DJ-k között is találni olyanokat, akik már szinte évtizedek óta ott vannak a csúcson. Mondjuk elég csak David Guetta-ra, Armin van Buurenre vagy Tiesto-ra gondolni. Ezek a srácok elég komoly karriert futottak be. Mellettük persze tengernyi egyszámos előadót találni, de ha belegondolsz, akkor ez minden zenei stílusra igaz. Egyébként szerintem ebben a tekintetben az előnyömre válik az, hogy nincsen hatalmas világslágerem. Van néhány kisebb, de azért nem mondanám azokat akkora áttörésnek. Van, akinek egyetlen alkalommal összejön az, hogy valami nagyon durvát alkosson, de aztán el is tűnik, rögtön összedől az egész. Én viszont apránként, kisebb slágerekkel építgetem fel a falat, ami így biztosabb alapokon is áll. Ha érted mire gondolok. Több éve csinálom már és még mindig úgy látom, hogy bőven előrefelé haladok.
– Ön szerint mi kell ahhoz, hogy ezt a karriert biztosan építhesse tovább?
– Szerintem két út van. Az egyik, amit mondjuk Armin van Buuren csinál. Neki van egy nagyon komoly közönsége, akik követik őt mindenhová és meg is kapják tőle azt, amit várnak. Aztán ott van a Tiesto-féle út, aki mindig úgy változtat a hangzásán, hogy az éppen aktuális népszerű trendekhez igazodjon. Szerintem én a kettő között mozgom. Egyrészt van egy felismerhető stílus, de az mindig alakul és változik a trendeknek megfelelően.
– Mit jelent ez a jól felismerhető stílus?
– Dallamos, vidám, érzelmes, hangsúlyos vokálokkal, kicsit chill-es, de azért mégis energikus. Nem is tudom, valami ilyesmi. Sokféleképpen leírhatnám. Csináltam egy számot Akon-nal, ami 90 bpm-mel megy, de aztán van, amelyik 128 bpm-mel pörög és jóval bulisabb. Mindkettő Sam Feldt-zene. Az az érzésem, hogy sikerült egy nagyon változatos, de azért mégis valamennyire homogén, felismerhető stílust megalkotni, amelyet sokan kedvelnek.
– Hogyan változott ez a bizonyos Sam Feldt-stílust az elmúlt években?
– Még én magam is nehezen tudnám megmondani. A Shaggy-vel közös dal például egy reggae-szám, de erre nincs is több példa, hiszen teljesen más dalaim vannak.
– Akkor mit is jelent az a jól felismerhető hangzás? Illetve ez hogyan változott?
– Az alapvető kulcselemek nem igazán változtak, ha meghallgatod a négy évvel ezelőtti dalaimat és a maiakat, akkor azért nem lesznek teljesen idegenek. A hozzávalók adottak. Sokat változott azonban az elektronikus zene világa is, amely változást én is követtem.
– Miért jó DJ-nek lenni?
– Én elsősorban a fellépések és a bulik miatt imádom. Ez a legjobb az egészben. Az utazástól meg a szállodáktól már lassan herótom lesz. Hidd el, minél több szállodát látsz, annál jobban hiányzik a saját ágyad. Aztán pedig alig látom a barátaimat, a családomat.
A lényeg, hogy semmi esetre sem ezért csinálom,
hanem azért az egy óráért, amit a színpadon tölthetek. Az fantasztikus. Mindent elfelejtesz, minden megszűnik és csak te vagy ott, meg a zenédre bulizó több ezer ember. Hihetetlen. Közben pedig van, amikor 12 órát várakozom egy repülőtéren és elgondolkodom, hogy mi a francért is csinálom ezt az egészet.
– Volt már olyan, hogy nem sikerült egymásra találnia a közönséggel?
– Persze, hogy előfordult. Régóta zenélek már és az nem mindig ilyen menő színpadokon történt. Játszottam én lepukkant kocsmákban meg bárokban 10-15 embernek is 6 órán keresztül és mindent megtettem azért, hogy végre táncoljanak már. De tudod mit? Még azt is imádtam. Ha ugyanis szeretsz zenélni, akkor majd’ teljesen mindegy, hogy hány embernek játszol.
– Melyik jobb?
– Mindkettő kihívás a maga nemében. Ráadásul teljesen kiszámíthatatlan. Egyik este még Amerikában játszol, beteszed a legújabb számodat és mindenki megőrül, aztán két nappal később Amszterdamban meg vért izzadsz, hogy végre észrevegyen a közönség. Vannak jobb napok és vannak rosszabbak. Így jó ez az egész, komolyan mondom!
Nyitókép: Origo, Major Kata
