Ez a partszakasz 1961 óta strandként funkcionál. Panorámája Tihany-módra gyönyörű, az elhelyezkedése pedig nem is lehetne jobb. A bejárattól 100 méterre legalább 150 férőhelyes ingyenes parkoló, 25 méterre vitorlás- és BAHART-kikötő, valamint számtalan lángos-palacsinta-hamburger lelőhely. Utóbbira egyébként nincs feltétlen szüksége az idelátogató strandolóknak, mert kerítésen belül sem maradunk éhen.
A strand üzemeltetésének a jogát április végén nyerte el egy testvérpár, Keczán Pál és Keczán Máté. Egy hónap alatt elhordták a szemetet és összekapták a helyet, ami június elején meg is nyitott. Azóta igen nagy sikerrel üzemel.
Amikor ott jártam, nem volt kifejezett strandidő, mégis szép számmal voltak látogatók. A félsziget egyetlen gyereköble is itt található, hullámtörővel, lassan mélyülő, iszapos tófenékkel. Előtte igényes játszótér, amelynek a homokját kétnaponta átforgatják, szóval nem kell kellemetlen meglepetésektől tartani.
A strand erőssége pont az, hogy nem akar más lenni, ami. Ez egy strand, amelyet olyanra igyekeztek kialakítani, hogy fiatalok, idősebbek, egyedülállók és családosok is egyaránt megtalálják a helyüket. Aki a nyüzsgést szereti, annak is jó, de a félrevonulni vágyók is találhatnak maguknak egy eldugott zugot a napozásra. Nincs fine dining hipszterbisztró, se elegáns étterem önmegvalósító séfekkel. Helyette food truckok kínálnak ízes falatokat Lakatos Márk szervezésében. Helyet kapott a bejárat mellett a Levendula Fagyizó, amely Budapesten kívül csak Tihanyban képviselteti magát több helyen.
A Tihany DRK Beach lépést tart a zero waste-mozgalommal, a balatoni strandok közül először itt vezették be a többször használatos műanyag poharakat, azaz a repoharakat, és szívószálat sem kapunk az innivalónkhoz – tudtam meg Keczán Páltól. – Aki mozogni szeretne, bérelhet SUP-ot és vízibiciklit is. Ezt egy barátunk intézi, Lauer Krisztián, igen, a DJ – teszi hozzá.
Keczán PálA belépőjegy kifejezetten baráti, gyerekeknek/diákoknak/nyugdíjasoknak 250.- (igen, tényleg ennyi, nem elírás), felnőtteknek 500.-. Én két gyerekkel plusz egy férjjel mentem, családi jeggyel 1000.- forintért engedtek be. Ha ehhez hozzávesszük az ingyenes parkolót, akkor ez messze a legjobb ár-érték arányú strand a tó partján. Tisztaság, egyszerűség, vendégszeretet, és mindez a Balaton partján – hát kell ennél több?