E római szállóigét választotta idén témául a Pelso Országos Kerámia és Gobelin Biennále, aminek 1997 óta immár 12. alkalommal ad otthont a keszthelyi Balatoni Múzeum.
„Navigare necesse est, vivere non est necesse…” A mondásnak jobbára csak az első felét ismerjük és idézzük, pedig micsoda űrt nyit meg a folytatás. A mondat Nagy Pompeius szájából hangzott el vagy kétezer éve, s a Szicíliából Rómába gabonát szállító hajósokat volt hivatott „meggyőzni”, hogy a vihar ellenére szálljanak tengerre.
A mondás első fele önmagában lelkesítő zöngét hordoz, a kaland, a vállalkozó szellem izgalma lengi be, míg a második rész leránt a mélybe. Habitus dolga, ki melyikre fogékonyabb vagy melyikkel perlekedik, e kettősség a tárlat anyagán is végigvonul. A téma tehát erős, inspiratív, s ez érződik is az 56 kiállító munkáján.
Kattints ide a kiállítás részleteiért!
A szakértő zsűri által odaítélt díjakat szinte kivétel nélkül összetett gondolatiságú művek kapták.
Vásárhelyi Kata Kereszteződések című textilje (Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége díja) például asszociációk tucatját sűríti magába. Összemosódnak benne különféle állatfajok, korok, a víz és a szárazföld kontúrját az idő sodra oldja fel. Az MKISZ keramikusoknak járó díját Debreczeni Zsóka és Pelcz Zoltán kapta a mottó második, sötét üzenetét felerősítő művéért. Az odaveszett hajósoknak, az elmúlásnak állítottak emléket, munkájukon bárkák romjai enyésznek a rozsdás „vízben”.
Vásárhelyi Kata Kereszteződés című díjazott textilje sokféle asszociációt megébreszt; Fotó: Pezzetta Umberto
Debreczeni Zsóka és Pelcz Zoltán az elmúlást idézi meg művén; Fotó: Pezzetta Umberto
Az Emmi díját textil kategóriában Lévai Nóra kapta, aki leheletfinom ötlettel, halászhálószerű szövedékből alkotott Balaton-parti jelenetet. A keramikusok közül Kutak Adriennt ismerte el a minisztérium, a Vitorlák című, letisztult formavilágú műért. Keszthely város és a Balatoni Múzeumért Alapítvány díját Kerezsi Gyöngyi kapta, aki két, teljesen eltérő hangvételű kisplasztikával szerepel, a Balaton Fejlesztési Tanács díja pedig a cserszegtomaji Takács-Szencz Líviát tüntette ki.
Kutak Adrienn: Vitorlák I–II.; Fotó: Pezzetta Umberto
A díjazottakon túl még számos elgondolkodtató és esztétikailag magas minőségű munka tárul a szemünk elé. E. Szabó Margit 001 Nagy utazás című műve a számítástechnika hőskorában használatos lyukszalagokra készült, s ősi jelenetről tudósít, kosárba tett újszülött úszik a folyón a nád között. Kun Éva Apály című kerámiája szerény méretű, de gyönyörű felületeivel makacsul agyunkba ragad.
Mint ahogy meg kell állnunk Tóth Lívia nagy léptékű kárpitja előtt is, amelynek címe: Hajózni nem muszáj (Fényesség). Az alkotó tehát megfordítja a mondás logikáját, amivel egyben azt is sugallja, hogy hajózni nem, de élni muszáj… E kis narrációs korrekcióval s persze a belső fényekkel finoman átitatott kárpittal spirituális dimenzióba emeli üzenetét.
Kun Éva Apály című plasztikája; Fotó: Pezzetta Umberto
Egy évig készült a díjazott kárpit
A Pelso történetében egyetlen alkalommal sem köszönthettünk még zalai alkotót a textil kategória díjazottjai között.
A keramikusok mezőnyében a nagykanizsai származású Babos Pálma 1997-ben, Németh János pedig 2003-ban rangos díjat nyert, most azonban a kárpitok bűvölői közt is akadt egy díjazott földink. Mégpedig a Cserszegtomajon élő Takács-Szencz Lívia festőművész, aki immár a szövőszék tükrében is megtalálta saját arcát. Víz-élet-út című kétrészes, klasszikus gobelin szövéssel készült munkáját a Balaton Fejlesztési Tanács díjával ismerte el a szakmai zsűri.
Takács-Szencz Lívia
– A koncepció kigondolása, a fonalfestés, a felvetés és maga a szövés egyéves munkát jelentett – pillant vissza az elmúlt időszakra az alkotó. – Magam festettem a fonalakat, hiszen azt szerettem volna, hogy pontosan az általam elképzelt terv valósuljon meg. Arra viszont csekély esély mutatkozott, hogy meg tudjam vásárolni a kéknek pont azt a hét-nyolc árnyalatát, amire szükségem volt.
Takács-Szencz Lívia az idei témában (Navigare necesse est…, azaz hajózni muszáj) az utazás, a küzdés, az élni akarás gondolati motívumait ragadta meg.
– Ezek a tartalmak örök érvényűek, a rómaiknál éppúgy jelen voltak, mint ma nálunk. A két kárpit párbeszédben áll egymással, legfőképpen formai okokból különülnek el. A függőleges textilen a három kör alakzat a kajütablakokat idézi, mintha ezeken kipillantva látnánk meg a partot érés reményét jelentő sirályt, a vörös színnel megjelölt vezérhajót és a tenger kihívást jelentő hullámait. A négyzetes munkámon a hangsúly átkerül a Balatonra, hiszen maga a tárlat is a Pelso címet viseli.
E művén a halak, növények vibráló fénnyel átszőtt víz alatti világa jelenik meg, de nem hiányzik a kompozícióból a lendület, a felfelé törekvés dinamikája, energiája sem.
Víz-élet-út. Az alkotó maga festette a fonalat a gobelinhez
Takács-Szencz Lívia most vett részt második alkalommal a Pelsón, két éve indult már a biennálén, akkor a Borostyánkő út adott ihletet.
S hogy mit szólt a díjazáshoz?
– Hatalmas meglepetésként ért. A kiállítás megnyitója programként szerepelt cserszegtomaji művésztelepünk, a MŰSZAK terveiben, így csoportosan kivonultunk a rendezvényre. Jómagam, ahogy szoktam, valahol a hátsó sorokban álldogáltam, így, miután meghallottam a nevemet, időbe telt, míg kiértem az oklevélért – idézi fel derűsen. – Nagy élmény volt számomra a díjazás, de maga a munka is.
Amikor huzamosabb ideig szövök egy kárpitot, az olyan, mintha naplót írnék. Hiszen közben történnek velem dolgok, élmények érnek, zajlik az életem. Minden sorhoz, motívumhoz kötődik valami, az ember, ha szimbolikusan is, de az életeseményeit, a hangulatait is beleszövi a képbe. Gondolkodtam rajta, hogy készítenék egy olyan „beszélő” kárpitot, amelyen széljegyzetként a napi történéseket is feltüntetném.
Mostani munkám születése alatt is sok hatás ért, például kis híján lefűrészeltem az egyik ujjamat. De szerencsére túlsúlyban voltak a pozitív impulzusok, főként a családból érkezők, amelyek nagy erőt adtak a munkához.
Forrás: zaol.hu
