– Nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy átúszta a Fertő-tavat. Mi volt a célja?
– Egy háromrészes sorozat utolsó „darabja” volt. A mozgáskorlátozottak egyesületével az volt a célunk, hogy felhívjuk rá a figyelmet, mi, sérültek is létezünk, illetve jelezni akartam a társaknak, sok mindenre képesek vagyunk. Az „Átúszom a várost” mottó jegyében korábban úsztam Győrben, majd az „Átúszom a megyét” során Kunszigettől Győrig tempóztam, most pedig kvázi átúsztam az országot, hiszen a Fertő-tóban a BO-pontra érkeztem meg, azaz átjutottam Ausztriába. Pluszszerencse, hogy a vasfüggöny leomlásának is a harmincadik évfordulóját ünnepeljük. Ahogyan a BO-pont az összetartozás és a szabadság jelképe az embereknek, nekem ez a víz, amelyben kiteljesedhetek.

– Pedig nem egyből kezdett úszni a balesete után.
– A történtek miatt elzárkóztam, az egyetlen célom az volt, hogy a családommal legyek, és felneveljem a fiamat. Aztán kirepült a fészekből, és kicsit céltalanná vált az életem. Akkortájt elutaztam San Franciscóba, és mélyen hatott rám az emberek mentalitása, a sporthoz való viszonyuk. Plusz az ottani barátom is cseszegetett, kezdjek magammal valamit, mert elhíztam. Nem ment könnyen, de amikor hazaértem, akkor is noszogatott, így elkezdtem úszni.

Csoda, hogy életben maradt
Több mint huszonöt éve annak, hogy megváltozott Patkás Tamás élete. A győri MÁV-teherpályaudvaron az akkor 23 éves kocsirendező a mozgó szerelvény alá esett. A vagon a jobb combján és a bal bokáján ment át, mindkét lábrészt leszakítva. Bár túlélte a balesetet, a lábait nem lehetett megmenteni.

– Miért nem korábban?
– Gondoltam rá, csak akkortájt még a győri GYÁÉV uszodában mások voltak a körülmények. Paraúszóként meg akartam célozni az olimpiát, de nem volt akadálymentes a létesítmény, majdnem leestem a lépcsőről, szóval inkább hagytam. Amikor nagyjából hat éve újrakezdtem, már voltak művégtagjaim, minden könnyebben ment, ráadásul egy fiatal úszómester, Fürnstall Beni is sokat segített. Úgy szálltam a medencébe, mintha fegyvert fognának rám, olyan voltam a vízben, mint a keljfeljancsi, mindig majdnem felborultam, ráadásul szégyelltem magam az emberek előtt. Az elején annyira gyengén ment, hogy Beni meg is kérdezte, elmehet-e reggelizni – gondolta, addig nehogy belefulladjak a medencébe.

– Mikor fordult komolyra az úszás?
– Először úgy tűnt, lassan megy, két óra alatt úsztam ezerötszáz métert, de kiderült, elszámoltam magam, és három kilométert tettem meg. A jó eredményt látva eldöntöttük, hogy rendesebben nekifogok, és kitűztük célként az Öbölátúszást. Én viszont úgy gondoltam, akkor már inkább az 5.2 kilométeres Balaton-átúszással próbálkozom meg. Kalandosra sikerült, hiszen az utolsó éjszaka éreztem, hogy fáj a vesém. Korábban már volt vesekövem, tudtam, mit kell tenni: sokat ittam, és a folyadék elmozdította a követ a fájdalmas helyről. Ettől függetlenül az egész táv alatt fájdalmaim voltak, így aztán a célba érkezéskor én voltam a legboldogabb ember a világon.

– Még fokozták is az örömét…
– A világbajnok bokszoló, Erdei Zsolt éppen televíziós interjút adott, amikor meghallotta, milyen ovációval fogadnak. Odajött hozzám, gratulált, majd a becenevemet, a Rockyt hallva egyből kérte, készítsünk bunyós fotót. Alig éltem, de persze örültem a közös képnek és a kedves szavaknak. A becenevem egyébként nem a bokszból jön, és nem is onnan, hogy rokkant vagyok, hanem imádom a rockot, még fiatalkoromban neveztek el az ismerőseim Rockynak. Szóval nagy élmény volt a Balaton-átúszás.

– Ekkor lett az önmagáért végzett mozgásból egyfajta küldetéstudat, hogy példát is mutasson társainak?
– Gyakorlatilag az első Balaton-átúszásig szégyelltem magamat, mindig gyorsan magam köré tekertem a törülközőt az uszodában, hogy minél kevésbé lássanak. Az átúszáson kívül kicsit később az segített még, amikor egy kisfiú az uszodában nem a lábam hiányáról kérdezett, hanem megjegyezte, milyen sok tetoválásom van. Fokozatosan eltűnt a gátlásom, és úgy éreztem, tehetek másokért. Azóta már ötször átúsztam a Balatont, háromszor tettem meg nagyobb távot tengerben. Fontosnak érzem, hogy a sérültek nevében jelezzem, mi is vagyunk, nagy dolgokat tudunk véghez vinni. Ha annyit tettem másokért, hogy valaki engem látva két év után először kimozdul a lakásból, és elmegy a boltba, már megérte. Ilyen megtörtént egyébként, és éppen ezek a visszajelzések visznek előre, mert nekem is sokszor van holtpontom, amikor azon gondolkodom, mi a fenéért csinálom. Értük.

– Legközelebb mivel mozdítaná ki az embereket a lakásból?
– Folytatódik a nyílt vízi idény, Tatán és Velencén is át akarom úszni a tavat, no meg vár a Lupa-tó. A nagyvad nekem a poreci úszófesztivál, negyedszer próbálkozom az öt kilométerrel. Eddig még nem sikerült teljesítenem a leghosszabb távot, de a pályafutásom csúcsát jelentené, ha augusztusban sikerülne.

A Gördülő Arcvonások sorozatban így beszélt az életéről és az úszásról:

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 júliusában.)
fotók: Bucsák Krisztina Artantiq