Balatonfüredi lakásának dolgozószobájában félhomály van, az utómunkához ez a legelőnyösebb. Akárhová nézek, mindenhol fotóskellékek, gépek, derítők, középen pedig ott ül Szabó Miklós, egér helyett kivételesen egy csésze kávéval a kezében.
– Szinte minden fényképednek köze van a Balatonhoz. Mikor és hogy kerültél ide?
– Budapesten voltam gyerek, utána már Balatonfüreden kezdtem a középiskolát. Érettségi után pedig azonnal nyitottam itt egy üzletet. Beleszerettem a városba, nem is akartam továbbállni soha.
– Fotós üzlet volt?
– Nem, kerékpáros…
– Mi lett vele?
– Megvan még, de már más üzemelteti. A fotózás mellett nem tudtam teljes szívvel és idővel vezetni.
– Szóval a fotózás nyert?
– Egyértelműen.
– A fényképezés hogyan kezdődött?
– Az általános iskolában, egy CMEHA (Szmena) géppel. Még az illatára is emlékszem…
– Akkoriban még filmtekercsek voltak, előhívás és hasonlók…
– Igen, alig vártuk, hogy elfogyjanak a kockák, aztán előhívták, és akkor szembesültünk csak az eredménnyel. Az utómunka sem mindig úgy sikerült a laborban, ahogyan azt szerettük volna. Ehhez képest hatalmas előrelépés volt a digitális fotózás és a számítógépes utómunka.
– Imádod ezt a vidéket, ezért fotózod annyit a Balatont…
– Igen. Régebben sokkal többet fotóztam, akkor több időm volt. Már vagy egy hónapja készülök lemenni Sajkodra vagy Tihanyba, de nem jön össze a munka miatt. Ilyen tájban ér véget az esküvőszezon, addig levegőt sem nagyon bírok venni, annyi a munka. Szerencsére. Talán novemberben lejutok a partra. Lehet is látni, hogy az utóbbi évek rendszeres balatoni képei mind késő ősszel vagy télen készültek. Korábban heti rendszerességgel jártam le a partra napkeltét, napnyugtát, tájat, vizet, nádat, állatot fotózni. Rajongva szeretem a tavat most is, ha csak tehetem, kimegyek futni, sétálni a partjára.
– Jól ismered már a környéket. Vannak kedvenc helyeid?
– Persze… Ahogy mondani szokás, az a jó a déli partban, hogy lehet látni az északit – neveti el magát végre. – Balatonlellétől Fenyvesig csodás képeket lehet készíteni. A legnagyobb kedvenc persze Tihany és a Káli-medence. Ott egyszerűen nem lehet rossz képeket csinálni.
– Van kedvenc témád?
– Nehéz kiemelni bármit, nekem ez itt maga a paradicsom, de például örök kedvenc a csónak a mozdulatlan vízen. Olyan, mint egy festmény. Vagy pár éve, emlékszem, meseszépen és gyorsan fagyott be a tó, szinte hullámzás közben. Elképesztően gyönyörű lett a végeredmény.
– Apropó, paradicsom… Ha jól tudom, a környék gasztrovilága is rabul ejtett, és az éttermek, bisztrók nem hivatalos, kedvenc fotósa lettél?
– Ezt nem tudom – mosolyog. – De nagyon sokan hívnak, jobbnál jobb helyeknek készítettem képeket az elmúlt tizenvalahány évben. Esküvőfotósként is sokan keresnek, azon keresztül talált meg a vendéglátás is anno. Manapság nagyon nagyot megy a gasztronómia, és ez a képeken és a képek igényességén is látszik. Nagy az elvárás, egy gyönyörű panorámás teraszon egy-egy kiváló fogás, bor, vagy akár egy szőlőtábla is hálás téma. Pincék, borászatok, bisztrók, éttermek, bárok, kikötők szeretik a fotóimat az egész Balaton körül, és ennek én szívből örülök.
– Melyikre vagy a legbüszkébb?
– Az egyik leghosszabb projektemre. November 9-én fog megjelenni a Péklány lettem című könyv, amelybe négy évszak, azaz több, mint tizenkét hónap alatt minden fotót én készítettem. Gyönyörű kiadvány, minden, amit lefényképeztem, frissen készült. Végig együtt dolgoztunk Orsival, csodálatos munka volt, és ennek köszönhetem, hogy már teljesen máshogy nézek egy kenyérre vagy egy kakaós csigára, mint eddig.
– Összegezve elmondhatjuk, hogy megtaláltad a helyedet a Balaton partján?
– Magam sem mondtam volna szebben…
Olvasnál még balatoni fotósokról, esküvőkről? Itt találod Böröczky Bulcsú képeit, itt pedig az esküvőkről olvashatsz.
