– Hogyan képzeljük el egy lemezlovas gyerekkorát?
– 1956-ban születtem, Szentesen, apám párttitkár volt, rendőrfőnök. Szocialista öntudatra nevelt, de amikor 18 évesen lekerültem a Balatonra, rájöttem, hogy semmi sem úgy van, ahogy nekünk otthon és hivatalosan mondták. Ezáltal nekem a Balaton a szabadságot jelentette, amikor a szigorú, kommunista nevelésből ki tudtam lépni, öltözhettem, élhettem, lélegezhettem szabadabban. Szentesen nekem fel kellett öltözni, rendesen viselkedni, mert a párttitkár fia voltam. Ekkoriban már annyira tetszett a Balaton, hogy elhatároztam oda fogok költözni, ott fogok élni. A Balaton a felszabadulást jelentette számomra, menekülést a kötelező napi szigorból, rutinból.
– Miért választotta a diszkózást, hogyan lehetett egyáltalán a ’70-es években diszkózni?
– A Kontakta Alkatrészgyárban dolgoztam Szentesen, de nem szerettem a gyári munkát, hanem elkezdtem diszkózni, szórakoztattam akkor már a szomszéd településeken. Majd lehetett jelentkezni Szegedre, diszkós vizsgára, azonnal kihasználtam az alkalmat. Cintula, B. Tóth Laci, D. Molnár Gyuri, Montágh Imre – ők tanítottak, csupa nagy név! Mert ez nem olyan DJ vizsga volt, mint a mai. Oktattak művészettörténetet, zeneelméletet, történelmet, beszédtechnikát, magyar irodalmat, sőt még a Kodály-módszert is. Megtanítottak minket, hogyan kell összekötő szöveget megfogalmazni, kulturáltan zenélni. Én szépen rögtönöztem, és a műhelyfogásokat elsajátítottam már ekkor. A zenei előképzettséget az adta, hogy apám otthon gyerekkoromban sokat tangóharmónikázott, én pedig remekül énekeltem. Szóval mondhatni, gyerekkorom óta minden boldogság a zenéhez kötődik számomra.
– Akkortájt a technikai feltételeket hogyan biztosították, milyen volt a discos lét?
– A tanfolyam után elmentem a discos vizsgára, egész komoly megmérettetés volt. A tiltott kategóriából a diszkózás ebben az időben már átkerült a tűrt kategóriába. „Jugo”-ból azaz az akkoriban nyugatiasnak számító Jugoszláviából szereztük be a lemezeket és a diszkó-világítást. De a fényekkel megakadtunk. És akkor Jugo-ban megláttunk egy UV égőt, amiben világítottak a fehér ruhák. Vettem egy ilyen égőt, belógattam a diszkóba és rájöttem, hogy aki a színpadon van, egyéni láthatóságot nyer általa. Ezért választottam magamnak fehér ruhát, baseball sapkát és kiloptam a szekrényből apám hófehér, ünnepi cérnakesztyejűt. Ez lett a védjegyem, és ehhez kapcsolódott az egyéni tánc-, showműsorom a színpadon. Előtte tanultam már táncolni és pantomimezni. Lelestem a Jugo tévéből a táncokat, és azt utánoztam. Ezekre az elemekre épültek később diszkós estjeim.
– Hogyan vezetett Szentesről az útja a Balatonra, milyen emlékei vannak?
– D. Molnár Gyuri leajánlott a Balatonra, a Touring disco bárba, Széplakra. Ez a Touring nem nagyon ment akkor, de miután látogatottak lettek a műsoraim, elkezdett beindulni. Aztán a balatoni vendéglátás, szórakoztatás is sokat változott az 1980-as évek elejére. 1982-83-ban már lehetett szerződéses üzleteket vinni a Balatonnál és ezután már én is a belépők alapján kaptam meg a fizetésem, igen jó bevételem lett. Onnantól éreztem: ez az én világom, ezt fogom csinálni, nem kell hajnalban kelnem, gyárban dolgoznom. Így kerültem a Delta Disco Bárból a siófoki – legendás – Matróz nevű szórakozóhelyre, amelynek vezetője a híres Papp Dániel volt. Ott dolgoztam egészen 1992-ig. Május elején a Matrózban kezdtem és nyár végéig, minden este játszottam. Ez volt a balatoni szórakoztatás aranykora, ekkor nyitott ott a közelben a Csikó bár, a Pipacs bár, a Moulin Rouge, de a legtöbben mindig nálunk voltak, mert nekem a szórakoztatás volt a legfontosabb. Népszerű számokat játszottam, de becsempésztem egy-egy színvonalas zenedarabot is (Queentől, Mike Oldfieldtől).
– Mi jellemezte a Matrózban a legendás Rákász esteket?
– Papp Danival közösen szerződtettünk egy élő zenekart a vacsorához. Az Alfa együttes volt az állandó segítségem. Ők kezdtek el a vacsora alatt játszani, aztán este 10-kor elkezdődött a show, mégpedig úgy, hogy játszott egy számot az Alfa és én arra válaszoltam. Vetélkedtünk, nagyon jó hangulat kerekedett. Aztán én is énekeltem, olykor beöltöztünk jelmezbe. A portás az én emberem volt, a legendás Tóni, ő engedte be a vendégeket, és ott volt a Papp Dani, a Matróz vezetője – ők mind ikonikus alakjaivá váltak a siófoki vendéglátásnak. Papp Dani sok érdekes, tematikus estet szervezett: megesett az is, hogy egy Bundesliga focicsapatot látott vendégül Matrózban. A Matróz egy emblematikus helynek számított, közel 2000-en fértek be, a zeném és a műsorom nagyon vonzotta a közönséget, felejthetetlen estek voltak, a fél ország vagy talán az egész, ismerte e helyet. A mai napig találkozom olyan egykori vendégekkel, akik részletesen fel tudják idézni a Matróz-béli emlékeik. Sokan megírják nekem a közösségi oldalon is. Jó nosztalgiázni, jó szívvel gondolok vissza ezekre az évekre.
– Melyek voltak még ebben az időben a legendás szórakozóhelyek Siófokon?
– Voltak szórakozóhelyek, amelyek kifejezetten csak a nyugati vendégek számára működtek. Ilyen volt a Moulin Rouge, ahol Medveczky Ilona revüműsorát is láttam. De ott volt a Csikó és a Pipacs bár is, valamint az Éden is. Az 1980-as évekre már enyhült a Balatonnál is a szocialista szigor, és közismert tény, hogy itt találkoztak a nyugati és keleti németek. Ezáltal a szórakoztatás szintén nyugatias, szabadabb arculatot öltött a Balatonnál.
– Hogyan alakult a balatoni éveket követően a pályája?
– A ’80-as években végig játszottam évközben a SOTE-klubban, ez 2000-ig tartott. Az itt eltöltött évek szintén meghatározóak számomra: pár év alatt, 300 főről 5.500 fős csúcsra emelkedett a látogatottság. Szinte az ország akkori összes zenekarát felléptettem: Benkó Dixieland Band, Bergendy, Neoton, Skorpió, Korál, LGT, Tátrai Band, Edda, Beatrice, Hobo Blues Band, Első Emelet, Exotic, Zoltán Erika, Bob Bon, Hevesi Tamás, Kozmix, Hip Hop Boyz, R-Go, Bikini, Koncz Zsuzsa, Bródy János, Republic, Demjén Ferenc, és még sok más neves zenészt és zenekart.
Aztán amikor a Balatonnál, Siófokon elindult a szabad rádiózás, Bochkor Gáborék Danubius rádiója, akkor az én zenei összeállításaim motiválták a Danubius zenei palettáját, ezt sikerként tartom számon. A SOTE-s évek után saját diszkó klubbokat nyitottam: Szentesen az Ászok klubot, Siófokon a Tropikál Disco Bárt és Budapesten a Kaméleon Klubot. Bejártam a világot, eljutottam Bécsbe, Berlinbe, Las Vegasba, játszottam világhírű helyeken, de a legjobban a hazai közönséget szeretem. 2015-ben DJ életmű-díjat kaptam, erre nagyon büszke vagyok. A Balatonhoz vissza-vissza térek a mai napig, akár nyaralásról, akár önálló estekről van szó. Mert a még most is járom az országot műsoraimmal, és az OMEGA együttes előzenekara vagyok. Nem fárasztanak a különböző bulik, várom a szilvesztert, nekem a szórakoztatás jelenti az életet.
– Tartalmas életpályája áll ön mögött, mit üzen a fiataloknak?
– Sokat változott a világ, még többet változott a szórakozás, a szórakoztatás. Úgy vélem, a zene a legmagasabb rezgés, a zenehallgatás mindig pozitív töltést ad. Az a kocsim rendszáma is, hogy: ZENE 56. Három fiam van és gyönyörű feleségem, aki igaz társam már fiatalkorom óta. A családom támogatása nélkül nem lehettem volna ilyen sikeres. Azt üzenem a fiataloknak, hogy valóban találják meg önmagukat, saját útjukat és hallgassanak igényes, minőségi zenét. És szeressék egymást, ez a legfontosabb!
Korabeli újsághírek, érdekességek a Rákász-diszkóról:
„Vibrálni kezdenek a fényorgonák, az eddigi háttérzene felerősödik. A körpult alól két, kesztyűbe bújtatott kéz bújik elő, melyek lilásan villódznak az UV-lámpák fényétől. Kacsafejet formálnak, s ritmusra gágognak – a magnón a Kacsainduló tekercse forog… Majd zenei montázs következik, s a pult mögül előmászik a két kéz tulajdonosa. Üdvözli a vendégeit, s egy szédületes ugrással máris fenn terem a pult tetején. Gyors iramú forgásba, véget nem érő táncba kezd. Mozdulatai a slágerekkel együtt élnek, a zenére lép, a ritmusra ugrik Rákász Béla. A diszkópult felirata jelzi – ő a dee jee, a disc jockey… A népszerű Dzsingisz Kán slágerére beöltözik tatárnak. Fejére kucsmáit tesz, egy jatagánt a szájába, a másikat a kezébe kapja és máris fent ugrál a fél méter széles pulton, közel kétméteres magasságban…”
Magyar Ifjúság, 1980. augusztus
„Nagyon népszerű a szentesi fiatalok körében Rákász Béla, aki szórakoztató disco műsorában látványos pantomim mozdulatokkal egészíti ki a zenei anyagot. A lemezlovasok többsége megelégszik a stúdiótiszta hangfelvételekkel, azokat bekonferálja, mások színes diaképeket vetítenek a félhomályos táncparkett közelében. Rákász Béla mindezen túl ötpercenként átöltözik, hogy más-más jelmezben és különféle világítástechnikai effektusok közepette színes és dinamikus látványt teremtsen pantomim mozdulataival. Vannak, akik csak ezért a „műsorért” váltanak jegyet, mások tánc közben nézik a „showman”-t, hiszen a most divatos disco-tánc közben nem feltétlenül a partnerre kell figyelni. Szól a zene a két hatalmas hangszórón keresztül, a felszerelés a legjobb minőségű, akárcsak a zenei anyag, amely még mindezen túl a legfrissebb disco muzsika is. Rákász Béla ad a színvonalra és a tartalom mellett a látványt is magas szinten produkálja. Tudják ezt megye szerte és azon túl is, amelyet állandó szerződései igazolnak. Nyáron ismét a Balatonnál teljesíti vállalt kötelezettségeit, de a szezon végeztével újból láthatja-hallhatja majd a szentesi közönség.”
Szentesi Élet, 1982. június
„Zamárdi-felsőn a Pálma presszóban is van diszkó — igaz, nem a legkeresettebb: a belépő 30 forint. Siófokon a Matróz csárdában 50 forint a belépő — itt tavaly 40 volt. Az Alfa együttes élő produkciója és a Rákász-diszkó szórakoztatja a közönséget. 10 óra felé közös műsorral. Itt elsősorban a névadó Rákász Béla pantomimprodukciói teremtenek jó hangulatot, s amíg egy félliteres Gold Fassl sör 40 forint, addig az üdítő csak 9 forintba kerül. A siófoki sétányon található még a Csikó bár is, itt 50 forint a belépő.”
Magyar Hírlap, 1987. július
„A siófoki Elvis-emlékest és -hangverseny telt házat, hatalmas közönségsikert hozott a Matrózban. Fenyő, Komár, Faragó, a Mambo-combo, Krisztofer, Rákász és az Alfa alaposan kitettek magukért. A házigazda Papp Dániel jóvoltából már másnap megnézhettük a színes videofelvételt. Nagyszerűen sikerült, emlékezetes rendezvény volt.”
Népszava, 1987. szeptember
„Szeptember 2-án, szombat este már harmadszor rendezik meg a siófoki Matróz étteremben az Elvis Presley- emlékkoncertet, a felejthetetlen énekes halálának 12. évfordulója alkalmából. Az élő műsorban felilép Komár László és a Mambo- combo, Faragó „Judy” István, Fenyő Miklós, Sankó László és Bakacsi Béla. Közreműködik Fekete Gyula, Gerendás Péter, Nagy Zsolt, Sallay Edit, az Alfaegyüttes, valamint a Rákász-nosztalgiadiszkó, házigazda Papp Dániel. A rock and roll-táncverseny legjobbjai ajándékot kapnak. Előző nap, pénteken 17-21 óra között a Siófoki Bányász sporttelepén zenés szezonzáró sportdélutánt tartanak. Szereplők: Zalatnay Sarolta, Sallay Edit operaénekesnő, Lerch István (V’Moto-Rock), Orbán József (100 Folk Celsius), Varga Miklós, Fekete Gyula (Dolly Roll), Gerendás Péter, Nagy Zsolt, az Alfa-együttes, műsorvezető: Rákász Béla. Lesz női foci, tizenegyesrúgás, tombola – és állítólag jó idő is.
Népszava, 1989. augusztus
Szezonzáró zenés sportestrőt van szó, amelyben a karatébemutató mellett sor került 11-es rúgásokra a két NB I-es kapus, Horváth Győző és Bíró lm- fe kapujára, pincér lányok és fiúk vegyes csapata mérte össze erejét a zöld gyepen a siófoki női kézilabda- csapattal (ezúttal fociban), majd kiváló zenészek — köztük például Varga Miklós. Nagy Zsolt, Lehr István. Gerendás Péter, Sallai Edit – szolgáltatták a hangulatkeltő muzsikát, a műsorvezető Rákász Béla irányításával.
Somogyi Néplap, 1989. szeptember
(Forrás: Arcanum, Rákász Béla saját gyűjteménye)
