Szinte mindannyiunknak volt egy nagy álma, hogy mi lesz, ha „nagy” lesz. Van, aki valóra váltotta, s van, akiben csak felnőttként tudatosul, mi is élete vágya. Ez persze nem csak a hivatásra, sok minden másra is érvényes. És akármikor is érkezik az álomból formálódó terv, lehet érte tenni, hogy valóra váljon. Legyen bármennyi idős is az ember, mindig lehet álmodni, hinni benne és tenni, hogy megvalósuljon – s ezzel együtt eljön a boldogság is.
Ez a végkicsengése három történetünknek is. Templomi orgonistából vasutas: C. Tóth Zoltán; jogászból szertartásvezető, esküvőszervező, ceremóniamester: dr. Mismás Biri; rendőrségi szóvivőből mézeskalács- és grillázstorta- készítő: Sznopek Veronika. Mindhárman felnőttként kezdtek bele valami újba.
C. Tóth Zoltán 14 éves kora óta, több mint két és fél évtizede áll az egyházi zene szolgálatában: hivatásának tekinti. Célja, hogy a zene, mely a templomban felhangzik, a hallgató számára imádsággá váljon, lelkét közelebb emelje Istenhez. Élete úgy alakult, hogy hivatást kellett váltania, ám továbbra is megmaradt az általa alapított Salve Regina Kórus és a zalaszántói Pávakör vezetőjének, s egyházi zenei művek szerzője is.
Dr. Mismás Biri 15 éve végezte el a jogi egyetemet. Bár távolabb került e pályától, nem szakadt el tőle teljesen: jogi szakvizsgára készül. Hosszabb időn át dolgozott Keszthely anyakönyvvezetőjeként, s már akkor érezte: szeret az emberekkel, párokkal foglalkozni. Két gyermeke születése után megszerezte egy speciális mozgásforma edzői képesítését, mozgásstúdiójában sokáig tartott kisgyermekes édesanyáknak Kanga-tréninget. Ami miatt beszélgetünk vele, az a szertartásvezetői tevékenység. A házasulandók legszebb pillanatait teszi még szebbé, felejthetetlenné. Házaséletre felkészítő, illetve párkapcsolati mentori ismereteit tapasztalatai ötvözésével is tervezi a jövőben kamatoztatni.
Sznopek Veronika neve a rendőrségi hírekből, balesetekről szóló tudósításokból lehet ismerős a Zalai Hírlap olvasóinak. Az egykori rendőrségi szóvivő visszatért legelső munkájához: ismét iskolai bűnmegelőzési tanácsadó. Szabadidejében hobbiból, de mesteri szinten csodás mézeskalácsokat és grillázstortákat készít. S újra iskolapadba ült, felnőttként lett cukrásztanuló.
Dr. Mismás Biri szertartásvezetőként a házasulandók legszebb pillanatait teszi még szebbé és felejthetetlenné Fotó: Keszey Ágnes/ Zalai Hírlap
– Mikor vetődött fel a váltás gondolata?
C. Tóth Zoltán: – Életemben mindig az egyházi zene állt az első helyen. A hétköznapi misék, a temetések, az esküvők, a vasárnapok, az ünnepek, a kórusokkal való foglalkozás, a felkészülés komoly elfoglaltságot ad. Ahhoz, hogy az egyházzenei feladatomat el tudjam látni, mindig olyan munkahelyet kellett keresnem, ahol ezek még belefértek az életembe. De úgy pontosabb, hogy a munkahely beleférjen. Vállalkozást kellett indítanom, hogy biztosítani tudjam a megélhetésem. Idővel egyre több munkát kellett vállalnom, így mind nehezebb volt az egyházi feladatokat ellátni.
Körülbelül három éve fordult meg a fejemben, egy vasutas ismerőssel való találkozás után, hogy váltani kellene. Hittem abban, hogy jobb irányba fordulhat az életem.
Dr. Mismás Biri: – Már gyermekkoromban gyűjtöttem a szerelmes verseket egy spirálfüzetbe, csak a romantikus témájú filmek és könyvek érdekeltek. Mindig is az volt a jellemző, hogy amiről úgy érzem, megszólít, valamiért dolgom van vele, az megtalál és szoros kapcsolatba kerülök vele: ahol helyem van, oda eljutok. Kell egy irányvonal, hogy mi az, ami érdekel, fel kell ismerni a lehetőségeket, és élni kell velük. Az embernek hinnie kell magában, hogy meg tudja csinálni, és nyilván nagyon sokat kell tenni érte.
Sznopek Veronika: – Mindig is megvolt a kreatív vénám, sok mindent kipróbáltam a jobb agyféltekés rajzolástól kezdve a pasztellkrétán át a festészetig, mert éreztem, hogy valami hasonlóval szeretnék foglalkozni. Három éve elmentem egy mézeskalács- készítő szakkörbe: minden ott és akkor kezdődött. Ott volt először a kezemben íróka, cukormázzal rajzoltam, és magam is csodálkoztam, milyen gyönyörűek lettek az első darabok.
Megszerettem a mézeskalács- készítést, és éreztem magamban ambíciót arra, hogy sokkal magasabb színvonalon csináljam. Ezért elmentem egy másik tanfolyamra, majd a következőre s az azt követőre is. Kezdetben azért készítettem a mézeskalácsokat, hogy a tanulmányaim árát tudjam fedezni.
Sznopek Veronika szabadidejében hobbiból, de mesteri szinten csodás mézeskalácsokat és grillázstortákat készít Fotó: Zalai Hírlap
– Mi adta a végső lökést a terv megvalósításához?
C. Tóth Zoltán: – Tavalyelőtt nyár elején egy sérvműtét miatt parkolópályára kerültem, nem tudtam olyan lendülettel dolgozni a vállalkozásomban, ahogy előtte. Muszáj volt lépni. Rá kellett döbbennem 25 évnyi templomi muzsikálás után, hogy másik gyermekkori álmom is valóra válhat: forgalmi szolgálattevő lehetek. Ekkor kezdődött az igazi lelki marcangolás: mi lesz a templommal, a hivatásommal, a hívekkel, a kórusokkal, a zenével? Hogy lehet a két dolgot együtt csinálni?
Hisz Istentől ezt a talentumot kaptam ajándékba, és el sem bírnám képzelni az életemet zenélés és templom nélkül. Egyre több vasutas ismerőssel találkoztam, elmentem Balatonlelle felsőre, gyermekkorom állomására, állandóan figyeltem a vasúttal kapcsolatos dolgokat. Ezek erősítettek. Persze senki nem hitte el, hogy megtörténik a váltás, én is sokszor megbillentem. De a háttérben mégis egyre erősebb lettem, mind többször láttam úgy: nincs más megoldás, sőt nincs ennél jobb megoldás. Hisz teljesülhet másik gyermekkori álmom, és közben ahogy a szolgálatok engedik, zenészi hivatásomnak is megfelelek.
Dr. Mismás Biri: – Második gyermekünk születése után kerültem válaszút elé, visszamenjek- e dolgozni a polgármesteri hivatalba. Akkor a mozgásstúdiót vezettem tovább, de megmaradt örök szerelemnek az esküvők világa. Sok felkérést kaptam ismerősöktől, akik ismerték a munkámat, hogy mondjak köszöntőbeszédet az esküvőn, nem baj, ha az nem hivatalos. Így az igény szülte a szertartásvezetői szolgáltatást.
Azóta egyre divatosabb, elterjedtebb és mind több pár él ezzel a lehetőséggel, hogy még személyesebb, meghittebb legyen a szertartás. Így maradt meg hobbinak és hivatásnak.
Sznopek Veronika: – Három év alatt a mézeskalács-készítés anynyira kinőtte magát, hogy már sokan ismerik a munkáimat, és márkanevet is adtam a termékeimnek. Ha nem is vásárol mindenki, gyönyörködnek a mézesekben. Elvégeztem az összes hobbicukrász-tanfolyamot, azóta saját tapasztalataim alapján fejlődök tovább. Már nemcsak mézeskaláccsal foglalkozom, de grillázstortával is, ez hozta meg igazán azt az érzést, amit vártam. Ettől kapom a pozitív megerősítést, hogy jó úton járok.
C. Tóth Zoltán templomi orgonistából lett vasutas; Fotó: Keszey Ágnes / Zalai Hírlap
– Mi volt a legnehezebb a váltásban?
C. Tóth Zoltán: – 2018. szeptember 5-én beléptem a magyar vasutasok nagy családjába. Kemény időszak következett, 1 év 3 hónap és 21 nap tanulás. Utasítások szó szerinti megtanulása, szigorú hatósági vizsgák és ez idő alatt szinte mindennapos Budapestre utazás. Ezzel együtt a kóruspróbák, a hétvégi és a lehetőség szerinti templomi zenélés.
Az önmarcangolás nem maradt el, hisz egyre többet hiányoztam a templomból, temetésekről, s egyre többen kerestek meg és hitetlenkedtek, hogy én ezt a „vasutas dolgot” úgysem gondolom komolyan. A legnehezebb ebben az időszakban a „lelki tépelődés” volt, amelyhez a sok utazás okozta fáradtság és a rengeteg tanulás is hozzájött.
Dr. Mismás Biri: – Egyáltalán nem érzem váltásnak. Hiszem, hogy ott vagyok, ahol éppen dolgom, feladatom van. Most itt, immár hetedik éve. Ez számomra tényleg szerelem. És a jogi pályától, az igazságért való harctól sem távolodok el. Tudom, hogy mindezzel egy egységként összeállva lesz küldetésem. Ha kell, éjjel egy óráig is tanulok, dolgozom, kitartóan teszek azért, hogy elérjem, amit tervezek, ami hívogat.
A sikernek ára van, nem hullik minden az ölembe. Ezért sokat kell tenni, és hinni abban, hogy képesek vagyunk megcsinálni. Ehhez pedig az szükséges, hogy őszintén magunkba nézzünk, ismerjük fel, kik is vagyunk valójában, mik az értékeink. Vessünk számot arról, mi vagy ki az, ami tölt, és mi az, ami már nem visz tovább a fejlődésben, és merjünk bátrak lenni.
Sznopek Veronika: – A karácsony előtti időszak nagyon nehéz volt. Cukrásznak tanulok, márciusban végzek, s mellette angolt is tanulok heti kétszer négy órában. Eldöntöttem, most nem fogok semmilyen karácsonyi kollekcióval előállni. De aztán minden szabad percemben a mézeskalácsokat díszítettem, hogy a barátaim elégedettek legyenek – mert mindenki kérte, hogy készítsek. A nehézség csak annyi benne, hogy sokszor úgy érzem: nincsen annyi időm, amennyit szeretnék ezzel foglalkozni. A tehetség nem elég, sok szorgalomra és eltökéltségre volt szükség, hogy eljussak oda, ahol most tartok, és még kell is, hogy tovább fejlődjek.
– Mi az, amit a tapasztalatok birtokában másképp tenne?
C. Tóth Zoltán: – Sokan felteszik a kérdést, nem bántam-e meg. A zene hiányzik, most jutottam el odáig, hogy újra van időm gyakorolni. Bízom benne, hogy ez a kórusok és a templomi zenélés javára válik majd.
Dr. Mismás Biri: – Nehéz megtalálni az arany középutat, hogy miközben az ember felépít egy új dolgot, a családra is kellő figyelem és energia jusson. De minden úgy van jól, ahogy történt. Amihez a nevem adom, az vagyok én. Ez egyfajta maximalizmus is, de szükséges törekedni az egyensúlyra, talán ez a legnehezebb.
Sznopek Veronika: – Nem hiszem, hogy bármit másként tennék. Sokat tanultam és dolgoztam azért, hogy a Csodás mézes az legyen, amivé vált. És rengeteg időt fogok még erre szánni. Egy dolgot mégis másként tennék – ha úgy születtem volna, hogy tudom, ehhez tehetségem van, korábban nekikezdtem volna.
– Mit kíván magának 2020-ra?
C. Tóth Zoltán: – A kórusok tagjai, akik nem adták fel ebben a nehéz időszakban közös zenei álmunkat, erősítenek abban, hogy lehetek egyszerre zenész és vasutas is. Így bízom benne, hogy kialakul egy olyan egyensúly e kettő között, amely mindenkinek megfelelő lesz.
Dr. Mismás Biri: – Érzem, hogy boldog, kiegyensúlyozott lesz az új év, és felemelkedést hoz minden téren. A gyerekeimmel szeretnék sok időt tölteni. Ők tehetik szebbé és jobbá a világot, fontos, hogy milyen értékeket adunk át nekik, hogy milyen fokú érzelmi intelligenciával és értékrenddel, mintákkal rendelkeznek. Hiszem, hogy az egész élet egy tapasztalás. Tudom, hogy én ki vagyok, és hogy jó ember vagyok, s hiszek az adok-kapok egyensúlyában.
Sznopek Veronika: – Álmom, hogy legyen egy nyitott műhelyem, ahova bejöhetnek az emberek, leülhetnek, és egy kávé vagy tea mellett megnézhetik, hogyan készül el egy alkotásom, mennyire van benne a szívem, a lelkem, mekkora boldogsággal tölt el, amit csinálok. Ha idén nem is lesz meg ez a műhely, induljon el a folyamat, hogy valóra tudjam váltani az álmom.
– Mi a legnagyobb szépsége annak, amit csinál?
C. Tóth Zoltán: – Ugyan fáj a szívem, amikor a vasárnapi vasutas szolgálat alatt ránézek az órára, és tudom, most kezdődik a mise, de saját erőmből így tudtam a lehető legjobban megoldani, hogy templomi zenészként vasutas, vasutasként templomi zenész lehessek.
Dr. Mismás Biri: – Hálás vagyok, mert sok emberrel ismerkedem meg. Minden pártól tanulok valamit, jó látni a pozitív példákat, amik jövőképet is adnak. Hiszem, hogy létezik tiszta és őszinte, feltétel nélküli szerelem. Minden házasságnak megvannak az életszakaszai, melyekre tudatosan fel lehet készülni. Ha szeretet van, majdnem mindenünk megvan. Minden emberben van valami értékes. Tiszteljük egymást és magunkat, hallgassuk meg az idősebb emberek élettörténeteit, sokat nevessünk és élvezzük az életet! Én így élek.
Sznopek Veronika: – Azt szeretem a legjobban, amikor szépen becsomagolhatom az alkotást, és gyönyörködhetek benne. Minden darab belőlem jön, az aktuális érzelmeimet fejezi ki. A mézeskalács- és grillázstortakészítésben megtaláltam önmagam. Ez kihat a családomra is, és boldoggá tesz.
Forrás: zaol.hu
