Az 1950-es évek környékén a szovjetek szentül hitték, hogy Magyarországnak citrus-féléket kell termesztenie. Ez persze lehetetlen volt, de annyira megszállottjai voltak a tervüknek, hogy Fertődön még egy kamuszüretet is rendeztek. A Szovjetunió legvadabb éveiben számos őrült ötlet merült fel a tagállamok mezőgazdaságának megreformálásával kapcsolatban. Magyarország sem maradt ki a nagy tervekből. Az ukrán születésű agrártudós, Trofim Gyenyiszovics Liszenko a szovjet vezérkar elé állt, és azt javasolta: Magyarországból váljon citrom- és narancsnagyhatalom!
A szovjet vezetésnek tetszett az ötlet, így minden forrást megadott Liszenko számára, hogy vágjon bele a projekt megvalósításába. Erre 1948-ban került sor, a motiváció pedig az volt, a magyar emberek déligyümölcs- szükséglete legalább házon belül legyen megtermelve. Liszenko szentül hitt benne: a növények bírják a hideget, csupán annyi a dolguk, hogy hozzászoktassák őket. Ha ez sikerül, akkor pedig ez a képesség a génjeikben öröklődik tovább. A képtelennek tűnő ötlet megvalósításával Liszenko Porpáczy Aladárt, a Fertődi Kísérleti Gazdaság vezető kutatóját bízta meg. Elsőként Békéscsabán próbálkoztak, ahol Olaszországból hozott palántákkal kísérleteztek, de az ország több pontján is nekiláttak a munkálatoknak.
Fotó: Shutterstock
A szovjeteknek volt egy másik módszerük is a citrustermesztésre. A növényeket egy lövészárok-szerű gödörrendszerbe ásták el szénával kitömve, mert azt gondolták, így a palánták védve lesznek a fagytól és a süvítő szelektől.
1951-ben már Tihanyban, Keszthelyen, Badacsonyban és Villányban is sorakoztak a gödrös citruspalánták, és az sem számított, hogy a kísérletezés miatt a hagyományos magyar szőlőfajtákat visszaszorították. Számos helyen eltüntették. A nagy beruházás rögtön megbukott, a citrom- és narancsfák egytől egyig szétfagytak már az első évben a tél során, nem kevesebb, mint 13 és fél ezer oltvány. Pánikra azonban semmi ok – mondták a szovjetek, és kérték Porpáczyt, hogy fokozza a telepítést. Az oltványokat 1952-ben már Fertődön állították elő, ahol még egy szürreális citrusszüretre is sor került.
Porpáczy vélhetően tudta, hogy őrültség, amit csinálnak, de a szovjet és magyar vezetésnek nem okozhatott csalódást. A küldöttség Fertődre érkezett, Porpáczyék pedig egy citrusligetet rendeztek be nekik.
Igen ám, de mindez maga volt a komédia. Összeszedték a környékről azokat a citrusokat, amelyek az Eszterházyak korábbi pálmaházaiban nevelkedtek, és még arra is ügyeltek, hogy mindegyiket egyszerre bírják termésre a következő évben. Szépen sorba rendezték ezeket, így egy laikus számára nem tűnt fel a trükk. A szovjet és magyar szakértők szája valósággal tátva maradt.
Állítólag Rákosit nyűgözték le leginkább a látottak, aki kijelentette: a citrom és a narancs országa lettünk! Hamarosan, egy ötéves szakaszt lezárva, 1953-ban azonban a kormány félig-meddig belátta, hogy nem éri meg citrusfélékkel foglalkozni Magyarországon. Ironikus módon úgy kommunikálták mindezt: csak azért, mert aránytalanul magas áron termeszthetőek.
Savanyú, de miénk
A Tanú című filmben is szó esik a narancsról. Pelikán a börtönből kijövet rögtön a Narancskutató Intézet vezetői székébe huppant. Bástya elvtárs az intézetbe látogat, ám az erre az alkalomra szervezett ünnepség előtt Pelikán gyerekei megeszik a termést, az egyetlen érett narancsot. A gyomorbeteg Virág ekkor saját citromját veszi elő a zsebéből, és csúsztatja Pelikán kezébe, hogy azt szolgálják fel Bástya elvtársnak.
– Mi ez?! – kérdezte az épp citromba harapó Bástya fancsali, dühös képpel. Pelikán Virág elvtárs unszolására megismételte: – Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk – hangzott el a filmben.
1953-ban a Magyar Nemzet újságírója is meglátogatta a balatoni „narancsligetet”.
„Azok az utasok, akikkel a vonat a Balaton északi partján robog, nemigen veszik észre, hogy Akali állomás környékével hazánk egyik legkietlenebb, legterméketlenebb területét hagyják maguk mögött. Ez érthető is.
A vonat utasainak tekintete elmerül a Balaton sokszínű tükrének szépségeiben, vagy gyönyörködve kíséri az északi partvidék erdő koszorúzta dombjainak szelíd vonalát, szőlőhegyeinek festői szépségeit, a hegyoldalakba épült ősi magyar falvait. Nemcsak Magyarország legszebb, de a legrégibb ősi magyar kultúrájú tája húzódik az őrsi-csopaki domboktól a tihanyi félszigeten át a Badacsony bazaltkolosszusáig, Szigliget romantikus lankáiig.
… Akali nevét akkor hallottam először, amikor budapesti baráti társaságban szóba került, milyen forradalmi változásokon esik át napjainkban a magyar mezőgazdaság abból a szempontból is, hogy olyan növényeket termesztenek nálunk ma már nagy területeken, amelyeket azelőtt egzotikusoknak tartottunk, amelyekkel csak növénykísérleti állomások cserepeiben, mesterségesen előidézett életkörülmények között kísérleteztek. A gyapot, a rizs, a kenaf, a kokszagiz mellett szóba hozták a citrom és narancs termesztését is. Így tudtam meg, hogy az akali kísérleti telepen citrom- és narancstermesztésre rendezkedtek be.
Ezért határoztam el, hogy meglátogatom az akali citrom- és narancsligetet. Mert persze tájékozatlanságomban csak ligeteket tudtam elképzelni a citrom- és narancstelepeken. Útközben romantikus elképzelésemet méginkább kiszínezte Goethe Mignon dalának elégikus vágyakozása a virágzó citromok, aranyló narancsok után.
Amikor Akaliba megérkeztem, az álmodozások kék egéből citrom- és narancsligetek helyett belepottyantam egy több ezer holdas halott terület sivárságába és élettelenségébe.
Azonban már itt meg kell jegyeznem, hogy mégis találtam Akaliban bódítóan illatos citromvirágokat, ökölnyi és cseresznyeszem nagyságú citromokat, több száz serdülő citrom- és mandarinbokrot, néhány gazdagon termő citromcserjét.
Fotó: Shutterstock
Az akali kísérleti állomás ugyanis egyike a Balaton környékén létesült citromtermesztő telepeknek, amelyek központja — mint megtudtam — Keszthelyen van.
Dicséretes, biztató és fáradságos az a munka, amellyel igyekeznek hazánkban meghonosítani a citromtermesztést.
Ez a munka nemcsak Akaliban, hanem több más helyen is olyan szép eredményekkel jár, hogy a második ötéves terv végén már százezer kiló citromot szállíthatnak honi citromtelepeink.
…
Forrás: Bors, Arcanum/ Magyar Nemzet, 1953. június
Nyitókép: Shutterstock
