Van aki szerint a szabályok megfelelőek, csak be is kellene tartani azokat, mások viszont úgy látják, régen megérett az idő változtatásra. Dénes D István alábbi jegyzetének nem titkolt célja az elgondolkodtatás mellett a vitaindítás.
Mielőtt bárki félreértené: eszmefuttatásom nem a balatoni motorcsónakázás engedélyezését célozza. Csak és kizárólag a vitorlás hajók motorhasználatának anomáliáiról szeretnék szólni, véleményem szerint a helyzet régen megérett a változtatásra.
A belső égésű motorok balatoni használati tilalma a múlt század hetvenes éveiben keletkezett – ha jól emlékszem 1975-ben – és az akkori szabályozás egyetlen mozdulattal egy körbe sorolta a hagyományos motorcsónakokat és a vitorlásokat.
Mint minden abszolút tilalom ez is hagyott kiskapukat természetesen, amit időről-időre kihasználnak az élelmesek. (Szép korrajz lehetne annak leírása, hogy az egykor önkéntes rendőri és vízimentői kivételektől hogyan jutunk el a mai vízitaxizásig – már ami a motorcsónak használatot illeti, de maradjunk saját házunk táján a vitorlázásnál.)
A szabály nagyjából ma is az, hogy kül- vagy belmotort, csak a kikötőből történő ki és behajózásnál lehet használni, illetve vészhelyzetben és szélcsendben. Utóbbi esetben azonban csak a legközelebbi kikötőig használható a motor. A szélcsend fogalma még nagyjából jól definiálható, a vészhelyzet már kevésbé, mert például van akinek egy 4-5 B erősségű szál maga a vitorlás álom, másnak meg valódi túlélési gyakorlat. A viharjelzések jelentik a biztos kapaszkodót, ha ezek felvillanak, akkor ez jogi értelemben vészhelyzet.
A gyakorlat ma azt mutatja, hogy a Balatonon hajózó majd tízezernyi vitorlázó többsége nem sokat törődik a szabályokkal, és használja motorját amikor szükségét érzi. A rendőrök meg vagy büntetnek vagy nem, teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit akarnak észre venni s mit nem. Ha következetesen alkalmaznák a szabályokat, akkor például az idei Kékszalag minden résztvevőjét megbírságolhatták volna, hiszen a hatszáz hajó mindegyike motor igénybe vételével közelítette meg a rajt térségét.
Vagy nézzünk egy másik nagyon is valós helyzetet! Képzeljük el azt, hogy a négyfős, két gyermekes család alsóörsi bázisukról kiindulva megcélozza a tíz kilométer távolságnyira található Siófokot. Kellemes 2-3-as szélben ez igazán nem nagy távolság. Kikötnek Siófokon, megebédelnek, fagylaltoznak, majd a part mentén még kellemesen fújdogáló szellőben hazaindulnak.
Három kilométernyire a parttól megáll a szél, órákig még fuvallatok sincsenek. A szabály szerint a legközelebbi kikötő Siófok, oda visszamehetnek estére, akár motorral is, felhívják a kikötőmestert és megkérdezik, hogy van-e hely a marinában. „Hely nincs” – jön a válasz és ez jó ideje általános a Balaton bármely térségében. Irány tehát a jóval távolibb északi part, de ezzel azt kockáztatják, hogy a rendőr megbünteti a kormányost – olvashatjuk Dénes D. István tanulmányát a vitorlazzitthon.hu oldalán.
Vagy nézzünk egy másik példát! A vitorlás turizmus szempontjából örvendetes, hogy egyre többen hajót bérelve járják a Balatont. Nekik adott időre vissza kell vinniük a hajót a chartercég kikötőjébe. Ha ez időben nem történik meg, sok tízezer forintba kerülhet a késés, ezt meg senki sem kockáztatja. Bekapcsolják hát a „dízelgénuát”- az vesse az első követ rájuk, aki nem ezt tenné, ha veszélybe kerülne a pénztárcája.
E honlap vállalt célkitűzése a vitorlás turizmus hazai népszerűsítése, de a jelenlegi korlátok nem segítik ezt. Túrázni csak tervszerűen lehet, ám az időjárás tervezhetetlen – különösen kedvenc tavunkon. Ha marad a tiltás, kevés az esély arra, hogy a jelenleginél többen kapcsolódnak be akár egyéni, akár közösségi módon a vízi túrázásba. Ha túl sok a tilalomfa, akkor nemzeti kincsünk varázsa önmagában kevés, irány az Adria! A példák még sorolhatók tovább, de legyen elég ennyi érv azzal a megjegyzéssel, hogy a vitorlások számának emelkedését, a motortechnológia fejlődését nem lehet nem figyelembe venni.
A lehetetlen helyzettel a rendőrök is tisztában vannak – egyfajta konfliktuskerülő magatartás is észlelhető náluk –, de rajtuk nem kérhető számon egy sok tekintetben idejétmúlt jogszabály értelmezése. Ők alkalmazzák a jogot ez a dolguk.
Annak idején a tilalom a kritikus állapotban lévő Balaton védelmét célozta. A vitorlásokon elenyésző számban találhattunk beépített motorokat, a hajók túlnyomó többségén kétütemű külmotor üzemelt, ezek ugyanúgy, mint a közutakon futó Trabantok és Wartburgok rengeteg szennyező anyagot juttattak a környezetbe.
Ma más a helyzet a beépített, többnyire kis teljesítményű dízelmotorok környezeti terhelése nagyságrendekkel alacsonyabb, a négyütemű külmotorok sem juttatnak olajszármazékokat a Balaton vizébe. Azt természetesen nem állítom, hogy bármelyik Balatonon használatos, mégoly korszerű, belsőégésű motor tiszta oxigént juttat a környezetbe, van káros emisszió, ez nem kérdés. De ennél sokkal károsabbnak tartom azt az állapotot, amikor a jogsértés tömegessé válik, amikor sokan lépik át a szabályokat – egyszerűen azért mert a szabály életszerűtlen. (A társadalmi kár meg jelentős, de ennek kifejtése szétfeszíti e gondolatébresztőnek szánt írás kereteit.)
Nézetem szerint sokkal fontosabb lenne, ha a jogalkotók ezt tudomásul vennék és változtatnának a mostani rendszeren. Nem kell a lovak közé dobni a gyeplőt, csak másképp kellene keretek között tartani a vitorlás hajók motorhasználatát. A Balatonra vigyázni kell, de meg merem kockáztatni, hogy egyetlen forró nyári hétvégén a strandokról több káros vegyi anyag kerül a vízbe, mint az összes hajóról egy egész szezon alatt.
A tilalom ebből a szempontból látványos pótcselekvés. A vitorlázás – amikor a hajó már a vízen úszik – környezetbarátnak mondható technikai sport, vagy szabadidős tevékenység. Vitorlást, aki teheti, nem azért vesz, mert imád motorral száguldozni – az a motorcsónakozás. A környezeti terhelést meg valójában más jogi megoldásokkal lehetne csökkenteni.
Íme két lehetőség:
- Szabályozni kellene például a motorok teljesítményét a hajó önsúlyának függvényében. Minden tonnához csak bizonyos mennyiségű lóerő tartozhatna, ezzel kikerülhető például a ”rejtett motorcsónakozás” amikor hat-hétméteres hajókon 50-70 lóerős motorok dübörögnek.
- A műszaki vizsgán ellenőrizni kellene a káros anyag kibocsátást, ezzel néhány esztendő alatt ki lehetne szorítani a korszerűtlen dízeleket és kétüteműeket. (Ezt tették például a Bodenseen is!)
Nyitókép, illusztrációk: Shutterstock
