2020.03.16. 21:00
Egyre többen mondják le a szállodai foglalást Zalakaroson
Némileg visszaesett a zalai szállodák vendégforgalma a koronavírus- fertőzés miatt bejelentett veszélyhelyzet óta. A hotelekben ugyanakkor megtesznek mindent annak érdekében, hogy a fertőzést távol tartsák.

Zalakarosban nem állt meg az élet, bár a szállodák előtt könnyebben lehetett parkolóhelyet találni, mint máskor hétvégén. A vírus terjedése nyomán előállt helyzet érezhetően rányomta a bélyegét a szálláshelyek forgalmára, mely a turizmusra is nagy csapást mért. Ezt megerősítették a Hotel Karos SPA, valamint a Men-Dan Hotel vezetői is. Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója elmondta: a COVID-19 koronavírus elsődlegesen egy burokkal rendelkező légúti vírus, amennyiben sérül ez a burok, akkor a vírus elveszíti fertőző képességét.

A Hotel Karos SPA-ban Baracskai Szandra (balról), Libényi Petra és Nagy Mariann rendszeresen használják a szállodában kihelyezett kézfertőtlenítő gélt, Fotó: Szakony Attila

A víz klórozása során elemi oxigén keletkezik, amely oxidáló hatású és erőteljesen károsítja például az új koronavírus burkát. A koronavírusok a vizsgálatok szerint 0,2–0,5 mg/l szabad klór jelenlétében inaktiválódnak, így a megfelelően üzemeltetett medencékben életképes vírusok jelenlétével nem kell számolni. Az uszodai vizek klórozása során használt klórmennyiség tehát elég ahhoz, hogy az esetleg vízbe kerülő koronavírust elpusztítsa, mondta.

A fürdőt elővigyázatosságból 2020. március 16-án bezárták.

A Men-Dan Hotelben Czimondor Nándor igazgató elmondta: a vendégforgalom az év első két hónapjában csodálatosan alakult. Korábban a március 15-ei hétvégén százszázalékos telítettséggel üzemeltek, ez most a vírus miatt mindössze 63 százalék.

– Az elmúlt napokban közel annyi lemondás volt, mint amennyi új foglalás. Mindenki másképp éli meg ezt a helyzetet, természetesen az emberek döntését tiszteletben tartjuk. A vírus megjelenése óta szigorú óvintézkedéseket vezettünk be, minden olyan felületet fertőtlenítünk, amivel a vendégek találkoznak. Például a dolgozók naponta többször áttörölik a korlátokat. Kézfertőtlenítő zseléket már két éve használunk, ezek számát most megháromszoroztuk.

Az igazgató hozzátette: arra is odafigyelnek, hogy a személyzet tagjai kizárólag csak a valós tartalmú híreket mondják tovább az érdeklődő vendégeknek. Jelenleg kijelenthető, hogy a fürdővárosban nincs fertőzött személy.

Üsztöke Botond, a KarosInvest Zrt. – Hotel Karos SPA vezérigazgatója elmondta: a Magyar Turisztikai Ügynökség nemrégiben kiadott nyilatkozatában arra kérik a szállodákat, hogy segítsék a vendégeket minden, a vírussal, annak terjedésével és a megelőzéssel kapcsolatos információ átadásában. Ennek érdekében a vendégek több nyelven egy rövid tájékoztatást kapnak a legfontosabb tudnivalókról. Szintén fontos intézkedés, hogy a Zala megyei népegészségügyi és tisztiorvos szolgálattal együtt készítettek egy olyan kérdőívet, melynek kérdései segítenek felismerni a betegséget, s annak tüneteit.

– Ha a továbbiakban is ilyen mértékben csökken a foglalások, s ilyen mértékben növekszik a lemondások száma, akkor el kell gondolkoznunk azon, hogy milyen költségcsökkentő tényezőket vezessünk be, hogy a gazdálkodásunkat szinten tarthassuk és ne legyen gond az üzemeltetéssel.

Nyitókép: hellozalakaros.hu

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva