– Többen kérnek tőled most, a veszélyhelyzetben tanácsot, mint korábban?
– Általánosságban azt látom, hogy az embereknek több bizonytalansággal kell szembenézniük, mint korábban, nem tudják, hogy mire számíthatnak. Sokan az állásukat veszítik el, vagy jelentősen korlátozottá válnak a munkavégzésben. Ezek a tényezők mind olyan lélektani következményekhez vezetnek (pl. emelkedett szorongásszint, gyászreakció, stb.), amik kitermelik a pszichológiai segítségnyújtás iránti igényt. A klienseim között gyakorlatilag egy olyan sincs, akivel kisebb-nagyobb mértékben ne érintettük volna az üléseinken azt, ami most körülöttünk zajlik.
Próbatétel lehet a „túl izmos” egónak, hogy „nem az van és nem úgy”, amit megszoktam/akarok és arra kényszerülök, hogy feladjam vagy szüneteltessem a számomra komfortosnak és fontosnak tűnő tevékenységeket, szokásokat. Azok számára még nagyobb a kihívás, akik közvetett vagy közvetlen módon egzisztenciális vagy kapcsolati veszteségeket élnek át.

Fotó: Pixabay

– Változott esetleg a munkamódszered? Te is átálltál home officera?
– A klienseim jelentős részével átkerültek a foglalkozások az online térbe, amitől bár sokan ódzkodtak, állíthatom, hogy pozitív tapasztalataim vannak. Akár imaginációról, akár beszélgetésről van szó, zavartalanul dolgozhatunk.

– Melyek a leggyakoribb problémák a jelenlegi helyzetben?
– Szerintem a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság és a kontroll hiánya. A napokban felhívtam a nagymamám, érdeklődni a hogyléte felől. Ő szerencsére lelkiismeretes és belátó, így a négy fal között tölti az idejét. Megosztotta az élettörténetéből azt a tapasztalatát, amikor fiatalkorában a katonák elől menekült. „Hát igen, nagyi, de pont ezzel van a baj, a tank csövét azt látjuk, ezt az aljas vírust viszont nem”. A ködben tapogatózás tölti ki most az időnk nagy részét. „Meddig tart? Lesz-e munkám? Egészséges maradok-e? Mi lesz a családtagjaimmal?”. Valaki ezt a szorongást az információ gyűjtéssel akarja csillapítani, ami nem minden esetben produktív (pl. töménytelen mennyiségű cikket olvas), más a „társas támasz” iránti igényét fejezi ki, egyesek imádkoznak vagy relaxálnak. Másrészt, a legtöbbünk számára az a biztonságos, amit irányítani tudunk. A kontrollvesztés fenyegető.
Próbálom lebeszélni az embereket arról is, hogy bizonyos szavakat használjanak (pl. pánik, katasztrófa, stb.), a „krízis” lenne a legszabatosabb kifejezés, de mivel nem mindenki tudja, hogy konkrétan mit értünk ezalatt, maradok az egyszerűbb megfogalmazásoknál (pl. „nehéz helyzet”). Sokakban a ki nem mondott szeparáció, az elszigetelődés is komoly forrása az aggodalomnak. Az egyedül élők számára az online tér kizárólagossá válása nem igazán kellemes állapot.

– Hogyan ismerjük fel, ha segítségre szorulunk? Kihez forduljunk?
– Több kolléga önkénteskedik. Érdemes őket megkeresni azoknak, akiknek azonnali pszichés támogatásra van szükségük és/vagy anyagilag is megszorultak. Ha úgy érezzük, hogy elfogytak az eszközeink, vagy a meglévők nem működnek, ha elborít bennünket a tehetetlenség és a kétségbeesés. Ha ennek feloldásában a családtagjaink kevésnek bizonyulnak, akkor érdemes segítséget kérni.

– Az emberek azzal viccelődnek, hogy vajon válás vagy gyermekszületés lesz-e több a járvány végeztével. Valóban ilyen drasztikus hatása lehet a bezártságnak?
– Egy olyan családi közegben, ahol a felek nem tanultak meg harmonikusan együtt élni, a feszültség eszkalálódhat. Külön féltem azokat, akik eddig bántalmazó kapcsolatokban töltötték a mindennapjaikat és most egy olyan üzenetet is kapnak az online térből, hogy „nem mehetsz el otthonról”. Az ő esetüket muszáj külön kezelni. A jó kapcsolatokban a közös megpróbáltatások erősebbre fűzik a szövetséget és ilyenkor megbizonyosodhatunk arról, hogy a „jóban-rosszban” nemcsak egy üres szöveg volt, amit az oltár előtt kötelességszerűen elmondtunk.

Fotó: Pixabay

– Hogyan éled meg ezeket a történelmi időket?
– Rugalmas embernek tartom magam, könnyen alkalmazkodom a változásokhoz. A pályám legelején például, bár nem volt koronavírus-járvány, egy ideig nem kaptam pszichológusként állást, hát elmentem egy céghez salesesként dolgozni. Utólag már nem csinálok belőle önérzeti kérdést, hogy nem kellettem senkinek, illetve kudarcnak sem értékelem ezt az időszakot, akkor azonban lényegesen rosszabbul érintett. Majd iskolapszichológuskodtam, próbáltam vállalkozni, évek teltek el, mire bejutottam egy olyan munkahelyre (terápiás klinikai/mentálhigiénés irányultságú területre), amire valójában vágytam. Addig a pillanatig minden erre irányuló pályázatom visszautasították. Hogy az általam kedvelt buddhista filozófiából is becsempésszek valamit: rájöttem, hogy ha azonosulok, ragaszkodom és tökéletesen egyenlővé válok azzal a törekvéssel, vággyal, hogy klinikussá kell válnom, akkor a munkanélküliségem és a sikertelenségem szenvedést fog okozni a számomra. Bár az értékesítői tapasztalatokra visszagondolva, az ügyfelek telefonos üldözése nem volt kimondottan testhezálló, de tök jó arcokat ismertem meg. Szóval, abból is profitáltam. Pár hét után – az engem már kifejezetten frusztráló hideg hívások helyett – megbíztak a felmondáskezeléssel, mert hatékonyan meg tudtam nyerni és le tudtam csillapítani a dühös és elégedetlen ügyfeleket. Az emberek megmérettetése is hasonló. A legtöbben most nem élhetnek a vágyaik, kedvteléseik szerint. Azt kell elfogadni, ami van. Hiába van leírva a self-help bölcsességben, hogy csak rajtad múlik, hogy valóra váltsd az álmaid, miközben a valóságban nincs megrendelőd, mert a kuncsaftjaid rettegnek attól, hogy két méteren belül kerüljenek hozzád. Ki kell találni valami mást. A spiritualitás, illetve a körülöttem lévő emberi kapcsolatok, az észszerű óvatosság elegendőek a nyugalmamhoz. A tehetetlenségem, a bizonytalanságom a körülményekkel kapcsolatban el tudom fogadni, nem stresszelek feleslegesen. Továbbá az adott nap történéseire fókuszálva nem teszek fel például olyan kérdéseket, amire senki sem tudja a pontos választ (pl. „Mikor lesz vége a járványnak?”). Helyette olyat fogalmazok meg (pl. Miért adhatok ma hálát? Kinek esne jól, ha felhívnám?), ami pozitív érzelmeket generál bennem, és produktív cselekvéseket eredményez. Kicsit magam is kezelem, ha beütne valamilyen szorongást keltő gondolatfoszlány, ezt a kognitív terápiában például „negatív automatikus gondolatnak hívjuk” (pl. „Elveszíthetem a klienseimet”), akkor igyekszem azt azonnal átkeretezni (pl. „Ez most egy átmeneti állapot és az esetlegesen félbeszakadó munkákat, valószínűleg tudjuk majd később folytatni”). Emellett azt hiszem, élvezem a lassú tempót és tetszik, hogy az emberek fegyelmezettebbek, felelősségteljesebbek és talán empatikusabbak is a környezetükben élőkkel.

Lázár Gergely pszichológussal korábban is beszélgettünk már, akkor egy igen sikamlós témában, a nudista strandokról és a meztelenül strandolás pszihcológiájáról osztotta meg velünk véleményét. Olvasd el itt.

– Lehet pozitív hatása a bezártságnak?
– Mivel a másik állásom a szociális/egészségügyi szférához tartozik (szenvedélybetegek rehabilitációjával foglalkozom), ott nem állt meg az élet, bejárok reggelente dolgozni. A függőknél például azt látom, hogy a kijárási tilalom, az intézmény falain belül töltött idő kifejezetten szerencsés és hasznos terápiás körülménynék bizonyul. Lelassulnak, valóban elkezdenek figyelni önmagukra, az érzéseikre, egymás irányába nagyobb tapintattal fordulnak és fokozatosan megfogalmazzák azt, hogy miért is lehetnek hálásak az adott nap végén. Nincs kapkodás, felesleges telefonnyomogatás vagy menekülés az érzelmek elől. A fontos hírekről tájékoztatjuk őket, ami éppen elég a külvilágból. A felmerülő konfliktusok rendezésében is támogatást nyújtunk, így a biztonságérzetük is megmarad.

– Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne kattanjunk be otthon? Jól látom, hogy fejben dől el a dolog? Mantrázzuk magunknak a pozitív szemléletet?
– A pozitív szemlélet segíthet, de vannak más eszközök is. Érdemes megtervezni a napot, elővenni azokat a teendőinket, amiket eddig halogattunk.

• Végiggondolni, hogy kikkel erősíthetnénk meg a kapcsolatainkat.
• Felidézhetjük, hogy milyen elfeledett hobbijaink vannak, vagy a meglévőket miként illeszthetjük be az otthoni tevékenységek közé.
• Pihenhetünk egy kicsit többet, ha lehetőségünk van rá.
• Átrendezhetjük a lakást, csinálhatunk dolgozós részt a lazulós mellett.
• Kitakaríthatunk.
• Főzhetünk. Új recepteket próbálhatunk ki.
• Kísérletezhetünk, egyszerűsíthetünk folyamatokat, ami a spórolás kapcsán kimondottan hasznos.
• Gyakorolhatjuk, hogy miként tölthetjük el együtt tartalmasan a felszabaduló perceket, órákat.

A lehetőségek száma végtelen.

– Elindítottad a „Csak azért is pozitív maradok” kihívást, milyenek a visszajelzések?
– Ez egy önsegítő projekt, amivel igyekszem az emberek számára azt közvetíteni, hogy ha a vírus ilyen szívós, akkor ők is lehetnek szabadok abban, milyen módon válaszolnak a megterhelő körülményekre. Ha már mindenképp lázadni akarnak, legyen ez egy értelmes ellenállás, szóljon arról, hogy a gondolataink, hozzáállásunk pozitív vagy negatív volta végeredményben rajtunk múlik. Külön kedvencem az Élet szép című film Roberto Benignivel, az pont erről szól. Egyelőre azt látom, hogy a Facebook követőimnek tetszik az ötlet, várom, hogy megírják a tapasztalataikat, amire aztán tudok reagálni, válaszolni.

Vidék (Balaton) vs. város

– Sokan döntöttek úgy, hogy vidékre menekülnek, így a Balatonhoz is sokan költöztek nyaralóikba és apartmanokba is. Mit gondolsz a veszély esetén vidékre költözés lelki hátteréről, pszichológiájáról?
– Bár nem ez a szakterületem, de valószínű, hogy van ebben egy olyan motiváció, hiedelem, hogy a kisebb népsűrűség, távol a város koszától, zajától, bajától, védelmet jelent a fertőzéssel szemben. A horrorfilmekben is elsőként a nagyvárosokat, metropoliszokat támadja meg a járvány, az UFO-ok, vagy a Godzilla. Akárhogy is nézzük, a természet biztonsága, megtartó ereje, írjunk akárhány évezredet, örök marad.

Összefogás az emberek között Siófokon, Hévízen

– Egyre gyakoribb az összefogás az emberek között és láttuk, hogy Siófok is élen jár ebben. Ösztönös ez a fajta reakció pánikhelyzetben?
– A kezdeti ijedtség után általában igen. Rengeteg jó példa van erre Magyarországon is. Gondoljunk akár a vörösiszap katasztrófára, vagy a veronai szerencsétlenségre. Itt most bizonyos szempontból mindannyian a körülmények áldozatai vagyunk. Átélhetjük, hogy embertársaink támogatására szorulunk, másfelől, hogy ők is számítanak ránk. Rájövünk, hogy az ölelkezésen, érintéseken kívül még rengeteg módja létezik annak, hogy kifejezzük: fontos a másik. A vírus matekja mellett a szereteté is működik: ha adok, akkor többet kapok vissza. Ne hagyjuk, hogy a vírus uralja az elménket, a kapcsolatainkat. Ne a vírus ellen harcoljunk, mert csak a félelmeinket szaporítjuk, etetjük. Küzdjünk inkább szeretteinkért, az egészségünkért, a közös jövő remény megteremtéséért. Nemcsak a kis félelemfuvallatok egyesülhetnek kozmikus pánikká, hanem a szeretetfalatkák is spirituális védőhálóvá.

Ezt tudtad? Szájmaszkot és szendvicset visznek a siófoki kórház dolgozóinak a lakosok. Több siófoki szervezet is vállalta, hogy a helyi kórház dolgozóinak mindennapjait segíti a veszélyhelyzet idején. Van, aki szendvicset szállít a dolgozóknak, más pedig szájmaszkot gyárt az orvosoknak és ápolóknak. Olvass tovább!

Itt megnézhetsz egy hosszabb anyagot is a témában:

Nyitókép: Shutterstock

Összeállította: Szaniszló Hajnalka