– Zenekari szinten én már „kis karantén” előtt úgy döntöttem, hogy bezárom az ajtót, leáll a dalszerző üzem. A döntésem oka pedig az, hogy úgy éreztem ez a tökéletes alkalom arra, hogy pihenőre menjünk. Csak tavaly több, mint 50 dal megalkotását vállaltuk magunkra. Valakinek az életműve áll ennyi dalból, nekünk egy évünk. 2020-ban már most túl vagyunk további 24 dalon, ami eszeveszett tempót jelent.

Sosem gondoltam volna, hogy a filmeken kívül a való életben is találkozni fogok karantén-állapottal. A maga rémisztő valójában ez egy életre szóló élmény is egyben, amit ugyan komolyan kell venni. Rengeteg korlátozással jár, mégis élni kell a lehetőségekkel. Akármennyire is hajlamosak az emberek az ilyen megjegyzésekre (indokolatlanul) kiakadni, én élvezem! Mivel dalszerző, dalszövegíró és zenei producer az elsődleges munkám, így tulajdonképpen sok különbség nincs az életemben, hiszen az időm nagy részét eddig is itthon töltöttem, ahol a stúdióm van. Más kérdés, hogy most nincsenek ügyfelek, hiszen egyrészről a járvány miatt nincs találkozás, érintkezés, másrészről anyagilag is mindenki kénytelen tudatosabban tervezni, így az utolsó dolog, amire költ most bárki, az egy új dal.

Nem szeretnék kiégni, így szerzőtársamat, Dávidot is arra kértem, amit magam is követek: foglalkozzon a családdal, a lelkével, más egyéb kreatív tevékenységgel. Például barkácsolással. Én már építettem pár új polcot, egy bográcshelyet, rendberaktam a kert egy részét és tervezem a stúdió hátuljába egy könyvespolc megépítését.

Öröm felismerni, hogy a világ és a benne élő emberek képesek adoptálni magukat egy ilyen helyzethez. Képesek felismerni azt, és alkalmazkodni. Mivel az időnk nagyrészét a karrierünknek szenteljük, így gyakorlatilag bármi, ami életszagú és nincs köze a konkrét pénzért munkavégzéshez csodálatos élmény. Szeretek hosszú sétát tenni a kiskutyáimmal és a párommal, bentről vizslatni a szélsőséges időjárást az ablakon keresztül, kivégezni sorozatokat – mondja Patocska Olivér.

A sorozat további részeit itt tudod elolvasni.

Nyitókép: Zsigmond László