„A veszprémi állatkert építésében szépen kiveszik részüket a veszprémi dolgozók. A Fémfeldolgozó Vállalat IMK üzemének dolgozói csaknem kivétel nélkül jelentkeztek munkára. A Faárugyárból 80 fő jelentkezett társadalmi munkára. ” — olvasható a Veszprémi Napló 1958. júliusi számában a KISZ hírek között.
A veszprémi Fejes-völgyet annak idején szeméttelepnek használták, és több helyszínötlet elvetése után erre a területre esett a választás, ahol egy vadaspark létesítése szóba jöhetett. Maga az állatkert kiépítése hihetetlen összmunka eredménye, a döntés megszületése után 5 hónappal már meg is nyithatta kapuit. Kellett hozzá egy olyan ember, aki merte vállalni, hogy kilépve a megszokott keretekből, nagy elszántsággal és lelkesedéssel menjen álma megvalósítása után, és ne féljen felhasználni meglévő társadalmi kapcsolatait egy jó ügy érdekében. A Veszprémi Állatkert esetében Kasza László okleveles mezőgazdász volt ez a személy, aki szabadkai születésű volt, Sopronban szerzett képesítést és friss diplomásként a Fővárosi Állatkertben helyezkedett el gyakornokként. Az ötvenes években Budapestről került Veszprémbe.
A terv és az építkezés
Régi vágya volt, hogy ő is „állatkertes” legyen, ezért tett javaslatot 1957-ben a Városi Tanács akkori tanácselnökének, hogy építsék meg az ország első vidéki állatkertjét. Az ötletet támogatta a tanács, jöhetett a helyszín választás. Szóba került a Veszpém déli határában fekvő erdőség, ahol jelenleg a Videoton működik, de ezt akkor nem fogadták el. Ugyanígy elvetették az Aranyoskút-völgy ötletét, ahol akkoriban egy elhagyatott lőtér volt. Végül 1958 tavaszán Kasza László értesítést kapott, hogy a Fejes-völgyben lehetséges volna az építkezés, amibe nyomban bele is vágtak. Ám a debreceni Nagyerdei Kultúrpark megelőzte a veszprémit, így az első vidéki állatkert nem Veszprémben, hanem Debrecenben nyílt meg 1958. májusában.
Az építés egyik pillanata (Fotó: veszpzoo.hu)
A Középdunántúli Napló néhány nappal a megnyitó előtt írt élményeiről, amit az elkészült állatkertben tett sétán tapasztalt:
| „Mókusok, őzikék, vaddisznók és farkasok tanyája lesz néhány nap múlva a veszprémi Állatkert. A hatalmas megmozdulás, a sok-sok társadalmi munka eredménye, hogy megvalósul a pár hónap előtti terv. Fiatalok, idősek, üzemi munkások, édesapák, édesanyák dolgoznak nap mint nap az Állatkert létesítésén. Most, hogy a befejezéshez közeledik, meglátogattuk az erdők lakóinak új otthonát. Már messziről kedves látvány fogadott. A bejárat előtti téren sárgán aranyló murva félig szétterítve csillogott a lebukó Nap sugaraiban. Jobbra tőlünk néhány kis sziklakert. A bejárat gyönyörűen faragott székelykapu, egy- egy szárnyán tovasuhanni látszó barna őzike díszíti a szép faragást, az Állatkert méltó szimbólumaként. Amikor beléptünk, nem győztük nézni a sok látnivalót. Jobbra és balra sorra építik a kis házikókat, kifutókat, barlangokat az erdők kis lakóinak. Emitt balra csíkoshátú vadmalacok futkároznak majd a szépen beépített területen. Mellette egy faház tetején kopácsolnak a dolgos munkáskezek. Ez a vörösbundás rókakomák tanyája lesz. Pár lépéssel arrébb egy kerek faházikó áll. A mókusok lakmároznak, játszanak majd benne. S ahogy sétálunk, bukdácsolunk a kövek, építőanyagok között, szinte már látjuk is az új lakókat, amint kíváncsian kandikálnak látogatóikra. No, de menjünk tovább. Jobbra megpillantjuk a madárházat, ahol ragadozó madarak laknak majd. Balra az őzikék telepét, szépen felépített nádtetejű etetővel. Arrébb a fácánoskert készül. Mellette barlang a medvebocs számára. […] A kert érdekessége egy bekerített, sziklás rész, ahol muflonok tanyáznak majd, és bizonyára sok látogatójuk akad az érdekes és ritka állatoknak. Ki tudná még felsorolni, hányféle állat lakója lesz az új Állatkertnek? Sétánk ezzel véget is ért. Öröm volt ez a néhány perc, mert meggyőződtünk a társadalmi összefogás nagyszerű és szép eredményéről. Már csak néhány nap és megnyitják a közönség számára is a veszprémiek újabb büszkeségét.” (Forrás: arcanum.hu/Középdunántúli Napló, 1958. július) |
„— Elismerem, harcoltam ezért az állatkertért. De társakra, megértő, segítőkész partnerokra találtam. Sokszor hallom azt, hogy milyen közönyösek az emberek. Én csak azt mondhatom, ez nem igaz. Éppen az ellenkezőjét tapasztaltam, azt az óriási társadalmi erőt, ami lépten-nyomon körülvett. Hogy a kezdeti háromhektáros területből és a 30— 40 állatból, 33 hektár, illetve 800 állat lett, azt javarészt a társadalmi munkának köszönhetjük. Minket segítettek és segítenek a gyárak, a környező téeszek, az egyetemek és iskolák. Manapság is ingyen járnak hozzánk dolgozni a dunaföldvári gimnázium tanulói és a szegedi Állatorvostudományi egyetem hallgatói. Hogy miért? Sokszor elgondolkozom ezen. Bizonyára azért, mert megérezték: a szürkeségből akarunk kilépni. Személy szerinti legnagyobb boldogságom, hogy sikerült tető alá hozni a csimpánzmegfigyelő állomást, Böbe egykori festményei cáfolhatatlanul bizonyítják a majmokkal való foglalkozás hasznosságát és eredményességét.”
Az építkezésről szóló feljegyzések hol 3000 emberről szólnak, néhol pedig 5000-et említenek, de mindenképpen több ezerre tehető a dolgos kezek száma, akik fáradhatatlan munkájukkal hozzájárultak az állatkert megvalósulásához. Egy interjúban így emlékezett vissza Kasza László, aki végül csak 1963-tól volt az állatkert igazgatója:
(Forrás: arcanum.hu/Tükör, 1974.)
A megnyitón részt vett a nem sokkal korábban elhunyt névadó, Kittenberger Kálmán özvegye is. Jobbján Kasza László, mellette az állatkertet először gondnokként, majd igazgatóként is vezető Répási László. A világos öltönyös úr Balassa Gyula miniszterhelyettes, aki elvágta a nyitó szalagot (Fotó: veszpzoo.hu)
Az Állatkert Kittenberger Kálmán, a híres magyar Afrika-kutató, zoológus, vadász és író nevét kapta, aki 1958. januárjában hunyt el. Özvegye azonban ellátogatott a férje nevét viselő állatkert megnyitójára. Az ismert zoológus így vélekedett az állatokról:
„A fogott állatok nevelése és ápolása közben tapasztaltam, hogy az egymástól legtávolabb álló fajok is csodásan összeszoknak, elválhatatlan jó barátokká válnak, bizonyítva, hogy az állatok legtöbbje sem állhat meg társaság és részvevő jó barát nélkül. Részt vesz annak bánatában, és ujjongva örül, ha viszontlátja azt, akit szeret. Végül, az oktalan teremtményekben oly megható példáit láttam a hálának, hűségnek és ragaszkodásnak, hogy mintaképül merném állítani a teremtés koronája, az ember elé.”
A kép jobb szélén Kittenberger Kálmán 1932-ban (Fotó: Fortepan/Palotai Klára)
| „Megnyílt a veszprémi állatkert — A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark teljes pompával várja a megnyitó ünnepséget. A gyönyörű völgy két oldalán díszőrséget állnak a fenyőfák. Az állatkert bejáratát képező erdélyi faragású kapufán két kecses szarvas köszönti a látogatókat. A kopjafán még rajt a lepel, apró úttörők állják türelmesen félkaréjba. Frissítő és cukorkaárusok állják el az utat. A hegyoldal, ez a természetes tribün tele van nézőkkel. A vörös kavics szinte izzik az augusztusi hőségben. A székek már-már megteltek a pártszervezet, KISZ, tanács képviselőivel. Itt vannak a Szovjet Városparancsnokság küldöttei is. Begördülnek az autók, megérkeznek a budapesti vendégek, a kormány küldöttei, az ifjúsági szervezetek képviselői, Kittenberger Kálmán özvegye és a Budapesti Állatkert igazgatója. A Himnusz hangjaira vigyázba merevedik a munkásőrség, á zászlók megremegnek, Kasza elvtárs, a Járási Üttörőszövetség titkára megnyitja az ünnepséget, és átadja helyét Tóth Ferencnek, a városi KISZ szervezet titkárának. Tóth elvtárs köszönti a vendégeket, köszönetét mond annak a mintegy 4000 veszprémi dolgozónak, akiknek munkája nyomán létrejöhetett a vadaskert. […] A kapu kitárul, a közönség kicsit kíváncsian, kicsit meghatottan elindul a nyírfakorláttal szegélyezett utakon. A mókusok, rókák, őzikék, a lihegő kis mackó, a sok-sok madár és állat érdeklődve nézeget vissza. Ismerkednek, és hálásan köszöntik a nekik otthont nyújtó veszprémieket. ” (Forrás: arcanum.hu/Középdunántúli Napló, 1958. augusztus 2.) |
A megnyitó (Fotó: veszpzoo.hu)
A leltár szerint ekkor 1 farkaskölyök, 1 barnamedve bocs, 2 róka, 1 borz, 4 őz, 3 szarvas, 6 házinyúl, 2 nyest, 1 nyuszt, körülbelül 10 fácán, körülbelül 10 fogoly, 4 vadkacsa, 4 házikacsa, 2 házilúd, 3 egerészölyv, 2 héja, 2 vörösvércse, 2 szarka, 2 mátyásmadár és 1 vaddisznóból álló állatállomány fogadta az idelátogatókat. Az igazgató úr, mindenki Laci bácsija fontosnak tartotta a gyermekek oktatását, és rendszeresen szerveztek kirándulásokat és tanórákat az állatkertbe, ahol a különböző osztályok közvetlen közelről ismerhették meg az állatok szokásait, életét.
| „A gyermek állatkerti sétái alkalmával észrevétlenül megszokja a személyes megfigyelést, gyarapítja ismereteit, emellett, ugyancsak észrevétlenül, kialakul benne a megfigyelés öröme. Hozzászokik ahhoz, hogy figyelmesen vizsgálhasson mindent és ebből szűrje le megállapításait. Csak egy kis segítség kell ahhoz, hogy az állatkerti hancúrozásból, játékos sétákból tudományos megfigyelést alakítsunk ki. Az első állatkerti óra után a gyerekek azt állapították meg: milyen sokszor voltak már az állatkertben, de ennyit még nem „láttak.” Hát ezért kell Veszprémben állatkert, Vadaspark. Nem csupán az állatok bemutatását tűzte ki célul a létrehozó szerv, hanem a gyakorlati tudományos megfigyelési lehetőségeket és ezen keresztül az élet jelenségeinek kutatását, végeredményben: a helyes gyakorlati valóságszemléletet. Kasza László állatkerti igazgató ezt a célt szeretné megvalósítani. ” (Forrás: arcanum.hu/ Napló, 1964. október) |
Az állatkert Fejes-völgyi bejárata ma (Fotó: Szücs Ildikó)
Böbe érkezése
A leghíresebb magyar csimpánz neve nem csak a veszprémiek számára cseng ismerősen, de az országban is számon tartják. Böbe Guinea-ban született 1963 januárjában, és anyját orvvadászok lőtték le. A megyei Vízmű akkori igazgatója, Rózsavölgyi Imre volt az, aki megtalálta a csimpánzkölyköt, és miután hosszú nyugtatgatással sikerüt halott anyjáról leválasztania, a kiasmajom ragaszkodott hozzá. Ő hozta haza és ajándékozta a Veszprémi Állatkertnek. Egy 1963-as Naplóban megjelent cikk még két csimpánzkölyökről ír, Böbe mellett testvérét, Csimpit is említi, akiről ennél többet nem lehet tudni.
| „A két majomgyerek egyébként nagyon vidám, és jól érzi magát új otthonában: az igazgató irodájában. Csimpi rögtön játszóteret csinált az irodából: a trófeákat használja tornaszereknek. Kettőjük közül Böbe az inteligensebb: bögréből eszik. Nemsokára tányért és kanalat kap. Kistestvérét egyébként nagyon óvja: esténként megveti ágyát, felrázza a fejpárnát és betakarja, csak ezután pihen le ő maga is.” (Forrás: arcanum.hu/Napló, 1963. október) |
Akkoriban nagy ritkaságnak számított egy csimpánz, pláne, hogy egy bébit emberek neveljenek fel, de ez az állatkertnek sikerült. Ebben az időben fedezték fel, hogy a majom és az ember genetikája csupán 3 százalékban tér el, és a felfedezés okán számos kísérletet folytattak Böbével. Megtanították festeni, gyurmázni, még agyagozni is, tudott tüzet rakni és kávét, szörpöt készíteni, megfigyelték a viselkedését, és hamar az ország kedvencévé vált. Még életében oktatófilm és ismeretterjesztő film is készült róla, és persze számos újságcikkben szerepelt.
| „Néhány évvel ezelőtt a „vizesek” — azaz a Vízügy igazgatóság szakemberei —, hozták Magyarországra, s ajándékozták a veszprémi állatkertnek Böbét, a csimpánzleányt, „aki” azóta szédületes karriert futott be. Gondozója, a csinos Gereben Írisz az egyetemi felvételét utasította el miatta, annyira megszerette az életvidám csimpánzleányt, „akivel” azóta is nap mint nap együtt van. A veszprémiek — felnőttek és gyerekek — kedvence lett rövid idő alatt. Böbe azóta feltört, filmcsillag lett. Igen, filmet is forgattak nevével azonos címűt, amely csak róla szól, s a főszerepet természetesen ő játssza. ” (Forrás: arcanum.hu/Vas Népe, 1966.) |
(A képek forrása: veszpzoo.hu)
(A képek forrása: veszpzoo.hu)
Feljegyzések szerint még Kádár János is gyakran meglátogatta, órákat töltött nála, a csimpánz pedig kávéval kínálta. Böbét azonban mindenki szerette, az állatkertben a gyerekek rajongtak érte, és élvezték a vele töltött állattan órát.
| „Böbe és a gyermekek között azonnal meleg barátság szövődött. A kis állat viszonozta a gyermekek szeretetét és engedelmesen tűrte, hogy tenyerét vizsgálgassák, cirógassák, még fogsorát is mutogatta. Apró kis bolondságaival derűssé tette a komoly megfigyeléseket. Kifűzte cipőjüket, kinyitotta táskájukat. Ilonka néni segítségével még autogrammot is adott. A gyermekek ezalatt önállóan kezdtek összehasonlítást tenni az ember és az emberszabású majom között.” (Forrás: arcanum.hu/Napló, 1964.) „Böbe vőlegényt kap – Május első napjaiban megérkezik a veszprémi állatkertbe Böbe vőlegénye. Az ifjú férjjelölt-csimpánz 9 éves, most még a müncheni állatkert lakója. Csereképpen kerül Veszprémbe: a vadaskertből néhány értékes állatot adnak érte. Böbe egyébként jól érzi magát, kipihente a nagy afrikai utazás fáradalmait, s úgy viselkedik, mint annakelötte. Az állatkísérleteket folytatják. Mostanában a csimpánz azzal foglalkozik, hogy deszkába szögeket ver be, s húz ki harapófogóval. Ez a július végéig tartó kisérletsorozat része.” (Forrás: arcanum.hu/Népszabadság, 1970.) |
Böbét azért szállították haza szülőföldjére, hogy megfigyeljék hogyan reagál, ha vadon élő csimpánzokkal találkozik. A kísérlet során azonban Böbe megijedt tőlük, és a gondozójához futott. Vagyis azokat választotta, talán nem olyan meglepő módon, akik felnevelték és akikhez évek alatt hozzászokott. Az utazás után sajnos megbetegedett, és 1970-ben elpusztult.
Emlékét az állatkertben a sírja, és a róla készült képek mellett a 2009-ben megnyílt Böbe Majom Tanodája őrzi, amely egy zoopedagógiai oktató- és kiállítóház, ahol a különböző korosztályú gyermekek gyakorlati és elméleti ismeretszerzését támogatják. Vagyis aktív oktatás folyik a zoológia, botanika, ökológia, etológia, környezet- és természetvédelem tudomány területeinek ismereteiből.
Visszakanyarodva az állatkert múltjához, az évek során folyamatosan bővült az állatállomány nem csupán a máshonnan kapott állatokkal, hanem a már ott született egyedekkel is. Egyre különlegesebb állatok színesítették a repertoárt, megjelentek például a nagymacskák – tigrisek, oroszlánok, párducok és pumák –, így 1973-ban már egy tigrisház is része volt a parknak. Az állomány egyre bővült, hiszen az igények is egyre nőttek.
(Fotó: arcanum.hu/Hajdú-Bihari Napló 1980.)
| „Az állatkert az utóbbi időben ismét gyarapodott. Az északi sarkkörön túlról, norvég közreműködéssel két hóbagoly érkezett (számuk most négy), továbbá a csehszlovákoktól kulán (amely igen ritka állat, félig szamár), s hazánkban csak a veszprémi állatkertben látható. Kilencre nőtt a pusztai szafariban a rideg, szürke marhák száma, sok kis mangalica is született. Négyre szaporodott a szibériai tigrisek száma, s a majomházban az egyik csimpánzmama (26 éves) gyermeket vár. Ugyancsak vemhesek a zebrák is, valamint az egyik tigris. Ezekből a nagymacskákból egyébként a Szibériain kívül bengáli és szundatigris is van, ez utóbbi oly ritka, hogy a világon mindössze százat tartanak nyilván, s ebből három él Veszprémben. Védett, csak a nemzetközi bizottság engedélyével cserélhető, vagy adható el. Szépen fejlődik a három kisoroszlán is. A Mary nevű kínai pettyes párduc eddig 9 kölyöknek adott életet, de felnevelni nem tudta. A kis állatokat kutyamamák nevelték fel. Egyik, a Csui nevet viselő, magához fogadott egy pumát és azóta elválaszthatatlan barátok. Ez igen ritka eset. ” (Forrás: arcanum.hu/Napló 1980.) |
A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, Veszprém, 1979. (Fotó: Fortepan.hu/Urbán Tamás)
A 90-es évekre már elavulttá váltak az állatkert berendezései, ebben az időszakban elmaradtak a fejlesztések, így az új évezredre számos újítást terveztek. Elsőként épült meg a medvekifutó, majd új helyre költözhettek a nagymacskák is, és létrejött az Afrika-szavanna kifutó is. Szépen lassan minden állat helyét korszerűsítették, sorra épültek a kifutók és az állatok egyre nagyobb életteret kaptak. A Fejes-völgyi terület mellett a Gulya-dombon is hatalmas helye lett az állatkertnek, ami a korábbi 10 hektárról 30 hektárosra nőtt.
2008-ban került Török László az állatkert élére, aki azóta is rendületlenül igazgatja az állatparkot és kollegáival folyamatosan újításokon, beruházásokon dolgoznak. A legnagyobb és leglátványosabb fejlesztés 2014-ben kezdődött, amelynek keretén belül megépült az Elefántház, a fókákat és pingvineket bemutató vizes medence és az orrszarvúház a hozzá tartozó kifutóval. Épült egy látványkifutó, ahol lámákat csodálhatunk meg, és megépült a Magyarországon egyedülállónak számító Madárröpde is.
Török László és egy csípkelődős kedvű pápaszemes pingvin (Fotó: Pesthy Márton/Napló)
Mostanra a Veszprémi Állatkert nem csak országos hírű, hanem külföldön is nevet szerzett magának. Több hazai és nemzetközi projektben vesz részt más állatkertekkel együtt, így részt vesz egy uhu-projektben, támogatnak egy pápaszemes pingvin mentőállomást Dél-Afrikában, a panda-projekt részeként pedig részt vesznek a pandák természetes élőhelyükre való visszatelepítésében.
Az Állatkert fejlesztéseiről ebben a cikkünkben írtunk.
Idén 62 éves a Veszprémi Állatkert, és elmondható, hogy hat évtizedet felölelő története valódi sikertörténet. Annak idején az emberek akár kis ketrecekben is megnézték az állatokat és lelkesen figyelték meg a különböző kontinensekről érkező élőlényeket. A világ fejlődött, és vele együtt változtak az igények. Ma már nem csupán az állatok látványáért megyünk el az állatkertbe, hanem egész napos szórakozásért. Nem elhanyagolható a park oktató és környezettudatos programjai, a barátságos környezet sok-sok zölddel, a ketreceknél jóval nagyobb életterek az állatok számára – ezek mind hozzájárulnak egy nagyon kellemes és hosszú állatkerti sétához a hatvan éves ösvényeken.
Nyitókép: A Fejes-völgyben megbúvó Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, 1960. (Fotó: fortepan.hu/Chuckyeager)
