– Emlékszel még, hogy mikor voltál először a Balatonnál?
– Hogyne emlékeznék! Volt egy tábor Siófok mellett, ahová úgy 7-8 évesen elengedtek anyámék. Előtte persze el kellett mennem fodrászhoz, hogy levágassam a hajamat. Levágattam kopaszra. Szegény anyám döbbenten kérdezte, hogy mit csináltam. Arra, hogy a táborban mik történtek, nem emlékszem, de arra igen, hogy életemben először voltam egyedül, külön a szüleimtől, és hogy jó volt. Mint amikor elmész egy étterembe, a kajára nem emlékszel, csak arra, hogy minden finom volt.

Később vadkempingeztünk is arra. A barátaimmal minden évben lejártunk a Balatonra. Olyankor egy hétig a rekettyésben laktunk, ahol titokban felállítottuk a sátrunkat. Ott elbújhattunk a világ szeme elől, hiszen a Balatonnál már akkor sem volt szabad vadkempingezni. Fiatalemberek voltunk, pénzünk kevés volt, de azt az egy hetet ki kellett húzni, így aztán elhatároztuk, hogy vacsorára eszünk egy sportszeletet – akkor egy forint volt az a kis szelet csoki – ahhoz vettünk egy lángost, és rengeteg vizet ittunk rá. Ez az egész összeállt a gyomrunkban egy komoly masszává, és mi már nem is voltunk éhesek. A sportszeletet néha kiflivel variáltuk, mert az csak negyven fillér volt, és így 1,40-ből megkajáltunk. Arra jött szintén a rengeteg víz.

Abban az életkorban egy lángossal is elvoltál egész nap. Ott volt a Balaton, a lányok… na meg pénzünk sem volt. Szerencsére az építőtáborban lévő csajoktól mindig kaptunk őszibarackot is, amit ők szedtek napközben.

Balatonszéplak-felsőről esténként begyalogoltunk Siófokra, diszkóba. Vagyis az nem is igazán volt az diszkó, inkább egy kocsma, ahol szólt a zene. Azt hiszem még ma is megvan a víztoronynál. Mérsékelten ittunk, mert pénzünk nem nagyon volt, inkább csajozni próbáltunk. A helyiek nem is nagyon szerettek minket, csórókat.

Nagyon fontos még, amikor 1972 körül Keszthelyen az Ifjúsági Parkban egy hónapig minden este mi játszottunk. Előttünk volt az Edda (az még az ősi Edda volt), és utána mi következtünk. Ez minőségi változás volt számunkra, hiszen azt csináltuk amit szerettünk, és még pénzt is kaptunk érte. Este tízkor végeztünk, aztán persze még lementük a helyi kocsmákba. Ez az időszak óriási luxus volt, hiszen volt szállásunk, kajánk, és még valami kis gázsit is kaptunk.

– Ma mit jelent neked a Balaton?
– Nagyon szeretem Siófokot, Füredet, de a Balatonnál nem lehet igazán pihenni. Amikor a családdal ülünk a strandon, napozunk, játszunk a gyerekekkel, és odajön valaki, akkor igenis vele kell foglalkozni. A rajongókat meg kell becsülni, ám a családi életet ez megnehezíti. De imádom a Balatont. Egy hétig Füreden laktunk a zenekarral, esténként lementünk sétálni a partra, beültünk egy kávéra, sőt, a büfést is megtanítottuk, hogyan kell vaníliás palacsintát csinálni. Elsőre nem ment neki, másodikra sem, de végül csak megtanulta.

Feró kedvenc palacsintája

– A nutella mindenhez jó, de palacsintához nagyon. A két, nutellával gazdagon megkent palacsintát egymás mellé fekteted, majd egy kis csokiöntettel leöntöd, nehogy ne legyen elég édes. Végül rájuk teszel két gombóc vaníliafagyit. Nem mellé, nem közé, rájuk.

Félig már kész, most jön a lényeg, hogy elég édes legyen és elég vaníliás is Fotó: pixabay – RitaE

Nyitókép: Paszternák Péter