A halálhírt Bálint gazda hivatalos weboldala jelentette be. A rövid közleményben azt írják, száz év emberi kedvességet, tudást és növényszeretetet hagyott ránk – ma este csöndben elment.

Nyugdíjas volt amikor egy ország megismerte, és annak is már több mint negyven éve. Mindig úgy gondolta, hogy a kert és az értelmes életcélok tartották formában. Kötődött a Balatonhoz is, sokáig a városi kertszépségverseny zsűrijének elnöke volt Veszprémben. A hatvanas évek végén pedig saját telket is vett Balatonfüreden, amit három és fél évtizedig nagy szeretettel gondozott, és építgetett. Egy visszaemlékezésében arról írt: négy meghatározó fa volt az életében. Az egyik éppen a Balatonnál, a házával szemben.

Segített megmenteni az ikonikus tölgyet

– Ötven éves voltam, amikor vehettünk Balatonfüreden, a hegyoldalon egy öreg présházat, amelyet rendbe hozattunk, és szabad napjainkat boldogan töltöttük ott a szép kertünket gondozva – írta Bálint gazda. – Telkünk előtt, az Óvoda és a Huszka utca keresztezésében állt egy csodaszép, becslésem szerint százéves, egészséges, formás koronájú kocsányos tölgyfa, úgy nevezett hagyásfa, amely azokra a tölgyfa erdőkre emlékeztet, amelyek a szőlőkultúra előtti időkben a Balaton-felvidék erdőit alkották.

Az akkori emberek elég bölcsek voltak ahhoz, hogy egy-egy fát meghagyjanak emlékeztetőül a régebbi időkre! Igen ám, de mi tölgyfánk valahogy éppen az útkereszteződésben áll, és akadályozza a közlekedést. Az erős törzsét a családi házak építői a betonhuzalok kiegyenesítésére használták, mások meg mindent elkövettek annak érdekében, hogy az egyre növekvő forgalmat látszólag akadályozó tölgyfát kivághassák.

Roppant hiányzott volna ez a szép fa a környezetünkből, mert csodálatos bioszférát alakított ki: a koronájában többféle madár fészkelt, gyakran találtam ott hatalmas szarvasbogarakat, az alatta levő bokrokban minden nyáron leltem néhány imádkozó sáskát, ősszel pedig esti fényt varázsoltak a környékükre a szentjánosbogarak, nem is beszélve a túlsó oldalon fészkelő fülemülék hajnali énekszaváról. Így hát én is minden emberi kapcsolatomat bevetettem, hogy a tölgyfa életét megmentsem, és ez sikerrel járt. A tölgyfa ma is él, a turisták megcsodálják.

Készül az ebéd a füredi kertben.

Piffáth Jakab találta számára a balatoni présházat

Bálint György mindig is vonzódott a falusi élethez, ezért évtizedekig gyűjtögette a pénzét arra, hogy egy második otthont rendezhessen be valahol vidéken. Első gondolata az volt, hogy szülőfalujában vásárol magának valamit, a felesége azonban meggyőzte, hogy válasszák inkább a Balatont.
Edit – a második feleségem – megátalkodott Balaton-párti volt és – mint mindig – neki lett igaza! Több hónapos keresgélés után meglátogattam Piffáth Jakabot – helyi borosgazda barátja volt – Balatonfüreden. Őt már régebben ismertem, és előadtam neki gondomat, mire nyomban körsétát indítványozott, és láss csodát, alig egy-két órás keresgélés után találtunk az Óvoda és a Huszka utca sarkán egy telket. Elhanyagolt lucernás borította, kiveszőben levő, kezeletlen szőlőtőkék éktelenkedtek benne, és egy beázott, nádtetős présház állt a közepén. Ez lett a telkünk, második otthonunk!

A bizonyíték, hogy Bálint gazda bort is termelt Füreden

Sokáig gyötörte, a füredi kertjének sorsa

Felesége halála után, annak lánya adta el a telket, ami sokáig nagyon hiányzott neki, fájt látnia, hogy gazosodik el az egykor csodálatos terület – erről még 2013-ban beszélt a veol-nak egy interjúban. – Egy nap azonban jött a telefon. Egy, a telek történetét megismerő középkorú házaspár jelentkezett nála, hogy megvennék az ingatlant, segítsen ebben. Azóta a kertet ismét gondozzák, a fiatalok szinte hetente hívják, most épp mit kell tenni. Bálint gazda úgy érzi, az egykor virágzó telek sorsának rendeződésével végre egy nagy feszültség szűnt meg lelkében. Mert mint mondja: „Ha az ember megalkot egy kertet, akkor annak minden négyzetméterét ismeri, és minden darabjához emlék köti. Korábban nem is mertem ezt az érzést. Azt hittem felül tudok emelkedni rajta, de nem. Még ma is sokszor álmodom vele, hogy állok a kertben és metszem a fákat, szüretelem a szőlőt.”
A szép nagy kertre és a Balatonfüreden megtermelt növényekre sokszor hivatkozott az Ablak című műsorban is. A kert családi és baráti találkozók helyszíne is volt, ahol szívesen főzött, saját bort termelt, és gyakran vitt magával abból a kertből termést, hogy megmutassa a nézőknek. Ennek a műsornak köszönhette, hogy egy ország Bálint gazdaként ismerte meg.

Már nyugdíjas volt, amikor megismerte az ország

– Miután a Kertészet és Szőlészet főszerkesztőjeként nyugdíjba mentem, felhívott az MTV-ből Peták István, az Ablak felelős szerkesztője és arra kért, hogy a műsorban a mezőgazdaság, de hangsúlyosan a kertészkedés időszerű problémáiról beszéljek – nyilatkozta a Vasárnap Reggelnek. – Váratlanul ért az ajánlat, mert nyugdíjba vonulásom előtt azt terveztem, hogy csak a kertemet fogom ápolni, legfeljebb, ha könyvírásra vállalkozom. De ember tervez, Isten végez – igent mondtam. Mielőtt először beléptem a stúdióba, megálltam az ajtóban, bemutatkoztam és elmondtam, hogy ezentúl én fogok beszélni itt a falvak, a gazdák, a kertészkedők témáiról. Akkor maga lesz a Bálint gazda! – nyugtázta az egyik leendő kolleganőm. És úgy is lett, nekem pedig megtiszteltetés volt, hogy így neveztek. A falumban gazdának azokat az idősebb embereket nevezték, akiknek érdemes volt figyelni a szavára. Nem én vagyok egyébként az első Bálint gazda. Volt is bonyodalom. Czupy Bálint egykori kisgazda képviselő ugyanis disszidált, és Bálint gazda néven saját műsort vezetett a Szabad Európa Rádióban. Fel is vetődött, hogy nevet kéne váltanom, de végül a párt propagandaosztályán rábólintottak, hogy maradhassak Bálint gazda, ahogy a fél ország azóta is megszólít.

Bálint György 100. születésnapján, szülővárosában, a gyöngyösi Mátra Múzeum kertjében ültettek fát a tiszteletére. Fotó: Czímer Tamás – Heves Megyei Hírlap

Legendás életerejét a gyerekkorából hozta

– Biztosan van ebben genetika is, de amiben még ennél is jobban hiszek, a gyönyörű, gazdag gyerekkorom. Abból mindig lehetett erőt merítenem. Életem első húsz éve volt a legszebb korszak az életemben, amíg éltek a szüleim, idilli volt minden, rengeteget kaptam tőlük, valóban az egész életemen át kitartott. Hat éves voltam, amikor vett nekem apám egy póni fogatot, onnantól nekem kellet gondoskodnom az állatokról. Azóta foglalkozom mezőgazdasággal. Pedig nagy nehézségeken is keresztülmentem az életben, a háború alatt és után. Az államosítás traumájába halt bele az apám, anyám Auschwitzba, én három évig munkaszolgálatos voltam, aztán arra értem haza, hogy üres a gazdaságunk, mire helyrehoztam amit tudtam, kuláknak nyilvánítottak és elzavartak onnan. Nem kaptam munkát sehol, kerteket gondoztam Pesten és a környékén: kapáltam, ástam, permeteztem, ebből tartottam el a családomat. Kertészként én valóban megjártam ennek a szakmának minden lépcsőfokát. Mégis, még azokban az időkben sem, soha nem veszítettem el az életbe vetett hitemet. Azóta is hiszem, nem mindegy, hogy fiatalkorban milyen és mennyi energia akkumulálódik valakiben, azt ugyanis jóval később is képes felhasználni.

Elintézetlen dolgok helyett értelmes célok

– A derűs és nyugodt öregkor titka talán az, hogy az ember ne hagyjon sok elintézetlen dolgot maga után. Igaz ez minden napra, de általánosan is. Minden életkoromban úgy éreztem, van még előttem feladat. Szerencsés az az ember – és én annak vallom magam, aki nem éli fel gyorsan a lehetőségeit és öreg korára is maradnak értelmes céljai.”

Nyitókép: beol.hu