Fábos Erika | 2020.07.01. 07:20
Tragikus buszbaleset Balatonszentgyörgynél, 20 halott – így látták a katasztrófavédők
Meglett férfiemberek, sokat látott, rutinos tűzoltók. Mégis a torkukat szorítja ma is, amikor a zarándokok szerencsétlenségéről beszélnek.

2002. július 1-én, hajnali egy óra után nem sokkal egy lengyel zarándokokat szállító autóbusz fékezés nélkül hajtott a 7-es, a 68-as és a 76-os főút csomópontjába, Balatonkeresztúr és Balatonszentgyörgy között. A busz megpördült és úgy borult fel, hogy a tetején állt meg. Azóta is ez Közép-Európa egyik legnagyobb autóbusz szerencsétlensége. Két gyerek és tizennyolc felnőtt halt meg, de mindenkit kórházba kellett szállítani aki a buszon utazott.
A mentésben résztvevők egytől egyig emberfelettit teljesítettek. Csak a tűzoltók találékonyságának, a mentősök, az orvosok és a rendőrök emberségének volt köszönhető, hogy nem haltak meg sokkal többen, de az is, hogy egyetlen mentésben résztvevő sem sérült meg.

A marcali tűzoltók legnagyobb helytállása volt ez

– 1953 óta van hivatásos tűzoltóság Marcaliban – mondta Greffer József, tűzoltó ezredes, a Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője. – A közel hetven év alatt ez volt a legdurvább helyszín ahol dolgoztunk. A rengeteg áldozat miatt, de azért is, mert szakmailag ez jelentette a legnagyobb kihívást, ennyire összetett feladattal, azóta sem volt dolgunk. Sok szempontból nagyon speciális volt a mentés, amiben könnyen benne lehetett volna, hogy többen a mentés során halnak meg és a tűzoltóink is sérülhettek volna. Minden közreműködő tudása benne van abban, hogy akit csak lehetett meg tudtunk menteni.

A felejthetetlen dátum: 2002. 07.01. 01:21

– Máig emlékszem minden pillanatra – mondta Greffer József. – Friss parancsnok voltam, két hónappal korábban neveztek ki és ez volt az első tömeges mentéshelyzet, amiben mint parancsnok vettem részt. Ha visszaidézem azt az éjszakát, szinte látom magam előtt, ahogy ülök az ágy szélén, a redőny résein világít be egy utcai lámpa, én pedig a híradósunkat hallgatom a telefonban, aki azonnal tudta, hogy fel kell ébresztenie, mert akkora a baj. Szabály szerint, a jelzés alapján, nem volt olyan fokozatú a riasztás, hogy nekem is azonnal indulnom kellett, de a kollégám felmérte, hogy nem szabad időt veszítenünk. Először a mentőket hívta egy autós, mi már tőlük kaptuk az értesítést, éjjel 1 óra 21 perckor, 12 perccel később már dolgoztunk.

Mivel nálunk az az érdekes eset áll fönn, hogy Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs a mi megyénkben van, de elsődleges működési körzet szerint Keszhelyhez tartozik, ezért amikor ezekre a területekre jön jelzés, akkor átadjuk Keszthelynek. A keszthelyi szolgálatparancsnok az, aki ilyenkor meghatározhatja a fokozatot, a szükséges szereket, erőket. De mivel egy buszról volt szó, úgy döntöttem, hogy nem várom be Keszthelyt, hanem rögtön elindultam az egyes szerrel és a műszaki mentővel. Miközben mi már mentünk, a híradós átadta a jelzést a Keszthelynek. A keszthelyi szolgálatparancsnok helyben hagyta, és a Keszthely l-es is vonult. A Marcali l-es ért ki először, 1.33-kor. A körforgalomhoz érve villogó fényeket láttunk, mert két-három mentőautó, meg egy rendőrautó már ott állt. Amikor ráfordultunk szemből, akkor láttuk, hogy a busz teljesen fejtetőn van. Szerintem mindenki átérezte, hogy itt valószínűleg komoly baj van. Kiugráltunk a kocsiból, odaszaladtunk, és ott volt a káosz. Sötétség, jajveszékelés, mindenfajta hangok.
(Klettner Lajos főhadnagy, a „B” szolgálati csoport akkori szolgálatparancsnoka, az Öt évtized parazsa című monográfiában, szerző: Vidák Tünde)

Éjjel kettőtől, másnap délutánig küzdöttek az életekért

A mentés irányítását, így a marcali szolgálatparancsnok kezdte el, mert ők voltak ott először. Amikor a keszthelyiek megérkeztek, ők vették át az irányítást, mivel területileg hozzájuk tartozott a helyszín. Azonban szabály szerint a legmagasabb rangú tűzoltó vezeti a munkálatokat, és rövid időn belül megérkezett Heizler György, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, aki át is vette a feladatot és másnap déli 12 óra is elmúlt, amire a 25 tűzoltóval és a 16 mentőautó teljes személyzetével együtt elhagyták a helyszínt. Nagyon nehéz 12 óra volt ez…

A túlélők és a mentést végzők is veszélyben voltak

A busz első és hátsó részét levágták, itt kúsztak be a sérültekért a tűzoltók és az orvosok. Az üléseket darabonként távolították el, miközben bajtársaik a közeli akácosból fákat vágtak ki, hogy az üléseket ezekkel a rönkökkel pótolják és a kasznit aládúcolják. Ha nem így tettek volna, összeroppan a jármű és maga alá temeti a sérülteket, de a mentésben résztvevőket is.
– 2008-ban kaptunk egy speciális műszaki mentőszert, amit éppen emiatt a baleset miatti tapasztalatok alapján alakítottak ki, és egyedileg szereltek fel a számunkra – mondta Greffer József. – Ebben már vannak olyan alacsony nyomású emelőpárnák például, amikkel azonnal meg tudtuk volna oldani azt, hogy biztonságosan alátámasszuk a buszt, nem kellett volna fákat kivágni az erdőből. Akkor mindenen gondolkodni kellett, mert nem voltak még ilyen modern eszközeink. A munkafolyamat ma is ugyanúgy menne, de kevesebb fejtörésre lenne szükség. Akkor találékonysággal kellett pótolnunk a technikai hiányosságokat. Semmilyen irányba nem mozdíthattuk meg a buszt, mivel olyan sérültek is voltak, akiknek a sérüléseit a busz alkatrészei szorították. Ha megmozdítjuk, elvéreztek volna…

Amit még érdemes elmondani: nem hiszem, hogy bárkit a hullák vagy a sérülések látványa döbbentett volna meg igazán, mert ilyeneket már sokat láttunk. Hanem a megdöbbentő az volt, hogy emberek mennyire kiszolgáltatottak tudnak lenni. Azok az emberek, akik ott bent voltak és jajveszékeltek, ők teljesen kiszolgáltatott helyzetben voltak. Teljesen ránk volt bízva az életük, meg a testi épségük, hogy mikor tudjuk kiszabadítani őket. Mert a saját erejükből soha nem lettek volna képesek kiszabadulni szorult helyzetükből.
Az elején mondtam, hogy mekkora káosz, sötétség, hangzavar volt. Ez akkor kezdett megszűnni, amikor megszereltük a világítást, meg kitördeltük mindenhol az oldalsó szélvédőt. Akkor már láttak minket. Akinek nem volt olyan súlyos sérülése, egy kicsit megnyugodott – legalábbis én ezt tapasztaltam… (Klettner Lajos főhadnagy, a „B” szolgálati csoport akkori szolgálatparancsnoka, az Öt évtized parazsa című monográfiában, szerző: Vidák Tünde)

Drámai volt minden pillanat

Egy középkorú asszonynak, aki kiesett a járműből, a lábain feküdt a busz. A tűzoltók gödröt ástak alá, hogy csökkentsék a rá nehezedő nyomást, amíg kimentik. Volt olyan sérült nem is egy, aki mellett órákig térdelt infúzióval az orvos, egy a buszba szorult gyereknek pedig a mentősök és a rendőrök meséltek felváltva, hogy eltereljék a figyelmét és ne essen pánikba.

– Amikor megemeltük a buszt, estek ki a belsejéből a halottak – idézte fel a tűzoltó ezredes. – Köztük egy szőke kislány, aki a babáját szorította magához. Annyi idős lehetett, mint az én lányom, akkor. Ez volt a legszörnyűbb pillanat. 18 év telt el, és ugyanolyan élénken él az emlékezetemben az arcocskája, mint amikor ott láttam. Nagyon sokat beszélgettünk a fiúkkal a baleset után. Mit hogy csináltunk, most hogy csinálnánk, ki mire emlékszik, kit mi rázott meg legjobban. Célzottan és spontán is zajlottak ilyen beszélgetések. A legjobb módszer, hogy az ilyen feldolgozhatatlan eseteket utolsó betűig kibeszéljük.

A medjugorjei Szűzanya védelmezi azóta a tűzoltókat

– Amikor a baleset után felállították az emlékművet a balatonszentgyörgyi körforgalomnál, ott volt Delezuch Stanislaw ferences szerzetes, aki a zarándokcsoportot vezette és maga is megsérült – elevenítette fel Greffer József. – Az ünnepség után félrehívott és azt mondta, emlékszik rám. A tenyerembe tett egy medált, összeszorította a két kezével a tenyerem, és azt mondta, köszöni a munkánkat és imádkozik érte, hogy ez a Szűzanya vigyázzon ránk. Hiszem azt, hogy az elmúlt 18 évben, nagyon sok helyzetben, valóban velünk volt az isteni gondviselés és Delezuch Stanislaw imája meghallgatásra talált.

A sofőr tragikusan nagyot hibázott

A baleset pillanatában annyit lehetett tudni, hogy a busz nagyon gyorsan, 80 kilométeres sebességgel érkezett a körforgalomba. Féknyomokat nem is találtak a helyszínelők. A műszaki vizsgálat során kiderült, valóban ez volt az oka a tragédiának. A busz a sebessége miatt megbillent, és felborult. Felmerült az is, hogy túl magas volt a padka, erre hajtott fel a sofőr, és ez vezetett a balesethez, de bebizonyosodott, hogy szabályosan épült meg az út.

Egy másik teória szerint elaludt a sofőr. A tanúk azonban azt mondták, hogy a busz Balatonkeresztúron megpihent, és sofőrt is cseréltek. Éppen ez lett a veszte a zarándokoknak. A sofőr, aki frissen a volánhoz ült, többször is járt korábban ezen az útvonalon, mindig zarándokokkal. Megszokta, hogy elsőbbsége van az úton. Mióta azonban utoljára erre járt, kiépült a körforgalom. Megszokásból vezetett, azzal a sebességgel pedig esélye sem volt korrigálni. Szó szerint bele repült a körforgalomba a hatalmas jármű.

A Medjugorjéba tartó lengyel busz tragikus balesetéről, az áldozatokról és azokról a tűzoltókról, mentősökről, rendőrökről emlékeztek meg nem sokkal ezelőtt, akik az itt leírt heroikus munkában 18 évvel ezelőtt részt vettek és 33 ember életét megmentették.
A tragédia helyszínén felállított emlékműnél, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott beszédet. Rónayné Slaba Ewa Maria, az Országgyűlés lengyel nemzetiségi szószólója és Felföldi Mária, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke is megemlékeztek az áldozatokról. Wéber Antal, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója olyan tűzoltókkal vett részt a rendezvényen, akik 18 évvel ezelőtt az áldozatokat mentették.

Nyitókép és fotók: Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva