A rendezvény díszvendége, Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész Rátonyi Róbertre szeretettel emlékezett, akivel húsz évig együtt dolgozott a budapesti Thália Színházban. Hallgatta rajongói beszédét, figyelte szakmai profizmusát. Népszerű, tehetséges ember, csodálatos színész volt, nagy alázattal a szakma iránt, huszonnégy órából huszonhatot dolgozott. Nagy agya volt, könnyen tanulta a szövegeket.
Rátonyi felkarolta őt, pályája kezdetétől segítette, figyelte, reagált egy-egy televíziós fellépése után vagy a színházi próbákon.
Nagyon sok mindent lehetett tőle tanulni; nemcsak a tánclépéseket, a poentírozást, de azt is, miként kell segíteni a partnert a színpadon, hogyan kell leülni egy frakkban, viselni egy szmokingot, a mandzsettának ki kell látszani és térdig érő zoknit kell felvenni. Szerette a színházat, nagyon értett a színészek nyelvén. Amikor egy társulatban vendégként rendezett, szövegkönyvében minden szereplő mellé oda tette a színész fotóját, odaírta nevét, így már a kezdetekben úgy tűnt, hogy jól ismeri őket. A Nemlaha György művészeti író vezette beszélgetésen Gálvölgyi János felidézte Rátonyi legnagyobb sikereit, a közös előadásokat és kudarcokat is, például a Feketeszárú cseresznye című előadást, amit a nézők annyira nem értékeltek, hogy Rátonyi szerint „eszperantó közönség” ült a nézőtéren.
Szerinte Rátonyinak a főiskolán kellett volna tanítani. Mindenki elismerte, hogy tehetséges, a szakma azonban nem szereti a népszerű embereket, munkabírásával, teherbírásával nem tudott mit kezdeni. Irigyelték őt, mert népszerű, sikeres volt, szerette a közönség. Egy rádiókabaré felvételén egyszer Gálvölgyinek azt mondták: „olyan vagy, mint a Rátonyi”. Ezt neki nem pozitívan mondták, de ő annak vette. Nagy megtiszteltetés érte őt, amikor 1990-ben Rátonyi könyvet írt róla. Azért, hogy ötvenkét éve megmaradt ezen a csodálatos, de buktatókkal teli pályán, Rátonyi Róbertnek annyit mond: Köszönöm!
Forrás: Veol.hu