Az egy órás darab Béláról, az egybalkezes varázslóról szól, akit Szelle Dávid játszik. Ugyan öten állnak a színpadon, azért valamilyen módon a cselekmény és a szüzsé arra enged következtetni, hogy a többi szereplő csupán Béla lelki életének kivetülései. Ebben a tény, hogy a darab során össze-vissza szerepeket cserélnek, csak megerősít, mégpedig éppen azért, mert nincs tisztázva a „személyiség-csere” logikája, a szabályai. Nincs lefektetve az egyértelmű iránya a változásoknak, hiszen, ha az ember a saját érzései és személyiségei között változik, ugrál, keresve önmagát, bizony abban sincs semmilyen struktúra.
Vajon lelkében is makulátlan, aki szép? Biztosan szelíd, aki szende? A szeleburdi csak rosszaságra termett? Azok vagyunk-e valójában, akiknek látszunk? És milyenek szeretnénk lenni? Ha sikerülne alakot cserélni, jól éreznénk magunkat új bőrünkben – írja a darab leírása. Mivel nincs lefektetve a test-lélek-csere játékszabálya – tehát a Szende például szeleburdivá válik, de az „Egó”, az „Én”-je nem változik, tehát rosszul fogja érezni magát egy olyan szerepben, amit rákényszerít a varázslat – ezért ugye érthető módon nem történt csere sem lélekben, sem testben, csak egymásra erőltetett szerepek tükröződései látszottak a színpadon.
Béla, aki önmagát keresi, a Szép (Kárpáti Barbara), akinek van annyi önbecsülése, hogy zavarja, hogy nem a belső értékei miatt szeretik őt, a Szende (Egri Zsófia), akinek a szerepében ugyan benne van a tiszta lelkűség, ám valamiért a veleszületett, végtelen bölcsességet is megkapta, és a Szeleburdi (Holczer Réka), aki sokkal kevésbé a nevéből predesztinált (szeleburdi) negatívummal, sokkal inkább a kendőzetlen őszinteségével mutatkozott be. Vitriol, az önkéntes nagymama (Oravecz Edit) felfokozott jószándékával tovább bonyolítja a helyzetet. A hely-nem-csere végén természetesen mindenki visszatalál önmagához, önmagába.
A Szép, a Szende és a Szeleburdi mesejáték Fotó: Pesthy Márton/ veol.hu
Többször juthat eszébe a felnőtt nézőnek a darab közben, hogy vajon mennyit ért a gyerek Mozart vagy Ady Endre reflexióból, tudja-e, mik voltak a kaucsuk babák, vagy a többi utalást. Ez egy veszélyes vállalkozás, mert nehéz megtartani azt az egyensúlyt, hogy a gyerekek még élvezzék, a felnőttek pedig már. Úgy tűnik ez mégis sikerült, az énekes betétek dalszövegeire feltételezhetően a 10 év alattiak nem annyira figyeltek, a prózai részekben viszont interaktívan bevonták a kicsiket, míg a felnőttek odafigyelhettek a sorok között megbújó tartalmakra.
A darabot Vándorfi László rendezésében állították színpadra, ám a dalokat Süle Zsolt énekes, dalszerző szerezte. Ez nagyon hallható a darabon, hiszen Süle Zsolt egyéni stílusa még egy mesejátékból is képes kiérződni, már csak abból az okból kifolyólag is, hogy nagyon érzékenyen komponál. Az egyszerű érzésekből összetett, komplex energiákat szabadít fel csupán a zene által, így válik a szomorúságból melankólia, a szendeségből pedig mélyen érzés, és filozófiai magasságok. Szívet facsaró duettek és vidám rap betétek váltakoztak, szóval zeneileg igazi érzelmi-hullámvasút a darab, a jó értelemben, mondhatni, A Szép, a Szende és a Szeleburdi című darab igazi „rajt-cél győzelmet” aratott.
