– Hogy lehetne megfogalmazni, hogy mi mindent köszönhet önnek a balatoni vízimentés?
– Ezen még nem gondolkodtam. Inkább az a kérdés, hogy mit köszönhetek én a vízimentésnek. Mindent. Ez villant be huszonévesen, ettől lettem ember, ettől lettem boldog. Szerencsésnek tartom magam, mert van célom. Ez a szerelmem, az életem, a hobbim, rá vagyok kattanva, élvezem, amit csinálok. Az 53. születésnapomhoz közeledve azonban úgy látom, hogy messze nem fejeztem be ezt a munkát. Minél jobban belevájom magam a feladatba, annál jobban érzem, hogy egyre nagyobb a felelősségem.
– Mik azok az élmények, amelyek továbblendítik egy nehéz helyzeten?
– Egy csata megnyerése. Mindig egy-egy kényszerhelyzet visz előre. Számomra éltető erő a folyamatos küzdelem, ami megerősít a munkámban.
– Például milyen csata?
– Márciusban tétlenül álltunk a Covid-vírus előtt. A VMSZ-nek márciusban is rengeteg munkája volt. Szolgáltatásokat adtunk például a budapesti strandfürdőknek és Hévíznek is.
A szervezet üzembentartásához bevételi források kellenek, ezért szolgáltatásokat végzünk. De március 15-én minden lenullázódott. Azt szokták mondani, hogy innen szép felállni. Azt gondoltam, hogy azok az erőink, amelyek addig a vízen szolgáltak, lehet, hogy feleslegessé váltak. Nem tudhattuk, hogy lesz-e idegenforgalmi szezon. Azokban a napokban kitaláltam, hogy ha tényleg ekkora a baj, akkor szárazföldi eszközzel kellene segíteni. Ennek köszönhető az új mentőautónk,
ami szponzori támogatással gyakorlatilag három hét alatt megvalósult. Esetkocsink az Országos Mentőszolgálat irányításában Ábrahámhegy környékén dolgozott az idegenforgalmi főszezon végéig. Ez egy olyan csata volt, amelyben a teljes reménytelenséget pozitív erővé tudtuk változtatni, és megoldottunk egy problémát. Az egész életem erről szól. De kié nem?
– Milyen lelki többlet kell ahhoz, hogy akár vaksötétben tapogatózva keresse a holttesteket a Balaton mélyén, majd átadja a hozzátartozóknak?
– Az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam, hogy ne hazudjak magamnak! Így mindent fel lehet dolgozni, minden feladatot el lehet végezni. A vízben eltűnt holttest megkeresése nagyon fontos számomra, hiszen a család tisztességben el szeretne búcsúzni a halottól, hogy le tudják zárni életük egy szakaszát. Szörnyű, amikor a család napokig bizonytalanságban él, mert nincs meg a holttest. És igen, számomra is ez a legrosszabb feladat, de el kell végezni! Ezt is olyan vehemenciával csinálom, mint az oktatást vagy egy újraélesztést. Ugyanakkor, én például szeretek hajót javítani, takarítani, sőt otthon mosogatni is szeretek.
– Mosogatni?
– Igen. Lehet, hogy sokak számára nem fér bele az ideális férfiképbe, de ez van. Szeretek mosogatni, amivel örömet szerzek a feleségemnek.
– Tavaly voltak húsz évesek, munkájukat több szervezet elismeréssel köszönte meg. Elégedett az elért eredményekkel?
– Messze nem vagyunk ott, ahová szerettem volna eljutni. Rengeteg munka van még hátra. Nem vagyok elégedett, mert például nincs a helyére téve a szervezet törvényi háttere, nincs meg a folyamatos, kiszámítható gazdasági háttér, az eszközkérdésről már nem is beszélve. Van egy jó alap, és meghatározó az első húsz év, de csak ezután fog kiderülni, hogy életképes-e a szervezet. Nagyon sok más országban, Amerikától Oroszországig kimondják, hogy a civil mentéseknek helye van, és közigazgatási szerződéseket kötnek velük. Nekünk nincs normatív támogatásunk. Nem hibáztatok senkit, mert egy fejlődési folyamat elején vagyunk, de jó lenne, ha az állam felfigyelne ránk. Az idei évünk az koronavírus miatt nehéznek bizonyult, 70 százalékkal kevesebb rendezvénybiztosításunk adódott, mint a korábbi esztendőkben. A strandi vízimentésben 32 százalékkal kevesebb megrendelésünk volt, ami anyagilag durva pofon. Mindez a jövő év elején, a felkészülés idején fog realizálódni. Sajnos nem tudtunk elég tartalékot képezni. De ez egy újabb csata.
Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke
|
Egy furcsa balatoni főszezon
|
Nyitókép, szöveg: Krausz Andrea