– Kétszázhuszonkét kilométer segítség nélkül. Mennyit készültél rá?
– Sokat és semennyi. Sokat edzettem, de célzottan erre nem készültem. Két hete a Baja és Szekszárd közötti százhatvan kilométeren futottam barátommal, Ferenczi Istvánnal, ez a rendezvény az Athén és Korinthosz közötti verseny előtt tiszteleg.
– Ez összesen csaknem négyszáz kilométer. Elég volt a pihenés a kettő között?
– Ettől – bevallom – magam is tartottam. Az első héten nyolcvan kilométer feletti edzésprogramom volt. A balatoni kör előtt azért pihentem egy kicsit.
– Amit ezzel kapcsolatban mindig említenek: segítség nélkül kerülted meg a tavat. Mit jelent ez pontosan, mennyit számít, mennyire befolyásol ez a bizonyos segítség?
– Rengeteget számít. Mindent, amit a verseny közben megeszel, megiszol, a téged kísérő autó szállít – vagy te magad, ami azért nem mindegy. Külön logisztikát igényelt, mit és miből mennyit vigyek magammal. Nincs senki, aki rád szól, hogy „kezdesz fáradni”, „itt egy sótabletta”, „felbontok neked egy jó hideg kólát”, „állj meg, egyél valamit” vagy hogy „fáj a lábad, teszek rá jeget”. Csak te vagy, csak magad vagy, és ettől izgalmasabb az egész. Ha van segítséged, csak a futásra kell figyelned, ha nincs, sokkal komplexebb az egész, és ez a kihívás nagyon vonzott.
Közzétette: Blaskó Mihály – 2020. május 1., péntek
– Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
– Például az ivás. A vírus miatt nagyon sok kutat elzártak, így ha találtam egyet, muszáj voltam a táskámban cipelt minden flakont teljesen megtöltenem, mert ki tudja, mikor találok legközelebb. Megesett, hogy szépen beálltam a sorba a bolti pénztárnál, ami nyilván befolyásolta az időmet. A már említett táska az első kilométereken gondot okozott. Régi társam, amolyan kabala, tényleg addig jön velem, míg le nem szakad rólam, és ettől már nincs messze szegény – valamiért rögtön a rajt után nehéznek éreztem. Az időjárás is kitett magáért, volt, ahol legalább ötven fokosra melegedett az aszfalt.
– Mi a teendő, ha nehéz valami, ha itt fáj, ott szúr? Hogyan ne adjuk fel?
– Ha van erősségem, talán az, hogy mentálisan erős vagyok. Nehéz a táska? Nehéz. Fáj itt? Fáj. Oké, menj tovább, majd elmúlik. Minden azon múlik, hogy állsz hozzá. Balatonfüredről indultam reggel hétkor Keszthely felé, és az volt a tervem, hogy huszonnyolc óra múlva visszaérjek Füredre.
– Milyen volt az éjszakai futás?
– Mivel forróság volt napközben, jólesett a hűvösebb levegő. Körülbelül Fonyódon tettem fel a fejlámpát, Balatonvilágoson még sötét volt, Fűzfőn ért a reggel – szeretem olyankor a Balatont, gyönyörűek a fényei.
Idén még előttünk az Ultrabalaton, itt megnézheted az esemény részleteit és érdekességeit is.
– Mit adott ez a nap?
– Nagyon sokat. Kikapcsol az ember – mást nem is tehet, mert muszáj önmagára figyelnie –, egy idő után mindenféle munkahelyi stressz, egyéb probléma eltűnik. Van időm átgondolni, mit szeretnék, mi a dolgom, mi a fontos az életemben.
– Huszonhat óra negyven perc. Rekord!
– Igen, az, de a víz keresésével, a bolti vásárlással időt vesztettem. Persze nem vagyok telhetetlen, sőt – talán nagyképűen – azt gondolom, ilyen melegben ezt az időt nem lesz könnyű megjavítani.
– Minek örültél ekkor a legjobban?
– Hogy a kis Bogár is célba ért!
– Ezt hogy érted?
– A párom. Nagyon finom pogácsát is sütött, ami nagyon jólesett a verseny közben. Nem az én hatásomra kezdett el futni. Az első alkalommal három kilométert tett meg, és a hétvégén teljesítette a félmaratonit két óra tizenöt perces idővel. Nagyon büszke vagyok rá.
Az interjút a csupasport.hu készítette.
Nyitókép: Blaskó Mihály, a Privát Ultrabalaton 2020-as győztese – Fotó: csupasport.hu