Ezerszer elsétálhattunk már mindannyian a csecsebecséket áruló vidám hölgykoszorú mellett, de csak sokadjára sikerült észrevennem, hogy az én konyhámban is fellelhető evőeszközök ékszerként is megállhatják a helyüket, ezen kívül pedig még nagyon sok különlegesség is elbújt a VarjasArt kuckójában.
Habár én el sem tudom képzelni, hogyan lehet ilyen hangzavarban és tömegben dolgozni, Varjas Judit a tapolcai művész szerint ez a miliő hozzátartozik a hangulathoz.
– Az évek meg a rutin, mondhatnám, minél több ember van itt, annál nagyobb a nyüzsgés, de így a jó. Én 11 évvel ezelőtt üvegékszerekkel kezdtem a pályafutásomat, ezután a nagymamám sajnos meghalt, és a hagyatékban nagyon sok volt az evőeszköz. Kidobni sajnáltuk volna, és akkor kezdtem el újrahasznosítani őket, átalakítani ékszerekké, fogasokká, szélcsengőkké – mesélte a kezdetekről Judit.
Varjas Judit egyedi stílust képvisel Fotó: Nagy Lajos/veol.hu
A művész tehetségénél már csak a szerénysége nagyobb, Varjas Judit ugyanis üveg és alpakka evőeszköz-ékszerkészítő iparművész, diplomás díszítőfestő, festő, vizuális és környezetkultúra tanár, andragógus tanár, játszóház és kézműves foglalkozás vezető. Öt év alatt kilenc díjat érdemelt ki, köztük több Év Kiváló Szakembere, Tapolca- és Bakony Expo elismerést is.
Talán azt is kevesen tudják, hogy a tapolcai „halas lépcsőt” is ő festette, ami az arra kirándulóknak kötelező látványosság, nem telhet el úgy nyaralás a Balaton partján, hogy ne készülne ott legalább egy szelfi vagy családi fotó.
16 és fél nap képekben…Avagy a Tapolcai Halas Lépcső ilyen volt…-ilyen lett. Az ötlettől, a tervezésen át, a kivitelezésig! ?????Köszönöm, ha megosztod! ??
Közzétette: Tapolcai Halas Lépcső – 2016. október 3., hétfő
A munkának nemcsak a művészi oldala érdekes, hanem már az alapanyagok beszerzése is kész kaland: bolhapiacokat, régiségkereskedőket és padlásokat kutat át, hogy evőeszközöket találjon. Több száz éves evőeszközökről van szó, ezeket le kell tisztítani, hiszen el vannak korrodálódva, színeződve, és minden egyes darab teljes mértékig kézzel van meghajlítva. Céh jelleggel készülnek az ékszerek, hiszen családi vállalkozásról van szó, szülei és húga is segíti a munkát.
A legnagyobb megdöbbenést talán az okozhatja, hogy a diplomás díszítőfestő művész a piaci környezetben érzi otthonosan magát. Arra a kérdésre, hogy mi a jó ebben, a legnagyobb természetességgel válaszolta: az emberek.
Mágikus hangulat uralkodik az evőeszközékszerek standjánál Fotó: Nagy Lajos/veol.hu
– Ezeket az ékszereket fel kell próbálni: nehezebb, könnyebb, hogy passzol? Van, aki lazábban szereti, és van, aki feszesebben; ezek azért karakteres ékszerek, fontos, hogy az ember magáénak érezze, amit választ. Azért szeretem a piacot, mert itt arcot tudnak kapcsolni az ékszerekhez. Én már tizenegy éve csinálom ezt, egy rózsaszín hokedlin kezdtem, akkoriban még 1500 forint volt a helydíj, nekem pedig 1000 forint volt körülbelül a bevételem. Azóta is itt vagyok – mesélte a művész.
Judit már együtt lélegzik a tömeggel, fél szemmel interjú közben is az érdeklődőket figyeli, hátha tud segíteni vagy valaki fel akar próbálni valamit, esetleg kérdése van. Az emberismeret a „szuperképessége” lett, hiszen egy pár mondatos beszélgetés után az ötlettelen vevőknek is személyre szabottan ajánl, és nagy százalékban el is találja a stílust. Az evőeszköz profánsága itt egyesül az ékszerek „szent”, szakrális erejével, és nem csak a díszt, de a mögötte megbújó kézimunkát és szakértelmet is büszkén viselheti mindenki.
