Bizonyára mindenki tapasztalta már, hogyha több időt eltölt egy helyen, nemcsak megszokja a helyiek beszédstílusát, kiejtését és tájszavait, de át is veszi őket. Aki a karantén alatt tavasszal a home office-t is a Balatonnál töltötte esetleg, vagy több hétre látogatott el nyaralni a családdal, hazatérve értetlenkedő tekintetekbe ütközhet például Budapesten, amikor olyan szavakat mond, mint a devendéroz vagy silinga.
De mit jelentenek ezek a szavak?
A devendéroz Veszprém megyéhez köthető, azt jelenti, hogy fel-alá futkos, sok a dolga. A silinga már Zala megye, egyszerűen kosarat jelent. Tájszavakban Somogy megye is bővelkedik, hiszen sehol máshol nem hallhattuk még a grábla szót a gereblye helyett, a kőttest a kelt tésztára, vagy, hogy „kustánba” (messzire) megy valaki.
A Balaton nemcsak az embereket, de a nyelvjárásokat is összehozza, hiszen az eredetileg Somogy megyei (azon belül főképpen zamárdi) tájszavak különös módon betüremkedtek a Balaton északi partjára is. Ennél még furcsább, hogy az általában vidéken használt tájnyelvi szavak a megyeszékhelyre is bekerültek, így több ízben találkozhatunk a 2023-as Európa Kulturális Fővárosában azzal, hogy az árusok azt mondják: bepökte a légy (beköpte) a gyümölcsöt, vagy hogy tutul (kiabál) a gyerek. De amíg itt a rinyál a hiszti megfelelője, Somogyban azt jelenti, hogy sirat, és a kummant szót is szunyókálásra használják, nem a hazudozásra. A piszke itt is ott is ribizlit jelent, de a sudár, roma eredetű szó Somogyban már az ostor végén a csattanást, pattogást biztosító bőrszíj neve.
Hogy mondják?
Az északi és a déli part nemcsak a szavakban, de kiejtésben is különbözik. Bármilyen meglepő, Somogy megye a déli nyelvjárástípushoz tartozik, a köznyelvi í helyén gyakori az é (gyék = gyík, késér = kísér, tanét = tanít). A mondi, tudi, vári használatos a köznyelvi mondja, tudja, várja helyett. Az l gyakran kiesik s megnyújtja az előtte álló magánhangzót (abbú = abból, óma = alma, vösző = veszel).
Veszprém megye nagy része a dunántúli nyelvjárástípushoz tartozik. Itt is megvan a zárt ë (mëgy), nincsenek viszont kettőshangzók (ó, ő és é van tehát), magánhangzós helyzetben itt is gyakori a kettős mássalhangzó (belülle, esső, tanittó), jellemző a köznyelvi é-k helyén az í (gíp = gép, kísz = kész), s megvan a kaptya, kérgye, tehát az r utáni gy-zés és ty-zés.
A nyelvjárásunk használata többnyelvűséget eredményez, hiszen a köznyelvet és a nyelvjárást is beszélni olyan agyi folyamatokat produkálnak, mintha két különböző idegen nyelvet ismernénk, így tudatos nyelvhasználóként minél jobban ismerjük a nyelvjárásokat, minél több tájszót ismerünk, annál többet tettünk a magyar nyelv szépségének megőrzése érdekében.
