A csak szakvezetővel látogatható területnek a megközelítése is élménydús: mehetünk autóval, vagy elektromos golfbusszal s a külön programnak is beillő vízitúrán is evezhetünk. Kattints ide, és olvasd el, mi vár rád az evezős túrán!
S aztán a kétkilométeres vízi út után kikötöttünk.
A vízi út után néhány perces sétával jutunk el a kis szigetig, melynek bejáratánál egy különleges halfogó eszközt pillantunk meg. A vejsze, vagyis egy különleges halcsapda működési elvét Fejes Éva, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ökoturisztikai munkatársa mutatja be nekünk.
A vejsze már az Árpád-kor óta szerepel az oklevelekben, használatának joga királyi adományozáshoz volt kötve.
Fotó: Mihály Szilvia
A Diás-szigeten található Fekete István emlékházban számos, a halászathoz kötődő régi foglalatosságot, már-már feledésbe merült szavakat is felelevenítenek a látogatók előtt. Így például a vejszén kívül a pákász és csikász is felidéződik.
– Mi vagy ki a pákász?
– Maga a szó egy életmódot jelent, ezen belül voltak mesterségeik az embereknek. A nádas, mocsaras, lápos területen lakó emberek nagyon szorosan együtt éltek a természettel. Nádkunyhót építettek, halászattal, rákászattal, csikászattal foglalkoztak, voltak közöttük állattartók, nádvágók, sásszedők.
– Ki volt a csikász?
– Egy speciális halász, aki a csík hal fogására szakosodott. Nagyon sok volt ebből a halból a Kis-Balatonon, a réti csík egy tömegétel volt, sokan, sokféle módon elkészítve fogyasztották. Maga a hal egy kicsi, 20-25 cm hosszú, ujjnyi vékony hal, rendkívül ügyesen mozog a növényzetes vizekben, de még a nedves réten is. Kígyózó mozgással igyekszik a víz felé, a testét nagyon vastag nyálkaréteg borítja, így tud gyorsan mozogni, de ez a réteg szinte megfoghatatlanná is teszi, speciális szerszámok kellettek a halászatához. Amikor kifogják, akkor először sóval oldották le róla ezt a nyálkaréteget. A káposztás csík nem egy káposztás tésztát, hanem ezt a halételt jelenti, nagyon kedvelt volt az ecetben elkészített változata is.
Herman Ottó A magyar halászat könyvében 1887-ben így írt a csikászokról:
| „A csíkász int s bevezet a nádba; itt van az első „csíkgát”. Nagy darab lápnak minden felszedhető giz-gazából készült, jó lépés szélességű s gátszerűen elnyúló alkotmány ez, mely alig emelkedik a víz színe fölé, az ember lába alatt süppedezik s vizet bocsát mint a megnyomott spongya; három-négy lépésnyire egymástól, keresztbe-járó csorbák vannak, ú. n. kashelyek, a melyekbe a csíkkasok vízszint vannak beillesztve – felváltva a verseggel a gáton innenre, túlra s oly mélyen, hogy a verseg nyílása a víz színe alatt van. A gáton innen és túl nyilt nádas cseret terül el s a csíkok iparkodnak innen is onnan is a gáton átszállani; így biztosan belékerűlnek a csíkkas tömlöczébe.
Emberünk kiemeli a csíkkast, szádjával lefelé fordítja, kiveszi a kas farából a csóvadugót, fél szemével belekukkan a kas méhébe s ha fogott a kas, leteszi a kalapját, megfordítja a kast s bedönti a fogottat a kalapba, mely ilyenkor szűrő is. A kalap meghemzseg a sok istenadta lápi teremtéstől: kigyózik a csík, búvik a zömök pócz vagy peczehal; az apró kárász szípákol, hányja-veti magát; ifjú s vén gőték ügyetlenül kapaszkodnak, visszaesnek, vagy hanyattvágódva mutogatják tarka hasukat; a csíkbogár uszólábával evezés módjára rugaszkodik, mindig azon iparkodva, hogy a többi apró boldogtalanságok alá jusson. A csíkász kiszedi s kihányja a csiga-bigát, gőtét, bogarat, a póczot és kárászt, a csíkot pedig bedönti a csíktökbe. Ez a „rekesztéses” csikászat, melyet nagymértékben kivált tavaszkor űznek, a mikor a láp kidagad s a csík a kiöntésekbe veszi magát. ” (Forrás: mek.oszk.hu) |
Herman Ottó: A magyar halászat könyve
Forrás: mek.oszk.hu
| „S mikor a csikászok hordói megjelentek a halaspiaczon, hírök, szájról-szájra járva, bekalandozta a várost, kiszólította a szegény feleségét valami füstös bögrével, a gazdag szakácsnéját öblös, mázos fazékkal; mert a csík akkoron közétel számban ment: úrnak, zsellérnek kedves eledele volt. A piaczon hosszú sorban állott a nagy kád, a melybe a hordóból, lajtból a csikot bedöntötték s e kádakban, kevés vízben megnyüzsgött a síkos, barna halak töméntelen sokasága; ötszörte, hatszorta több volt a hal, mint a víz, úgy, hogy a bámuló szem egy szünet nélkül kavargó, kigyódzó, gomolygó tömeget látott; a megnyálkásodott vízből apró buborékok keltek s minden pillanatban száz meg száz csíkszáj jelent meg a fölszínen csillagágra álló bajuszával, hogy nyomban eltűnjék. E csíktömeg fölszínén hevert a csikszűrő, rendesen egy kanálalakra kivágott, érett lopótök, kellő lyukasztással, hogy a víz hamar kifolyhasson; ritkábban fűzvesszőből fonott mércze, melyet lyukasztani sem kellett.A van a legöblösebb csíkszűrő, aztán hosszan latolgatta, vajjon jobban jár-e, ha az öblösebbel több apró csíkot vásárol, vagy a kisebbel kevesebb csíkot, de nagyobbat? addig addig; míg megállapodott…..A jó gazdasszony hírnevének akkor az is egyik alapköve volt, hogy „megfőzi a csíkot”, természetesen káposztalében, a minek ismét az volt az előljáró föltétele, hogy a káposztához gyökeresen értsen.”(Forrás: mek.oszk.hu) |
– Milyen halak élnek most a Kis-Balatonban?
–A hajdani halfauna valószínűleg megfelelt a mostaninak is. Pontyfélék élnek itt, melyekből kiemelném a nyurgapontyot, melynek rendkívül jelentős európai állománya él itt. Keszegek – például vörösszárnyú keszeg, bodorka, vagy a ragadozókat említve balin, csuka, harcsa található meg a vizeinkben. A lápi vizekre jellemző halak: a réti csík, compó, illetve lápi póc is megtalálható. Utóbbi egy fokozottan védett, kis termetű hal. Egyes becslések szerint a világállomány közel fele található a Kis-Balatonon. Régen tömegfaj volt, mint amilyen a hajdan védettként nyilvántartott réti csík is. Ugyanis hajdan ez tömegétel volt az itt élők emberek számára. Nagyon nagy mennyiségben fogták, no de akkoriban jóval több élőhelye is volt ezeknek a fajoknak. Itt nálunk a Kis-Balaton vizeiben továbbra is megtalálható mind a réti csík, mind a lápi póc, hiszen békén hagyjuk, óvjuk a területet és nem nyúlunk a halfaunához sem.
