A közelmúltban jelent meg a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei kiadásában, Hudi József levéltárvezető szerkesztésében Véghely Dezső (1882–1955) nyugalmazott budapesti posta műszaki főigazgató visszaemlékezése, melyet 1944–1945-ben Nyugat-Magyarországon és Bajorországban vetett papírra. A kötet ajánlása szerint a szerző korán elvesztett édesapjának, Véghely Dezső (1840–1897) Veszprém megyei alispánnak, történésznek kívánt maradandó emléket állítani azzal, hogy megörökítette gyermekkorának feledhetetlen élményeit, adta hírül Hudi József levéltárvezető.
– A memoárból megismerjük az újonnan átadott megyeházán folyó hivatali munkát, a református Véghely család történetét és mindennapjait, az emlékezetes megyebálokat és ünnepségeket, a pesti és fehérvári utazásokat, a cecei rokonlátogatásokat. Élén színekkel örökíti meg a diákként átélt 1893-as nagy veszprémi tűzvészt, amely amellett, hogy óriási károkat okozott, lökést is adott a város modernizációjának, a tűzrendészet újjászervezésének és a vízvezeték-hálózat kiépítésének. A kötet bemutatja az almádi fürdőéletet, melynek édesapja egyik fő szervezője volt. A Pápai Református Gyűjteményekben kapható kötet megjelenését a Balatonalmádi Református Egyházközség, Balatonalmádi Város Önkormányzata, a Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia támogatta – mondta el a veol.hu újsáígrójának Hudi József levéltárvezető.
| Véghely Dezső (1840–1897)
Atyja, Véghely Imre a megye alispánja (1867–72.), anyja szomori és somodori Pázmándy Karolina. Véghely Dezső szülővárosában végezte a gimnázium IV. osztályát; a többieket Pápán járta, majd a VIII. osztály végzésére Sopronba ment. Jogi tanulmányainak a budapesti egyetemen bevégzése után szülővárosába ment és itt Gaál Lajos ügyvéd irodájában nyert alkalmazást; majd mint joggyakornok Marcaltőre költözött, ahol kedvelt tanulmányainak, a történelemnek élt három évig. Ez időre esik a «Dunántúli történetkedvelők» egyesületének megalakulása, melynek egyik buzgó munkás tagja lett és mely idővel (1867) alapját vetette meg a «Magyar történelmi társulat»-nak, melynek igazgató-választmányi tagja volt. Az ügyvédi vizsgát letevén 1865-ben véglegesen szülővárosáb, Veszprémbe tette át lakását és ügyvédi irodát nyitott, ugyanakkor rendszeresen foglalkozott történelmi tanulmányokkal is, pl. oklevélkutatással. 1875-ben Veszprém város, 1878-ban Veszprém vármegye megválasztotta főjegyzőjének. 1880. december 31-től helyettes alispánként működött. 1881. március 8-án a megye egyhangúlag alispánná választotta a nem sokkal korábban elhunyt Bezerédj Gyula helyett. A dunántuli református egyházkerület világi főjegyzője, a veszprémi egyházmegye gondnoka volt.
Írói pályáját a “Győri Történelmi és Régészeti Füzetek” hasábjain kezdte meg. Őt bízták meg Veszprém vármegye monográfiájának megírásával; de közbejött betegeskedése és halála miatt már nem dolgozhatta fel gyűjtött okiratainak adatait.
Társadalmi téren igen sokat tett – lelkes úttörőként – Balatonalmádi rendes fürdőhellyé fejlesztése érdekében.
A történelmi forrásművek közül, mint szerkesztőnek, vagy szerkesztőtársnak kiváló érdemei vannak:
a “Hazai Okmánytár” gazdagításában,
Zala vármegye és a Zichy-család Okmánytárának kiadásában.
A város történetéhez adatokat szolgáltatott
Emléklapok Veszprémváros községi életéből (1886)
Balatonalmádiban szobor őrzi emlékét.
(Forrás: wikipedia) |
