– Megváltozik az ember értékrendje, ha állatok között él és dolgozik, mert ők feltétel nélkül megbíznak benned, őszinték, soha nem támadnak hátba. Felemelő, amikor kommunikálni lehet velük, hívnak játszani, és meghatódsz, amikor a szemükben végtelen szeretetet látsz – így érvel Marokházi Katalin, a Veszprémi Állatkert nemrég nyugdíjba vonult állatgondozója egy olyan világról, amely a munkája és hivatása volt egyben. Azt mondja, minden embernek jót tenne, ha egy napot eltöltene az állatok között, a természet és az állatvédelem érdekében.
Sárga virágot tart egy csimpánz a szájában, és emberi tekintettel néz, egy másik fotón pedig egy kis tigris simul Katalin vállára.
– Ezek a pillanatok mindig bennem élnek. Örökre emlékezetes maradt, amikor Toto szájában a sárga pitypanggal és hatalmas szeretettel nézett rám. Ő és két másik mentett társa egy cirkuszból került Veszprémbe, itt tanulták meg, milyen csimpánznak lenni – emlékezik az állatgondozó, majd mesél tovább.
Szása, a kis szibériai tigris felnevelése hatalmas ajándék, kivételes élmény, nagy kihívás is volt, miután elpusztult a mamája. A szibériai tigris a legnagyobb méretű tigrisalfaj, veszélyeztetett állat, eredeti élőhelyén is talán ötszáz egyede él. A kis állatot éjjel-nappal, háromóránként etette, de szívesen tette, mert egy kedves, nagyon ritka állat pótmamája lehetett. Arra is nagyon büszke volt, amikor a már felnőtt tigrisnek született két kicsinye az állatkertben, ami ritkaság. Ez is jelzi, a Veszprémi Állatkert magas színvonalon, kitűnő feltételekkel működik.
Az állatgondozó örömmel beszél a kis zsiráf felneveléséről is, akit nem tudott hazavinni, mert nem fért be a nappalijába, ezért ő költözött be az állatkertbe. A kicsit a felnőtt állatok között etette, amit ők megengedtek neki, ez ritkaság egy gondozó életében.
– Sokféle állat nevelkedett a nappalimban, mosómedve, róka, disznó, teve, tigris, huszármajom, pávián – jegyzi meg Katalin, majd hozzáteszi, csak akkor szabad állatot felnevelni, ha az élet így hozza, mert a saját anyja a legjobb számára. Soha nem szabad embergyerekként kezelni őket, mindig arra kell törekedni, hogy a fajtatársai később befogadják. Így ő mindig megpróbálta utánozni a „nyelvüket”, az anyjuk hangját, és a társaira jellemző dorgálásokat, dicséreteket alkalmazott. A gondozó akkor végez jó munkát, ha ezek az állatok, miután visszakerültek a felnőtt társaik közé, ugyan odamennek hozzá, de társaikkal tartanak, akik befogadják őket. Egy kis állatot felnevelni, aki senkire nem számíthat, nagy felelősség. Az állatkert ugyanis nemcsak az állatokért, látogatókért felelős, hanem az ott született kis jószágokért is.
A nyuszikkal malacokkal, tehenekkel kezdődött minden
A kérdésre, hogy honnan ez a végtelen természet- és állatszeretet, Katalin elmondja, a keresztszülei egy kis faluban éltek, és a nyarakat náluk töltötte. A háztájiban találkozott először az állatokkal, malacokkal, nyulakkal, tehenekkel, és miközben segített, egyre jobban megszerette az állatokat.
Elhatározta, állatorvos lesz, így a pápai mezőgazdasági szakközépiskolában tanult, ahol találkozott a Veszprémi Állatkert egyik ösztöndíjasával. Elkísérte a lányt az állatkertbe, és akkor megpecsételődött a sorsa, mert érezte, ott a helye, állatgondozó lesz. Tudta, ezt csak akkor választhatja hivatásának, ha a gyermekei legalább az általános iskolát kijárták, mert az állatokat nem lehet délután kettőkor otthagyni. Amíg ezt megtehette, addig is állatok között dolgozott. Majd elérkezett az idő, és jelentkezett az állatgondozói állásra. Amikor először belépett az állatkert előtti székelykapun, éppen „buli” volt a csimpánzok kifutójában, ami lenyűgözte, nem is ment tovább, mert tudta, itt a helye.
A hazai gondozók később el is nevezték őt „majmos” Katinak, veti közbe, amire ő nagyon büszke. Ma is boldogan emlékezik arra, amikor Milla, az egyik csimpánz, aki nagyon ragaszkodott a régi gondozójához, és nem akart elfogadni mást, egyszer csak odament hozzá. Ekkor kezdődött a csimpánzszerelem, fogalmaz.
A kezdés nem volt egyszerű, mert volt elképzelése az állatokról, amit ők mindig megcáfoltak. A csimpánzok például többször eljátszották, hogy betegek, mert akkor a gondozó többször rájuk nézett, vitt nekik finomságot. Miután azt megették és megitták a mézes teát, hirtelen már semmi bajuk nem volt. – Az állatok nagyon tudnak szeretni, az ember nem gondolná, mekkora szeretet, milyen anyai szív van bennük.
Soha nem támadják hátba az embert, de ismerni kell a személyiségüket, a mozdulataikat. Mindezt csak tapasztalással lehet megtanulni, könyvekből nem, fogalmaz Kati. Egyszer például szőlőszemekkel etette a csimpánzokat, és az egyik hirtelen lefogta a kezét. Nem értette, de rádöbbent, mekkora erejük van, és mindig nagyon kell figyelni rájuk, a köztük lévő legapróbb feszültségre is.
Úgy kell viselkednie, hogy megfeleljen az adott faj szabályainak
Kati felidézi, pályája elején rengeteget kutatott, tanult az állatvilágról, sokszor még húsz év után is felhívott szakembereket, mert vallja, hivatása folyamatos tanulást igényel. Így megtanulta azt is, hogy a csapatban élő állatok csak akkor fogadják be, ha úgy viselkedik, mint ők, a köztük levő szabályok szerint él. Neki sokat segített és rengeteget tanult abból, hogy minden állatnál első perctől kezdve leírta, ki kivel játszott, vitatkozott. A legfelemelőbb számára az volt, hogy befogadták az állatok, ami kevés embernek adatik meg. Szerinte valaki akkor lehet jó állatgondozó, ha van benne hatalmas adag szeretet, alázat, tisztelet a természet és az állatok iránt.
Büszkén említi, elsírta magát, amikor megszületett az állatkert első szélesszájú orrszarvú bébije februárban, ahol ott volt, csodának tartja. Ezt érezte, amikor a Veszprémi Állatkert első szélesszájú orrszarvújaként megérkezett a háromtonnás Pablo, aki egy végtelenül kedves, hatalmas szívű állat, gyakran odament hozzá egy kis simogatásért.
– Minden embernek kívánnék egy napot az állatkertben, hogy megismerhesse az állatokat, nézzen bele a szemükbe, gondolkodjon el azon, hogy ők is éreznek, tudnak szomorúak lenni, örülni, kacagni. Akkor talán megértenék, hogy sokkal jobban kellene vigyázni rájuk annál, ahogyan az ember teszi.
Minden állat, ha az ember közelébe ér, és utóbbi úgy viselkedik, ahogy kell, akkor megbízik benne – összegez Katalin. Úgy gondolja, az állatvédelem a természet védelmével kezdődik, mert elvesszük az állatok életterét utakkal, házakkal, és csodálkozunk, ha állatot látunk lakott területen. Végig kellene gondolni az állatkereskedelmet, meg az őserdők kiirtását is, de ahhoz, hogy változást érhessünk el, előbb az adott hely gazdaságát kellene rendbe tenni.
Minden embernek kívánnék egy napot a zoóban, hogy megismerhesse az állatokat, mondta Marokházi Katalin,a nemrég nyugdíjba vonult állatgondozó
Fotó: Pesthy Márton/Napló
Kevesen gondolnak arra, mit köszönhetünk az élővilágnak, például egyetlen lázcsillapítóért mennyi állat adta az életét. A felelős állattartást már gyerekkorban kellene tanítani, mert az állatoktól az ember sok mindent megtanulhat: az őszinteséget, a bizalmat, a feltétel nélküli szeretetet, és elfogadni, tisztelni a másikat.
Katalin a cirkuszokról azt mondja, már gyerekkorában sem szerette az állatszámokat, mert látta, hogy elszakították a fajtársaiktól, és természetellenes viselkedésre kényszerítették az állatokat. Nem engedne cirkuszba állatokat, de ezt fokozatosan lehetne elérni, mert ezeket az állatokat már nem lehet társaik közé engedni. Hasonlónak tartja a delfináriumok világát, nem érti, miért tapsol az ember, ha egy delfin átugrik a karikán. A szülők felelőssége alapvető abban, hogy a gyerek ne kedvelje ezeket.
Az állatkertek hasznosak, mert sok faj kihalt volna nélkülük. Fontos, hogy az ottani körülmények mind közelebb álljanak az állatok élőhelyéhez, ahogy Veszprémben is látható. Nem véletlen, hogy az állatkert tagja az Európai Állatkertek Szövetségének, és részt vesz fajmegmentő programokban is. Kati a mostani helyzet miatt otthonról beszélget kollégáival, az ország állatgondozóival, hivatását érintő filmeket néz és könyveket olvas. Bakancslistáján Tanzánia és Kongó szerepel, ahol egyszer természetes élőhelyükön szeretné megnézni a csimpánzokat és a gorillákat. Kedveli Spanyolországot, mert rokonszenvesnek tartja az ottani derűt, vidámságot és azt, hogy az emberek mindig a kiutat keresik.
Forrás: veol.hu
