– Az egyik főszereplője a Doktor Balatonnak. Röviden bemutatná a karaktert, akit játszik a sorozatban?
– Doktor Balaton egy kalandorszerű karakter, egy külföldi misszióban vesz részt külföldön orvosként Afrikában, egy kitalált országban. Onnan tér haza, mivel megpróbálnak rábizonyítani egy olyan gyógyszerlopásos ügyet, amiben állítólag ártatlan – ezt persze most még nem árulhatom el, valóban így van-e. Eltiltják a praxistól a vizsgálódás ideje alatt, így vidékre kényszerül, Afrikába sem mehet vissza. Innen indul a történet. A figura kerüli a balhét, de nem tér ki előle.
A felelősséggel úgy van, hogy szereti is, meg nem is, a magánéletit nem bírja, de a munkájában, a karrierjében erősen beleáll a helyzetekbe, és ott segít, ahol tud.
– Milyen volt a közös munka a stábbal, a színészekkel?
– Bezerédi Zoltánnal, akivel talán a legtöbb jelenetem volt, hiszen ő alakítja Balatonmeggyes orvosát, aki mellé Doktor Balaton odakerül, csodálatos volt együtt dolgozni, nagyon sokat tanulhat és tapasztalhat az ember alázatról, tudatosságról, pontosságról, profizmusról, ha ilyen emberekkel forgathat.
– Több magyar sorozatban is feltűnt mostanában, sok hasonló tévéműsort forgatott. Miben volt ez a munka más, mint a korábbiak?
– Minden karakterem más és más volt, így szerencsés helyzetben vagyok, hisz pont ez a szép a színészetben. A szakmánk lényege, hogy időről időre más emberek, más karakterek bőrébe bújjunk bele, ez egy folyamatos tanulás, fejlődés. A színészektől, egymástól is tanulunk. Valakitől jó dolgokat, valakitől türelmet. Ez egy szimbiózis: tanulunk és taníthatunk egyszerre. Én már nem mondanám magam pályakezdőnek 15 év után, de mindig egy új játék, új kurzus egy új forgatás és szerep, mindig van benne valami tanító jelleg.
– Mennyire nehezítette meg a forgatást a koronavírus?
– Voltak nehézségek, hiszen nekünk is be kellett tartani minden szabályt. De megoldottuk, ez a helyzet most mindenkinek nehéz – a munkában és azon kívül is.
– Volt olyan különleges forgatási élménye, amire biztosan sokáig emlékezni fog?
– Szinte mindegyik az volt, de az nagyon nagy élmény volt, mikor karra ugratós kutyákkal forgattunk. Volt egy cuki, meg egy nem cuki. A cukival fölvettük, ameddig odafut a kollégámhoz, és amikor kézre ugrik, azt a nem cuki csinálta. Ez nekik is játék volt, nem gyilkológépeket hoztak szerencsére, persze azért elég ijesztően tudnak kinézni.
– Hol fog találkozni a nézői visszajelzésekkel?
– Van a Facebookon egy Doktor Balaton csoport, ahova meghívtak, oda csatlakoztam, pedig még el sem kezdődött a sorozat. A 200 első randinak is volt egy rajongói csoportja, ott is benn voltam, mindenki nagyon kedves volt, és szórakoztató is volt olvasni, hogyan próbálják kitalálni, mi fog történni a sorozatban, és mit gondolnak az egyes karakterekről.
– A saját Instagram-oldalát nem tervezi fellendíteni? Egyelőre néhány ezres tábora van csak.
– Ez nekem még nagyon új, talán csak egy éve vagyok fenn az Instagramon. Ahogy látom, az egy külön életmód. Nem tartom ezt rossz dolognak, de én kicsit másképp működöm. Én arra szeretném használni, amiért eredetileg létrehozták: egy fórum legyen, ahol tudunk kommunikálni az életről, a munkámról, vagy a magánéletemből megoszthatok pár olyan dolgot, amit szeretném, hogy lássanak.
– Ebből elég kevés van. Tudatosan rejti el ennyire a magánéletét?
– Nem vagyok magamutogató ember, de közben meg tudom, hogy aki érdeklődik, úgyis megtalál.
Szeretek olyan szituációkban lenni, ahol figyelnek rám, hiszen színész vagyok, de nálam van egy erős határ.
Jobban szeretem, ha az aktuális munkáimról vagy arról mesélhetek, amit a világról gondolok.
– Milyen egyéb munkái voltak az évben a sorozat mellett?
– Most egy hangoskönyvet olvasok fel, ami azért különleges, mert a szerző az én hangommal képzelte el a művét, így másfél hétig keresték a számomat, mire elértek. Ez nagyon jó érzés, és kifejezetten izgalmas az olvasmány. Színház most nincs, parkolópályán vagyunk, de nem volt olyan rossz az évem, hozott pár újdonságot, sok kalandot.
– Szokta összegezni az évét?
– Nem ilyenkor, hanem nyáron. A színházi évad akkor ér véget, és az elmúlt másfél évtizedet ott töltöttem, így nekem ekkor záródik mindig le egy korszak. A régi, gimnazista barátaimmal immáron 18 éve minden évben lemegyünk a Balatonra egy hétre, csak fiúk, nők és család nélkül. Ott szoktunk beszélgetni, értékelni az évet, úgyhogy nekem ez az időszak most nem erről szól, majd egy fél év múlva tekintek vissza a barátaim segítségével.
Forrás: origo.hu
Fotók: TV2
