Néhány hete egy emléktáblát láthatnak Balatonalmádiban a Baross utcai Szabó Pékség kis boltjába betérők. A Szabó Gyula pékre és feleségére emlékező táblát a PArt Alapítvány a család támogatásával állíttatta.
– Van nálunk Almádiban egy legendás pékség, ahol kilenc után általában már nincs kenyér, reggelente türelmes sorban várják az emberek, hogy bejussanak, és még Füredről is átjárnak kenyérért. Nem új keletű ez a dolog, hiszen 1936 óta töretlen a tradíció – mondta Veszeli Lajos festőművész.
– Néhány éve már forgattam a fejemben a gondolatot, hogy a Szabó pékség alapítójának és feleségének emléket kéne állítani. Én még ismertem őket, Gyuszi bácsi és felesége Ilonka néni fantasztikus ember volt. Ilonka néni kedvességével, mindig mosolygó természetével meleg légkört teremtett maga körül. Ezt a légkört megőrizte lányuk, Éva, aki most a pékséget vezeti. Reggelente ott áll a sor, gondoltam, jó lenne, ha látnák, hogy indult ez az egész, és azt, hogy a család viszi tovább a tradíciót. Terveztünk avatóünnepséget is, ám ezt a járvány miatt el kellett halasztanunk, de márciusban reméljük, megtarthatjuk – mondta Veszeli Lajos.
Szabó Éva és lánya, Zsuzsa a balatonalmádi családi pékségben
Fotó: Sági Ági/Napló
A kis bolt most is olyan, mint nyolcvan éve lehetett. Békebeli hangulat, kedves kiszolgálás és fenséges illatok várják a betérőket. Szabó Gyula hatvan évig szolgálta a várost kenyérrel, most lányával és unokájával találkozhatnak a pékáruért érkezők.
– Édesapám Sárváron született. Tizenegyen voltak testvérek, négyéves volt, amikor az édesanyja meghalt. Eredetileg asztalos szeretett volna lenni, de mindig csak a műhelyt söpörtették vele, otthagyta, beállt pékinasnak. Amikor 1936-ban végzett, Celldömölkre került, onnan egy kölcsönkapott kerékpárral indult munkát keresni. Amikor Veszprémből jövök haza, és a Megye-hegyre érek, mindig gondolok rá. Így láthatta ő is a Balatont, amikor Celldömölkről idáig jutott.
Nekünk azt mondta, hogy amikor meglátta a tavat, eldöntötte, hogy ha kenyéren és vízen él, akkor se megy el innen – meséli Nagy Árpádné Szabó Éva, a Szabó pékség vezetője.
Szabó Gyula talált is munkát Almádiban, majd meglelte a bérelhető helyiséget a Baross utcában, amit két évvel később megvennie is sikerült.
– Édesapám sokat dolgozott, kitartó, szorgalmas, rendkívüli munkabírású ember volt, a napi munka mellett két kezével hozta rendbe a lerobbant épületet és műhelyt. Nem ivott, nem dohányzott, mindent a munka alá rendelt. Édesanyám kisberzsenyi, megismerkedésük után három hónappal összeházasodtak, anyukám 17 éves volt. Aztán jött a háború, apukám a frontot is megjárta. A műhelyt 1945-ben bombatalálat érte és teljesen elpusztult. Az újjáépítés 1946. december 25-re fejeződött be.
A szülők boldog házasságából három gyerek született, Éva tanár lett, húga orvos, öccse fizikus. Éva sokáig Ajkán volt tanár, az iskolai szünetekben hazajárt és segített a szülőknek a pékségben.
– Az ötvenes években szűkösen élt mindenki, nekünk gyerekként minden munkában részt kellett venni. 1952-ben államosították az üzletet, édesapám a saját boltjában vállalati munkásként dolgozhatott tovább. Akkor nagyon sok volt itt a sütés, innen vitték tovább a kis boltokba a kenyeret. Akkor lett a mi kenyerünk a „Szabó kenyér”, egyszer hallottam, hogy így kérik, „mert ezt a Szabó bácsi sütötte”. Apukám tartotta magát ahhoz a minőségi elvhez, hogy csak olyat szabad eladni, amit ő maga is szívesen megenne. Nagyon meghat ez az emléktábla, és nagyon jólesik, hogy Szabó Gyula és felesége emlékére állították. Az apukám előteremtett mindent, de az anyukám biztosította a hátteret. Minket nagyon ösztönöztek a tanulásra, abban bíztak, hogy nekünk könnyebb lesz. Én sokáig Ajkán tanítottam, aztán az élet úgy hozta, hogy a fiam a műszaki főiskolára, Zsuzsi lányom a zeneakadémiára került, a szüleim idősödtek, gondoltam, hazajövök. Két évig a férjem még dolgozott, csak a hétvégéken volt itthon, aztán ő is beállt dolgozni. Amikor hazajöttem, azt mondta apukám, hogy kenyérre mindig szükség lesz, annyim mindig lesz, hogy fázni és éhezni nem fogok.
Azt mondja, hogy most is minden a tradicionális receptek szerint készül. Ezekhez és az ő régi kemencéjükhöz nagy tapasztalat kell. Egy hagyományos fatüzelésű kemencében sütik a pékárut, aki most tanul, az már nem is lát máshol ilyet. Itt nincs hőmérő, aki a kemencét kezeli, annak kell érezni, tudni, hogy minek mennyi időre van szüksége. Mennyi fát kell rátenni, mikor kell lezárni, mint a cserépkályhát.
A Szabó pékség a Balatonalmádi Értéktárba is bekerült, kemencéjéről így írnak:
„A sütés hagyományos magyar kemencében történik, amely boltozata samottéglából készült tufa aljzattal, a felfűtés során áthevül és tartja a meleget. A kemencébe a fát délben berakják, estére átszárad, akkor elgyújtják és leég, mire a bedagasztott kenyér megkel. A kemence felső részében a meleg hatására a kenyértészta felemelkedik, ezután átrakják az alsó részbe és ott készre sül. Ezt nevezik rávetéses technikának.”
Fotó: Sági Ági/Napló
– A kenyérsütésben egy ügyes háziasszony is nagy tapasztalatot szerezhet, de más lesz a kenyér, ha száz kilót dagasztunk egyszerre. Én csak a szüleim receptjeiből dolgozom. Kenyeret egyfélét sütünk, kétféle formában.
A kenyérhez nem kell más, mint liszt, só és víz, mi nem is használunk mást.
A pékség vezetője a Testnevelési Egyetemen végzett, később gyógytestnevelő is lett. Veszprémben pék szakmunkásvizsgát tett, éjjel sütött, délelőtt eladott, délután tanított Almádiban tovább. Édesapja halála után férjével vitte tovább a pékséget. Őt 2019-ben vesztette el, közben Zsuzsa lánya hazaköltözött Olaszországból, ahol a milánói operaház hegedűművészeként dolgozott. Most ő is beállt a munkába. Hazatért, szívesen dolgozik a pékségben, de zenél is. A pékműhelynek kiváló az akusztikája, a járvány után talán majd műhelykoncertek is lesznek.
Forrás: veol.hu
