Az igazsághoz hozzátartozik, hogy autóból és fényképen sokkal barátságosabb a táj, mint amilyen szombati délelőtt várt rám. Nagyjából harminc km/h-s széllökések és mínusz 2-3 fok volt, időnként beköszönt egy gyors hózápor is, amikor a Felső-Kongó-réten más néven Kétöles-dűlőn elkezdtük figyelni a ragadozómadarakat.

Szigliget és Balatonederics között levő 104 hektáros természetvédelmi terület nagyon sok ragadozómadár téli élőhelye.

Én el tudom képzelni, hogy itt lápi manók, tündérek és boszorkányok is laknak, de a megfigyelések ezt nem támasztják alá, így maradtunk a kézzelfogható, vagyis inkább szemmel vagy távcsővel látható madarak feltérképezésénél.

104 hektáros védett terület
Fotó: Mihály Szilvia

A terület egykoron kaszálórét volt, de amikor még a Tapolca felől érkező patakok szennyvizet is szállítottak, ez a rész egy ülepítő tó lett, amit mesterségesen hozták létre. Az ipari tevékenység leállt, már szennyvizek nem folynak erre, de a rét benádasodott és egy fantasztikus vízi élőhely jött létre.

A fehérré fagyott jég alatt akár fél méter mély pocsolya is lehet
Fotó: Mihály Szilvia

– Ez a rét egy kékperjés láprét, március-áprilisban víz alatt van az egész terület. Botanikailag és madártanilag is nagyon gazdag, tavasszal tele van orchideákkal, természetesen ezek védett növények, nem szabad leszedni egy szálat sem – mondta Árvai Gábor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Veszprém megyei csoportja tapolcai szervezetének vezetője, aki segített eligazodni a madarak világában.
Kis Anita és Kovács Andrea is rendszeresen figyeli a madarakat, azt mondják, az MME tagjaival a Tapolcai-medence területét négyzetkilométernyi pontossággal feltérképezték, megfigyelték már.

Árvai Gábor, Kis Anita és Kovács Andrea madármegfigyelés közben
Fotó: Mihály Szilvia

Különleges élmény volt a megfagyott réten lépkedni, előttünk nem sokkal, hajnalban még vaddisznók dagonyáztak itt, óvatosan kellett haladni, mert helyenként a befagyott jég alatt akár fél méter mély víz is lehetett.

Bár szinte csonttá fagyott a kezem, miközben fotóztam, ez a nem mindennapos látvány kárpótolt érte. Persze, én sosem voltam olyan gyors, hogy a távcsőben megpillantsam a felreppenő ragadozómadarakat, azt pedig végképp nem állíthatom, hogy ezután már röptéről megkülönböztetem a héját a sólyomtól, de az biztos, hogy a tavaszi madármegfigyelésre visszatérek.

Friss vaddisznó nyomok a réten
Fotó: Mihály Szilvia

A madarászoknak egy ellensége van, a nagy szél, még indulás előtt is egyeztettünk a megfigyelőkkel, érdemes-e elindulnunk, de mire én a helyszínre értem már egy tojó kékes rétihéja és vörösvércse repült a távcsővel figyelő madarászok elé.
Nem csak azt állapítják meg, milyen madárfajt látnak, hanem azt is, hogy épp tojót vagy hímet sikerült-e megpillantaniuk.

– A magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében tartott ragadozó madarak számlálása azért fontos, hogy lássuk, hány ragadozó madár telel nálunk. A szinkron számlálás azt jelenti, hogy több megfigyelési ponton rögzítjük a látott madarakat, de nem csak azt, hogy az milyen fajhoz tartozik, hanem azt is, hogy milyen irányból jött, merre repült tovább. Így az összesítésnél kiszűrhető, ha egy madár több helyszínen is felbukkanna.

– Hogy különböztethető meg a több fajta madár?
– A terepen való megfigyelés minden madártani tudás megszerzésének az alapja, csak könyvekből nem lehet megtanulni a madarakat. Én azt mondom, hogy a természet egy nyitott olvasókönyv. Amikor először elkezdtem terepre járni, láttam egy fán ülő kékes rétihéját, pedig arról korábban azt olvastam, hogy az nem ül fára. De ha a saját szemeddel látod, akkor annak hiszel, nem a leírásoknak. Röpkép, színek, sziluett valamint hang alapján tudjuk beazonosítani a fajokat. A kékes rétihéja hímje és tojója nagyon könnyen megkülönböztethető egymástól. A hím gyönyörű világoskék, a tojó barna, a farktövén van egy vastag fehér csík.

Ha bizonytalanok egy faj tekintetében, a terepen is előkerül a lexikon
Fotó: Mihály Szilvia

– Ezen a lápos réten egyébként fészkel rétisas is, reméljük, megpillantjuk ma is. Magyarországon 300 költőpár fészkel, ilyenkor télen az északi tundrákról akár 800 madár is megjelenik pluszban. A második legtöbb példány parlagi sasból van, és tavaly 2 szirti sast is láttak az országban.
Nálunk telel a kis sólyom, a kékes réti héja és a gatyás ölyv is. A ragadozómadarak ilyenkor pockokkal táplálkoznak. A számlálás során egerészölyvet nagyjából ezres nagyságrendben szoktunk a kollégákkal rögzíteni, figyeljük a hollót, a nagy őrgébicset és a bagolyfajokat is.

A lápos vidék után strandra mentünk, és azt nem mondhattuk, hogy a madár sem jár arra, mert a balatonedericsi strand nádasai mögött számtalan récét, sőt, még 2 barna rétihéját is láttunk. A kormorán, a vöcsök, a sirály, a szürkegém mellett tőkés réce, kendermagos réce, kanalas réce, kontyos réce és kerceréce is feltűnt.

Árvai Gábor teleszkóppal figyeli a récéket
Fotó: Mihály Szilvia

Nézd meg a Tapolca környéki megfigyelésen készített képeinket:

Képgaléria: Sasszámolás avagy a balatoni láp rejtett csodái

További képek