Kilencven esztendeje, 1931-ben jelent meg Kaán Károly korszakos kötete: Természetvédelem és természeti emlékek című művét a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére írta.
A vaskos-tartalmas mű születése pillanatában klasszikussá vált. Akkoriban már kilenc esztendeje szolgált Gulyás József, a kócsagvédő Kis-Balaton-őr. Tudományos munkatársa, Warga Kálmán gyönyörű fényképe is helyet kapott e kötetben a balatoni berek büszkeségéről, a nagy kócsagról.
Fotó: Somogyi László
A természetvédelem jelképévé vált nemes szárnyas jövőbeli sorsát imigyen latolgatta a neves szerző:
„A Kis-Balaton lecsapolásával a madárközösségek egyik elsőrendű tanyája tűnnék el, és eltűnnék vele a nemes kócsag legkiválóbb tenyészőhelye, ha törvényes intézkedések még mielőbb és még idejében nem gondoskodnak egy alkalmas részletnek érintetlen fenntartásáról!”
A szerző nemzetközi körképpel exponálta a hazai viszonyok beállítását. A pillanatfelvétel így mutatta be az itthoni helyzetet:
„Magyarországon a természetvédelem rendezetlensége folytán, a szónak szorosabb értelmében vett és minden időkre megfelelően biztosított védelem alá kevés helyet rendeltek.” Így is volt. A Kis-Balaton egy világháború, két évtized és három rendszerváltás múltán, 1951-ben került be a természetvédelmi törzskönyvbe.
Bethlen István miniszterelnök lemondásának másnapján a Magyarság című orgánum névtelen cikket közölt. Az 1931. augusztus 20-i szám az új női kalapdivatról sóhajtozott.
„Hogy történt az, hogy ily parányi vagy és oly nagy az árad. A kócsag, mely rajtad fehérlik, szintén oly kicsi. S minél kisebb, annál drágább.”
Pár hónappal később az újság képes melléklete gazdagon illusztrált, kolumnás anyagot közölt. Immár nem divatban, nem pengőben mérték a kócsagtollat. Egész oldalt szántak nemes, hófehér madarunk nádi rejtekének. Tudatták az olvasóközönséggel: nálunk a kócsagot védi a törvény, de Dél-Európában – Szerbiában (azaz Jugoszláviában – a szerző), Albániában és Görögországban – nem.
Majd hozzáfűzték: „És ez az oka annak, hogy a nemes kócsag száma nem emelkedik. Ha pedig el fog tűnni egyetlen ősmocsarunk, eltűnik őseink kedvelt madara is.” Ezzel a borúlátó jóslattal zárult a konzervatív orgánum cikke.
Okkal. Hat esztendővel később ugyanis Warga Kálmán felidézte szomorú tapasztalatait. Három okra vezette vissza a hazai kócsagok megfogyatkozását. A kultúra terjedése és a lecsapolások mellett a „lelketlen dísztollvadászatokban” látta egykor virágzó telepeik pusztulása fő okát. Közlése szerint 1931-ben mindössze két pár nagy kócsagot látott a Kis-Balatonnál. Mennyiségük az őrzés óta is hullámzó, állapította meg keserű tényszerűséggel.
Nagy kócsag, Fotó: Somogyi László, Ökoturisztikai Látogatóközpont
Erre rímelt Kaán Károly nagy könyvének megjegyzése: „Kétségtelen, hogy egy őrnek is hasznát látja a madárvédelem a Kis-Balatonon, mégis nem szorul bizonyításra, hogy ekkora terület védelmére több őr volna szükséges.”
Mindez mára múlttá enyészett. A huszadik század végétől háborítatlan, nemzeti parki nyugalmat biztosít a területnek az állam.
Forrás: szabadfold.hu
