‒ Hogyan történt a helyiek besorozása, milyen ismereteink vannak a balatoni származású honvédeinkről?
‒ A Balaton-felvidéken három alkalommal zajlott újoncozás a honvédsereg részére. Első ízben 1848 októberében perdültek meg a községi főtereken a toborzóbiztosok hadba hívó dobjai. Másodjára 1848 decemberében volt egy sorozás, majd 1849 júniusában zajlott a harmadik újoncállítás. A bevonuló önkéntesek és a bevonultatott sorozottak zöme a honvéd gyalogsághoz került, jellemzően a 47. (zalai önkéntes) és az 56. (keszthelyi) honvédzászlóaljakhoz. A huszárnak vitt ifjak pedig legnagyobb számban a 16. (Károlyi), illetve az 5. (Radetzky) huszárezredekben szolgáltak. Ezen fegyvernemek és alakulatok mellett természetesen egész sor más honvédcsapatban, a tüzérségnél, a szekerészeknél, de a tábori lelkészi szolgálatnál is előfordultak Balaton-felvidéki kiállítású katonáink. Szűkebb tájhazánk 1848/49-es hadviseltjei ott voltak valamennyi főhadszíntér és mellékhadszíntér összecsapásaiban, ütközeteiben, várostromaiban és csatáiban, köztük a Jellasics elleni harcokban, a felvidéki és erdélyi hadjáratokban, a Temesközben, Lipótvár védelmében és Budavár ostromában, a tavaszi hadjárat legnagyobb csatáiban és küzdöttek az orosz cári csapatok ellen is.
‒ A Balaton vidékének csapatmozgásairól milyen ismereteink vannak?
‒ A Balaton-felvidéken klasszikus értelemben vett ütközetek vagy csaták nem voltak. A katonai csapatmozgások érintették a tájegységet, elsősorban itt a Veszprém-Tapolca-Keszthely-Nagykanizsa útvonalra kell gondolnunk, amelyen éppúgy meneteltek a honvédsereg alakulatai, mint ahogy masíroztak a császári-királyi haderő regimentjei is. E csapatmanőverek keretében járt erre és ezen a tájon többek mellett Csány László kormánybiztos, Teleky Ádám tábornok, Móga János altábornagy, Perczel Mór tábornok is, utóbbi még ezredes korában 1848 októberében.
‒ Akadnak-e balatoni 48-as hősök?
‒ Jómagam úgy látom, a becsülettel helyt állt Balaton-felvidéki honvédek mindegyike hősnek számít. Az 1830-ban született és 101 évet élt raposkai Joó Ignác önkéntes honvéd lovastüzér közvitéztől a tapolcai Török János honvéd alezredesig. De amiként a balatoni végvári hadiidőknek is voltak a kobzosok által megénekelt nevesített hősei, úgy az 1848-as balatoni hősök jó hírének is szárnya kélt. Közéjük jegyezném a lesencetomaji Hertelendy Kálmán kapitányt, aki a 47. honvédzászlóalj tisztjeként a Budavár elleni 1849. május 21-i döntő és győztes roham egyik hősévé magasztosult. Hertelendy és katonái a várba elsőnek bejutókként bocsátkoztak kézitusába a védőkkel, és Hertelendy kapitány lövése sebezte halálra az ugyancsak bátran harcoló császári-királyi várparancsnokot, Heinrich Hentzi tábornokot. Ugyenezen várvívás másik hőseként tekinthetünk a köveskáli Győrffy Endre 33. honvédzászlóaljbeli hadnagyra is (posztumusz főhadnagy), aki ugyanitt és ugyanekkor szerzett olyan súlyos sebesülést, hogy néhány nap múltán belehalt.
‒ Kutatásai során milyen érdekességekre lelt-e témában?
‒ 1848/49 tanulságai bőven szolgáltatnak okulást, jó példát, de ámulni valót is, még így 172 esztendő messzeségéből is. A legszebb tanulság, hogy a szabadságharcot végigszolgálók után maradt forrásdokumentumok beszédesen bizonyítják: aki benne volt katonaként, annak aztán végigragyogta hátralévő életét a szabadságharc emléke. Tudunk például tapolcai asztaltársaságról, ahol volt honvédtisztek találkoztak rendszeresen és ápolták szabadságküzdelmünk emlékét. S köztük egyaránt előfordult egykori huszárkapitány (Miltényi József ügyvéd, Tapolca), várfogságot szenvedett orvos-pap, tábori lelkész, műkedvelő régész (dr. Pados János, Nemestördemicz/Badacsonytördemic), mózeshitű önkéntes honvéd tábori lelkész (Neuhaus Ábrahám rabbi, tanító, Tapolca) és kiemelkedő bátorságáért hadnagyi rendfokozatra emelt, versíró, gazdálkodó birtokos (Ács Ferenc, Diszel). De akadtak transzatlanti vonatkozásai is a szabadságharc Balaton-felvidéki utótörténetének, hiszen a sáskai Léhman István honvéd tizedest például az USA-ba, azon belül Philadelphiába sodorta sorsa a vereség utáni emigrációban. A tapolcai Kováts József volt 5. (Radetzky) huszárezredbeli kapitány pedig miután letöltötte az olmützi fogolyéveit, kivándorolt az USA-ba. Itt rövidesen újra tiszti egyenruhát öltött és az északiak oldalán részt vett 1861–1865. évi amerikai polgárháborúban.
‒ Melyek a jellegzetes emlékhelyei a tó környékének?
‒ Már az 1948. évi centenárium kapcsán is számos nyugati Balaton-felvidéki településen emléktáblákat és különféle emlékjeleket állítottak a forradalom és szabadságharc tiszteletére. Köztük például Tapolcán, Monostorapátiban és Kapolcson. 1998-1999-ben folytatódott a sor, de egészen új keletkezésű emlékművekről is beszámolhatunk, mint például a raposkai nemzetőrök és honvédek kopjafája, amelyet mint az egyik legújabbat 2017-ben állíttatott a település vezetősége és polgársága.
‒ Az utókor miképpen ápolja a 48-as tavi hősök emlékét?
‒ Az egyes települések számon tartják és megbecsülik, ha temetőikben szabadságharcos honvéd, honvédtiszt, nemzetőr vagy tábori pap jelölt nyughelye található. Több városban, községben e honvédsírok ünnepi-kegyeleti helyszínekké váltak és hagyományos színterei lettek a március 15-i és október 6-i települési megemlékezéseknek. A legszebb példák közé tartozik Miltényi József tapolcai huszárkapitány, Ács Ferenc diszeli honvéd hadnagy, Császár Károly gyulakeszi honvéd hadnagy, Hertelendy Kálmán lesencetomaji honvéd százados, Péntek Antal nemesvitai plébános, tábori lelkész, dr. Pados János tördemici honvéd őrmester, tábori lelkész sírja és e nyughelyek ottani kultusza. Meg is kell becsülnünk ezeket az emlékhelyeket, hiszen kevés olyan nemes küzdelem adatott történelemünk során, melynek résztvevői egytől-egyig derék képviselői voltak nemzetünknek!
’48-as portrék a Balaton-felvidékről:
Ács Ferenc (1828-1915):
Zala megyei származású, Diszelben született, majd Győrben jogot végzett. 1848 szeptemberében már önkéntes nemzetőrnek állt, később az 56. honvédzászlóalj tizedese lett. A fegyverletétel után egy ideig bujdosott, majd szőlőműveléssel foglalkozott Balaton-felvidéki kis birtokain. Hosszú élete miatt az utolsó zalai honvédként említik a források. Költeményeit a helyi lapok közölték, síremléke a diszeli temetőben áll.
Császár Károly (1826-1898):
A Veszprém megyei Dereskén született, a pápai református kollégiumban tanult. Fiatalon a Veszprém megyei önkéntesekhez állt szolgálni, harcolt Jellasics ellen, majd őrmester, később hadnagy lett a 70. honvédzászlóaljban. Sírja Gyulakeszin található.
Hertelendy Kálmán (1820-1875):
Lesencetomajon látta meg a napvilágot, híres dunántúli nemesi család tagja volt. Jogot végzett, alszolgabíró lett, majd a szabadságharc idején századosi rangot szerzett, különösen jeleskedett Buda ostrománál. Világos után közlegényként kellett szolgálnia, innen szabadulva visszavonult lesenctomaji birtokára gazdálkodni. Később politikai szerepet vállalt: a zalaszentgróti kerület képviselőjeként tevékenykedett az országgyűlésben, majd Zala vármegyei főispán lett. Síremléke a lesencetomaji temetőben áll.
Kováts József (1812-?):
Szombathelyen született, majd a 7. honvédzászlóaljhoz csatlakozott. A Radetzky huszárezredben szolgált, később Világos után fogságba esett és 10 év várfogságra ítélték. Az olmützi raboskodás után 1851 februárjában kegyelmet kapott és Tapolcán telepedett le. Majd 1854 februárjában az USA-ba vándorolt ki, ahol később részt vett a polgárháborúban.
Miltényi József (1821-1909):
Valkón született, jogász végzettségű, de elég hamar csatlakozott a magyar szabadságküzdelmekhez. Részt vett a tolna-baranyai, majd a bácskai csatákban, 1849-re már főhadnagyi, később kapitányi fokozata lett. 1849 áprilisiában Perczel Mór mellett szolgált. A világosi fegyverletétel után halálra ítélték, majd ezt az ítéletet száműzetésre módosították. Kötelező lakhelyül ekkor jelölték ki Tapolcát számára. Hátralévő életében ügyvédként tevékenykedett, sírja a tapolcai temetőben látható.
Neuhaus Ábrahám (1808-1881):
Tapolcán született, majd a település rabbija lett. A szabadságharc idején önkéntes honvédnek jelentkezett, majd a zsidó honvédek tábori lelkészeként szolgált. A fegyverletétel után újból Tapolcán töltött be fontos közéleti pozíciókat. A helyi izraelita temetőben található sírja.
Pados János (1820-1892):
Dunaföldváron született, 1843-ban szentelték pappá. A szabadságharc idején tábori pap lett. A fegyverletétel után elfogták és 6 évnyi várfogságra ítélték. 1853-ban végül közkegyelemmel szabadult és Károlyi György gróf fiainak nevelője lett Csurgón. Ezzel egyidejűleg orvosi diplomát is szerzett, majd bejárta Európát és végül Nemestördemicen telepedett le, ahol sírja is található.
Putheány József, báró (1811-1869):
1830-tól Szigligeten vezette a családi birtokot, majd Zala megye tiszteletbeli jegyzője lett. Ebben az időszakban csatlakozott Deák Ferenc és Csányi László megyei reformmozgalmához és vállalta a nemesi adózás terhét is. Tagja lett az Ellenzéki Körnek, 1848-ben pedig a tapolcai kerület képviselővé választotta. A szabadságharc vége előtt már újból szigligeti birtokon élt, ezért elkerülhette a felelősségre vonást. Síremléke Szigligeten látható.
Forrás: Hangodi László: Tapolca és környéke 1848/49-ben. Tapolca, 1998.
