Váradi Béla 47 éve horgászik. Szerencsés keze van, nem ismeri azt, hogy nincs kapás. Nem gyárt ideológiákat a pecázásról, egyszerűen csak annyira imádja, hogy kényelmes budapesti házát is hátrahagyta egy Duna-parti kis retró nyaralóért. Itt ugyanis mindig látja a vizet, és akkor dob be, amikor csak akar. Otthonában, már a kertben is szembetűnő a szenvedélye. Az egyik oldalon horgászbotok vannak a kerítéshez támasztva, a másikon szákok, hálók. A házikó előterében dobozok, melyekben rendezetten fekszenek az úszók, csalik, sőt a másfél szobás ház fél szobája is a horgászholmiknak van fenntartva.
Minden egy úttörő bottal kezdődött
– A hatéves fiamnak karácsonyra vettem egy úttörő horgászbotot. Le is vittük nyáron Zamárdiba a kempingbe, ahova nyaralni jártunk.
Kenyérbélből, sóból, pirospaprikából gyúrtam csalit, a damilra ruhacsipeszt tettem kapásjelzőnek, és 5 percen belül már szedtem is ki az első pontyot!
Az ott átélt sikerélmény ejtett rabul egy életre. Nem a hal, mert bár tökéletesen meg tudom pucolni, nem eszem meg. Tavaly mindet elajándékoztam vagy visszaengedtem – mesél a kezdetekről Váradi Béla.
Három nap alatt két mézsányi pontyot fogott ki a Balatonból
– Előfordult, hogy
az egyhetes balatoni horgászatból 3 nap múlva hazamentem, mert 2 mázsa pontyot fogtam. Már fizikailag nem bírtam
– dicsekszik, elismerve, hogy szerencsés pecás. – Én az élményért pecázom. Sokszor láttam, hogy mások megérkeztek, már dobták is be a botot, egész nap ott ültek és nem fogtak semmit. Én meg csak tettem-vettem egész nap, késő este dobtam be és fél órán belül már kapásom volt. És ez hatalmas elégtétel, jó érzés! Nem állítom, hogy többet tudok, mint más horgászok, de valamiért nekem jól megy.
Kattints, és tudj meg mindent a balatoni pecás életről itt!
Lakóautóval járta be az ország tavat
Aktív éveiben Váradi Béla Budapesten élt családjával, és vett egy telket Diósjenőn, természetesen tópartit. De egy idő után másra vágyott. Éveken keresztül járt a Pó folyó deltájához, rekordfogásai is oda kötődnek.
– 10-15 kilós harcsákat bőven fogtunk, az már nem is volt tétel. Következő alkalommal fogtam egy 60 kilósat. A következő évben pedig egy 80 kilósat. Vettem egy lakóautót és azzal bejártam az egész országot keresztül-kasul, sőt még Olaszországba is azzal mentem – meséli.
Fotó: metropol.hu
A horgászat sohasem magányos
– Én hobbihorgásznak tartom magam. Nekem a pecázás nem alibi, hogy ne kelljen otthon lennem, nem alkalom arra, hogy berúgjak – hogy csak egy pár sztereotípiát cáfoljak. Azt is szokták mondani, hogy a horgászat magányos foglalatosság, de ez sem igaz. Kiülök a stégre, mindent összeállítok, iszom egy sört, átjön Gyula barátom, meg András barátom, beszélgetünk és közben rá-rá nézek a botokra – meséli Béla, aki úgy érzi, 74 évesen végre megállapodott.
– Régen nem bírtam ki egyhelyben, de most eladom a lakóautómat, én innen nem megyek sehova! Imádok itt lenni, mindenem megvan, és a mostani Covid-időszak alatt ennél jobb helyet el sem lehet képzelni. Gyakran telefonálok is pecázás közben, videón beszélek a budapesti barátaimmal, és kérdezem: ha te reggel felkelsz, mit látsz? Parkoló autókat. Én ezt! És kamerán mutatom nekik a folyót, a nádast, a hattyút.. Az azonban nem történhet meg, hogy a horgászbotot letegyem! – szögezi le.
Forrás: metropol.hu
Nyitókép: Váradi Béla családi
