Egy kivételével (holló) a varjúféléink összes többi faja, így a szarka, a dolmányos varjú, a vetési varjú és a szajkó beköltözött a lakott területekre is. A folyamatnak több oka van, ezek egyike, hogy természetes élőhelyeiken irtották, irtják őket. A madarak addig folytatták a zaklatás előli kitérést, amíg eljutottak a településekre, ahol nem lehet vadászni rájuk és élőhelyként ideálisak.
A településeken a természetes táplálék mellett rengeteg a számukra szintén megfelelő élelembázist jelentő szerves hulladék, az eldobált élelmiszer-maradék. Sok olyan bejelentés érkezik, hogy egy szegény kis madárkát a járókelő szeme előtt elkapott a gonosz varjú vagy szarka. Ám nem árt tudni, hogy a mindenki által szeretett fekete rigó például ugyanúgy fogyaszthat fiókát és tojást, mintaszarka (nem is beszélve a mókusok énekesmadár-pusztításáról).
– A modern ember városban él, és a falvak is városiasak. A ma emberének nincs gyakorlati tudása, tapasztalata arról, hogyan működik az élővilág, és az emberi erkölcsi normákat szeretné az állatvilágra is alkalmazni – mondta el Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.
Sokan pont ezért haragszanak a varjúfélékre, sőt, egyenesen azt feltételezik, hogy az énekesmadarak állománya ezek miatt a fajok miatt csökken. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) adatai szerint a településeken is gyakori fészkelő cinege-, rigó-, poszáta- és pintyfajok országos állománya nem csökken, inkább enyhén emelkedik.
Ha az ember a lakókörnyezetében kevesebb énekesmadárral találkozik, akkor ennek hátterében alapvetően olyan kedvezőtlen élőhelyi hatások állnak, mint például a sűrű, kiterjedt bokrosok felszámolása, hiánya a parkokban, utcai fasorokban. A kellően rejtett fészkelőhelyek hiánya összességében sokkal több gondot okoz, mint a túltartott állományú települési macskák, a fészekragadozók vagy éppen az ablaknak ütközés.
– A madarakat elkapó mókusok és a macskák azért nem szúrnak szemet az embereknek, mert ezek csendben, a feltűnést kerülve vadásznak, ráadásul őket legalább annyira szeretjük, mint az énekesmadarakat. A varjak, különösen a szarka fészekzsákmányolása viszont nagy zajjal jár, ami már a madarakat többnyire észre sem vevő lakosság ingerküszöbét is átlépi. A varjúfélék legnagyobb „bűne”, pontosabban szerencsétlensége, hogy az év egy szakaszában az ember gazdasági érdekeit szolgáló táplálékot – vetést, apróvadakat –, és a közkedvelt énekesmadarak fiókáit is fogyasztják, a „fészekrablás” pedig az emberek többségének szemében megbocsáthatatlan cselekedet.
Pedig ezeknek a madaraknak a táplálékát túlnyomórészt ízeltlábúak és kisrágcsálók teszik ki, melyeket legelőkön, gyepeken, tarlókon, parkokban, a talajon keresgélve szedegetnek össze, amivel mezőgazdasági hasznot is hajtanak. Aratási, kaszálási időszakban – ingyenes köztisztasági feladatokat ellátva – azért keresik fel a tarlókat, mert itt rengeteg elkaszált állati tetemet, a rovarok és kisebb gerincesek mellett nagyobb falatokat kínáló elpusztult apróvadakat is találnak.
Az az apróvad, amiről egy-egy dögöt is fogyasztó madárfaj egyede felszáll, az esetek nagy százalékában nem saját zsákmány, hanem talált tetem – tette hozzá Orbán Zoltán.
Az említett fajok közül a vetési varjú védett, mert kolóniáinak 93 százalékát az ezredfordulót követő évekre kiirtották. A szarka, a dolmányos varjú és a szajkó gyéríthető faj, de külterületi kilövésük (lakott területen belül ez nem engedélyezett) csak vadászati tevékenységként, a megfelelő engedélyek birtokában végezhető. A gyéríthető varjúfélék települési fészkeihez bárkinek joga van felmászni a fákra vagy darus kocsit bérelni és az állatvédelmi törvény rendelkezéseit betartva leszedni, leszedetni ezeket, befogni és elaltattatni a fiókákat és a felnőtt egyedeket. Ez azonban a lakosság jelentős része számára nem elfogadható, ellenérzést vált ki.
– Meglátásunk szerint el kell fogadnunk, hogy ezek a fajok a környezetünkben élnek. A vetésivarjú-kolónia fészkeit engedély birtokában (mivel a faj védett) kora tavaszig ugyan jelentős költséggel, darus kocsiról ágvágással el lehet távolítani, de tapasztalataink szerint ennek semmi értelme. Az első fészkek akár már öt nap múlva, a kolónia egésze pedig három hét múlva visszatelepül ugyanoda – fejezte be Orbán Zoltán.
Az MME álláspontja szerint ezek a részben fészekpredátor fajok a tápláléklánc természetes és nélkülözhetetlen részét képezik. A zsákmányállatfajok állománystabilitásának fenntartásához nem a ragadozóikat, nem a varjúféléket kell üldözni, hanem a kertekben, parkokban és természetesen a külterületeken is, biztosítani kell a természetes búvóhelyeket, mindenekelőtt a kiterjedt, sűrű bokrosokat, ahol a fészkek és a fészket elhagyó fiókák is kellően rejtve tudnak maradni.
Forrás: Veol.hu