Roboz István a reformkor idején született, 1826-ban, Kötcsén. A pápai református gimnáziumba neves írókkal, Petőfivel és Jókaival járt együtt. 1916. április 11-én, 105 éve hunyt el. Jelen írásunkban szerteágazó munkásságáról szólunk.
Diákéveit Petőfi Sándor és az én pápai emlékeim című, forrásértékű visszaemlékezéseiben örökítette meg. Miután befejezte jogi tanulmányait – ahogy a korszak reformértelmiségének többsége –, a forradalom és a szabadságharc szolgálatába állt. Ekkor visszatért Somogyba, és Noszlopy Gáspár, a neves somogyi forradalmár, kitűnő hadvezér, kormánybiztos titkára lett. Ám az ihlet a harcok idején sem hagyta cserben.
Egy kis somogyi településen, Ádándon, gróf Csapody Pál piramistölgyekkel, vadgesztenyékkel, páfrányfenyőkkel körülvett kastélyában vetette papírra, 1849. március 2-án Kossuth Lajos imáját a kápolnai csatában elesettek emlékére.
Az ádándi Csapody-kastély Fotó: origo.hu
A harcban közel ötszáz honvéd lelte halálát. A kápolnai imát sokáig Kossuth Lajosnak tulajdonították, de később kiderült, hogy a fohász nagy valószínűséggel Roboz István műve. A magasztos hangvételű ima szövegét – mely legtöbbször Székely Bertalan festményének színes reprodukciója alá volt nyomtatva – később angol, francia, lengyel, német és olasz nyelvre is lefordították. A szabadságharc 50. évfordulójára emlékező években képes olajnyomat formájában sokszorosították és terjesztették.
Roboz Istvánt a világosi katasztrófa után, a Bach korszak önkényuralma, a felelősségre vonások egy időre visszavonulásra kényszerítették. A bujdosás után szülőhelyén, Kötcsén gazdálkodott. Az 1850-es évek közepén már hivatalt vállalt: a kaposvári törvényszéknél bíró, majd a megye tiszti főjegyzője lett. Az osztrák-magyar kiegyezés megkötése előtt, az enyhülés évében, 1866-ban megalapította a Somogy című politikai hetilapot.
Ez egyedülállónak számított. Nemcsak a térségben, hiszen a Magyar Királyság területén ekkor három politikai napi és öt vidéki hetilapot lehetett forgatni. Roboz a Somogy szerkesztője lett, szervezte a helyi kulturális életet, felkarolta a kisebb-nagyobb volumenű írókat, cikkeket jegyzett. Számos fővárosi sajtóorgánumba is (Pesti Naplóba, Vasárnapi Újságba, Pesti Naplóba) küldte költeményeit, leveleit, elbeszéléséit, rajzait, Labora álnéven. Összeállította a Kaposvári Képes Naptárt (1863-1866) és a Somogyi Képes Naptárt (1863-1866) egyaránt.
Szerteágazó hírlapírói és organizátori tevékenysége mellett a Balaton irodalomtörténetébe is beírta nevét, ugyanis 1855-től egészen haláláig gyakori vendégnek számított Balatonfüreden Füredről szóló írásainak egy része az általa szerkesztett Zala-Somogyi Közlönyben látott napvilágot. 1856-ban pedig egy – A Balaton szerelme című – regéje is született a tóról.
Rendszeresen tudósított a Balaton vidékének fejlesztéseiről, problémáiról. A Somogy című lapjában 1881-ben megjelentek fürdőlevelei, A déli Balatonpart-vidék címmel. Többször szót emelt a Balaton vidékét érintő természeti károk, pl. filoxéra ügyében, de akadt, hogy a balatoni horgászat visszáságairól szólt, mint ebben az 1868-ban részletben.
„Nincs az a határ, .. . mely ily bitang volna, mint ez a mi szép tavunk. Egész nyáron, őszön és tavaszon át az iskolás gyerek is szigonyozza, horgássza halát; ellepik a Balaton partját, mint a vadludak. A nagyobbak leeresztik az álló hálókat száz és száz helyen, melyekbe a hullám beleveri a halat és még ezenkívül kerítőhálóval éj-nap egyaránt dolgoznak. A halívásra semmi gond, boldog-boldogtalan nekiesik, mint Csáki szalmájának, otthagyva sokszor még az aratást is. Hozzá még meghozták a. tiszai halászokat a Balatonra, e valóságos Raubschützöket, kik tudják a járását, természetét a halnak és — ez lévén mesterségük — örökösen a vadászaton vannak. Az apró halakat, melyeket a mi halászaink visszaeresztettek, ezek fölszárogatják vagy a nagyon kicsinyeket leöntik garmadákba a partra és otthagyják. A tenyészhelyeket körülfogják és mikor legjobban ívik ez vagy ama halnem, akkor üldözik legjobban. Lopja e kincsesbánya kincsét mindenki, akinek kedve van rá. Törvényt! és pedig szigorú törvényt!”
Roboz István neve már önmagában is sokat mondó, de unokája – Bernáth Aurél festőművész – is híres és neves lett.
Bernáth Aurél: Vitorlások a Balatonon
Bernáth Aurél Így éltünk Pannóniában című érdekfeszítő könyvében többször utal anyai nagyapja tevékenységére, alakjára. Roboz István irodalmi és szervező munkássága eredményeként 1879-ben a Ferenc József rend lovagja arany érdemkeresztet nyerte el, majd 1887-ben megkapta a királyi tanácsosi rangot is. A Balatonról mindig rajongással írt és vallott, szép gondolataival idézzük fel talán feledésbe merülő alakját.
,Soha nem szűntem meg az országnak ezt a legnagyobb, legfényesebb tükrét – mint nevezni szoktam – az ország közönsége elött dicsőíteni, a milyen gyógyhatására a lélek és kedély acélozására csak egy van az országban! Legyen áldott forrásaid napsugártól csókolt minden cseppje, mely a világrengető háború száz csatájában vérző hősei, hadi erényekben tündöklő vitézei sebeit gyógyítja!’
