Helyszín
Balatonfenyves,
Vachott Sándor utca 10
Időpont
A Szabadságvágy nem tekinthető egyértelműen vírus- vagy karanténkiállításnak, hisz az alkotásoknak csupán egy része készült a járványidőszak alatt. Mégis kijelenthető, hogy a korábbi, akár 3-4 éves képekben megfogalmazott szabadságvágy is visszatér, felerősödik, akár át is értékelődik a hosszú bezártság hatására.
Mit jelentett számomra a szabadságvágy még a „szabadabb” időkben?
Az egyén kitűnni akarása, az alkotói szabadság, a megszokásból való kitörés vágya, az újdonság keresése. Végtelen barangolások a természetben, vagy épp elmélyülés a saját elménkben.
Mennyiben változott ez a jelentés az elmúlt egy év alatt?
Úgy gondolom, most az egyén szabadságvágyán túl kicsit univerzálisabb jelentést is kapott. A fizikai szabadság, a menni akarás mindenki számára egyértelmű. De ezekben a nehéz hónapokban jöttem rá igazán az emberi kapcsolatok fontosságára, és nem feltétlenül csak a szűk családi-baráti körben. Fontosabb lett számomra a gondolatok, érzések, álmok szabad közlése akkor is, amikor már a szavak nehezen jönnek.
A festményekről
Kiállított képeim között vegyes hangulat uralkodik, mely részben az időbeli különbségeknek is betudható, részben pedig a folyamatos kísérletezésnek, kutatásnak valami új, valami igazi iránt.
Az eddig megszokott természet-fantázia kettőse mellett élmények, emlékek utólagos képi feldolgozásai, ugyanúgy, mint általános emberi-társadalmi-kapcsolati problémák feszegetései jelennek meg a falakon.
A legkedveltebb technikám továbbra is az akril, bár újabban minimalizálom az egy képre jutó színeket, így törekszem letisztultabb, harmonikusabb látványra.
Olykor összefüggő képekben, sorozatokban gondolkozom, hisz így az azonos mondanivalóval rendelkező, egy gondolatisághoz tartozó festmények egy időben, egységes technikával, szín és formavilággal készülnek, egymást segítve a teljes egészhez.
Az egyén kitűnni akarása, az alkotói szabadság, a megszokásból való kitörés vágya, az újdonság keresése. Végtelen barangolások a természetben, vagy épp elmélyülés a saját elménkben.
Mennyiben változott ez a jelentés az elmúlt egy év alatt?
Úgy gondolom, most az egyén szabadságvágyán túl kicsit univerzálisabb jelentést is kapott. A fizikai szabadság, a menni akarás mindenki számára egyértelmű. De ezekben a nehéz hónapokban jöttem rá igazán az emberi kapcsolatok fontosságára, és nem feltétlenül csak a szűk családi-baráti körben. Fontosabb lett számomra a gondolatok, érzések, álmok szabad közlése akkor is, amikor már a szavak nehezen jönnek.
A festményekről
Kiállított képeim között vegyes hangulat uralkodik, mely részben az időbeli különbségeknek is betudható, részben pedig a folyamatos kísérletezésnek, kutatásnak valami új, valami igazi iránt.
Az eddig megszokott természet-fantázia kettőse mellett élmények, emlékek utólagos képi feldolgozásai, ugyanúgy, mint általános emberi-társadalmi-kapcsolati problémák feszegetései jelennek meg a falakon.
A legkedveltebb technikám továbbra is az akril, bár újabban minimalizálom az egy képre jutó színeket, így törekszem letisztultabb, harmonikusabb látványra.
Olykor összefüggő képekben, sorozatokban gondolkozom, hisz így az azonos mondanivalóval rendelkező, egy gondolatisághoz tartozó festmények egy időben, egységes technikával, szín és formavilággal készülnek, egymást segítve a teljes egészhez.
Az alkotóról
Domokos Zsófia vagyok, 1995-ös évjáratú Balatonboglári termés. Nem készültem művésznek, mióta az eszemet tudom, és nem is szerettem gyerekkorom óta mindig is rajzolni. Na, jó, igazából elég hamar megkedveltem, miután már nem várták el suliban hogy rajzoljam le a nyári vakációmat (ez szinte mindig ugyanaz volt, mindennapos strandolás, ami tök jó, de nincs rajta mit ragozni), vagy épp az aktuális gyerekszínházas előadást, iskolai ünnepséget, tornaórát.
A művészet és a rajz iránti szeretetem talán az első művészettörténet órával, vagy az első olyan rajzórával egyszerre jelentkezett, amikor elkezdtünk árnyékolni. Annak már láttam értelmét, és sikerélményt is jelentett, így viszonylag könnyen bele is jöttem.
De az „áttörést” a gimi hozta, amikor megismertem Lengyel Zsüliettet, és általa a Töröcskei tábort, amit még rengeteg másik követett. A természet közelsége, a szabadság érzése egyszerűen kiszakít a valóságból egy hétre. Még most, vénséges vén diák létemre is visszajárok a most már Somogyfajszon rendezett alkotótáborokba, ahol minden évben újabb színes egyéniségeket ismerek meg. Az ő alkotásaik, csak úgy, mint közös élményeink nagyon fontos inspirációforrásként szolgálnak.
Budapestre jártam egyetemre, ipari termék- és formatervezőként végeztem az Óbudai Egyetemen. Itt tovább bővítettem művészeti ismereteimet, valamint újabb személyeket, helyeket, látásmódokat ismertem meg. Szerencsére nem csak a munka miatt ragadtam félig a fővárosban. Több, sokkal kedvesebb szál is idefűz, nem csoda, hogy azóta is ingázok közte, és a Balaton között. Ez a kettősség szintén nagy hatással van festményeim témáira.
Nagy ritkán verseket is írok, ez is részben a kettős életnek róható fel, hisz buszozás, metrózás, vonatozás közben ritkán van időm és két kezem rajzolni. Az érdekes gondolatokat mégis rögzíteni kell valahogy.
A festés mellett a másik nagy szenvedélyem a varrás. Ez viszonylag új keletű, a több hónapnyi bezártság egyik nagy előnyének tekinthető. Szeretem, hogy a kreativitás mellett pontosságot, precizitást és előre gondolkodást is igényel, ez pedig határozottan jó hatással van a festményeimre. És talán rám is.
Eddig két önálló kiállításom volt: Az Első Lépcső, 2014-ben Balatonbogláron, valamint a 2018-as Elindulás Balatonlellén.
De az „áttörést” a gimi hozta, amikor megismertem Lengyel Zsüliettet, és általa a Töröcskei tábort, amit még rengeteg másik követett. A természet közelsége, a szabadság érzése egyszerűen kiszakít a valóságból egy hétre. Még most, vénséges vén diák létemre is visszajárok a most már Somogyfajszon rendezett alkotótáborokba, ahol minden évben újabb színes egyéniségeket ismerek meg. Az ő alkotásaik, csak úgy, mint közös élményeink nagyon fontos inspirációforrásként szolgálnak.
Budapestre jártam egyetemre, ipari termék- és formatervezőként végeztem az Óbudai Egyetemen. Itt tovább bővítettem művészeti ismereteimet, valamint újabb személyeket, helyeket, látásmódokat ismertem meg. Szerencsére nem csak a munka miatt ragadtam félig a fővárosban. Több, sokkal kedvesebb szál is idefűz, nem csoda, hogy azóta is ingázok közte, és a Balaton között. Ez a kettősség szintén nagy hatással van festményeim témáira.
Nagy ritkán verseket is írok, ez is részben a kettős életnek róható fel, hisz buszozás, metrózás, vonatozás közben ritkán van időm és két kezem rajzolni. Az érdekes gondolatokat mégis rögzíteni kell valahogy.
A festés mellett a másik nagy szenvedélyem a varrás. Ez viszonylag új keletű, a több hónapnyi bezártság egyik nagy előnyének tekinthető. Szeretem, hogy a kreativitás mellett pontosságot, precizitást és előre gondolkodást is igényel, ez pedig határozottan jó hatással van a festményeimre. És talán rám is.
Eddig két önálló kiállításom volt: Az Első Lépcső, 2014-ben Balatonbogláron, valamint a 2018-as Elindulás Balatonlellén.
