csupasport.hu/Kőrös Anikó | 2021.09.29. 11:00
Hétvégén lesz az Ultrabalaton - Tippek új futóknak
Szakadó eső, kevés pihenés, sötétben futás. A Balaton megkerülése hatalmas élmény minden résztvevő csapatnak, de nem árt előtte alaposan testileg-lelkileg felkészülni.

Már bizonyára mindenki izgatottan készül a hétvégi Ultrabalatonra, amelyet jó hosszú ideje várunk, lévén az eredetileg májusban megrendezésre kerülő eseményt az idén is elhalasztották a vírushelyzet miatt. A csapatokban indulóknak csaknem egy éve, még tavaly novemberben, egy borús hétvégi délutánon kellett a monitor előtt ülve villámgyorsan kattintaniuk, és drukkolniuk, hogy bekerüljenek a bakancslistás nagy versenyre.

Minden futónak ki kell próbálnia életében legalább egyszer

Többtagú csapatban, barátokkal, kollégákkal, ismerősökkel indulni igazi bulifutás lehet, persze arra is edzeni kell előtte.

Lévén itt huszonnégy órán belül legalább kétszer kell rajthoz állni, még egy tíztagú csapat versenyzőjére is legalább kétszer tíz kilométer jut, akár csupán néhány órás pihenővel a kettő között. Mivel huszonnégy órás versenyről van szó (a legtöbb csapat ennyi időn belül általában teljesíteni szokta a 216 kilométeres kört), azzal is számolni kell, hogy ilyenkor két napig egyáltalán nem alszik az ember – vagy csak nagyon keveset.

Ultrabalaton 2020-ban
Fotó: Balogh Ákos/Napló

A régi motorosok mellett sok új csapat is indul minden évben, vagy éppen összeszokott csapatokhoz csatlakoznak be újoncok, netán utolsó pillanatban lesérültek helyére beugró tartalékosok.

S hogy mire készüljön, akinek ez lesz ez első Ultrabalatonja?

A szakaszokat már minden csapat felosztotta egymás között. A szakasztérképeket meg tudod nézni a verseny oldalán. Bár az útvonal mindenhol jól láthatóan jelölve van, azért nem árt képben lenni, merre is kell menni, mekkora szintkülönbséggel számolhatunk, és a legfontosabb, hogy hol található a váltópont.

A versenyen online lehet követni egymást, ez is nagyon hasznos, mert az addig rendben van, hogy sokan előre kalkulálnak egy meghatározott idővel-tempóval, de ez a valóságban változhat. Nálunk volt olyan, hogy szinte rohanni kellett a váltópontra, olyan jól haladtak a futóink, akik a tervezéskor kisebb átlagtempóval számoltak.

A váltópontokra érdemes mindig időben érkezni, akár fél órával korábban ott lenni.

Így kényelmesen le lehet parkolni, átöltözni, mosdóba menni és elsétálni a sátorhoz, ahová bármelyik percben megérkezhet a csapattárs.

Ultrabalaton, Balatonkenese 2020-ban
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Akik több autóval érkeznek (tíztagú csapatnak általában két-három kísérőautója szokott lenni), célszerű úgy beosztaniuk a szakaszokat, hogy az egy autóban utazók egymást váltsák, így a következő indulásukig hosszabb, többórás pihenőidejük is lesz.

A többórás szünetet érdemes pihenéssel, nyújtással, hengerezéssel tölteni, sőt ha belefér egy könnyű, meleg ebéd vagy vacsora, az is nagyon jóleshet. Arra viszont vigyázzunk, hogy ne tömjük tele magunkat, hagyjunk elég időt az étkezés és a következő indulás között.

Mindenkit máshol ér az éjszaka, a szerencsésebbek vissza tudnak menni a szállásra aludni.

Bár ilyenkor mindenkiben dolgozik az adrenalin, azért egy rövidke alvást célszerű beiktatni, még az autó is megfelel erre a célra. Jobb, mintha semmit sem pihennénk.

Biciklis kísérője nem minden csapatnak van, de szerintem nagyon hasznos, ha van mellettünk valaki, főleg éjszaka. Éjjelre már eléggé elszakadnak egymástól az emberek, és előfordulhat, hogy koromsötét szakaszokon egyedül kell futni. Ilyenkor jól jön, ha nem vagyunk egyedül. A fejlámpa vagy testlámpa és a láthatósági mellény kötelező futónak, biciklisnek is, ez egyértelmű.

Arra is készüljünk, hogy bármilyen időjárási körülmény befolyásolhatja a versenyt.

Lehet, délben még ujjatlan felsőben fut az ember a tűző napon, éjjelre viszont hosszúnadrág és kabát kell. Sőt, mint tudjuk, nincsen Ultrabalaton eső nélkül! Érdemes készülni rá, hogy esetleg szakadó esőben kell futni, legyen vízálló a ruházat és a felszerelés. Tavaly nekem az éjszaka közepén, a legnagyobb viharban kellett lefutnom a 13 kilométeres szakaszom, alig néhány óra pihenés után. A zoknimban tocsogott a víz, konkrétan bugyiig áztam, mégsem állhattam meg, mivel tudtam, hogy a váltóponton vár a társam, és ugye mindent a csapatért!

Bármi közbejöhet, olyan is, amire nem tudsz előre felkészülni. Például lesérülhet egy csapattag, akinek a helyére sürgősen be kell ugrania valakinek.

Ez a verseny kicsit a komfortzónából való kilépés lesz, de nagy élményt nyújt, az biztos.

Néhány apróság a végére a felszerelést illetően: annyi váltóruha és cipő legyen nálunk, ahányszor indulunk, illetve a végére, a befutóra sem árt száraz öltözék. Mobiltelefon-töltő, powerbank is kell, meleg takaró a kocsiban való szunyókáláshoz vagy piknikezéshez, henger, regeneráló krémek, gyógyszer hasmenésre és fejfájásra, megfelelő frissítés, és minden, amit egyénileg hasznosnak ítélünk.

Egy dolgot pedig semmiképp se felejtsünk otthon: a jó hangulatot!

Forrás: Csupasport.hu
Nyitókép: Freepik

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva