Lóki György, a Vadászati Kulturális Egyesület solymászrendjének elnöke elmondta, programjuk idén kapcsolódott az Egy a természettel című világkiállításhoz; Keszthelyen a solymászat kultúráját, gyakorlatát, gasztronómiáját mutatták be.
Ugyan az eső a szabadtéri vadászatot meghiúsította, de a múzeum előtt a szép számú érdeklődő így sem maradt látnivaló nélkül.

Héja egy madarász kezében
Fotó: MTI/Varga György

– A tudomány több mint 4000 éves múltra vezeti vissza a solymászatot, szerintem viszont még ennél is régebbi, az emberré válással együtt jelent meg, és ez kötelez bennünket – szögezte le Lóki György. – A mi genetikánkba nagyon mélyen be van ágyazva a solymászat, amely a kialakulása óta szinte semmit sem változott, és nem szól másról, mint az ember és a ragadozó madár közös munkájáról, tevékenységéről. Mi ehhez nem tudunk mást hozzátenni, mint a technikát, a modern eszközöket, de nem a zsákmány elérése a cél, hanem az állataink biztonsága.

Solymászbemutató a Vadászati Múzeum előtt, az előtérben Lóki György
Fotó: Péter B. Árpád

Sajnos az ember alkotta világ veszélyes a ragadozó madarak számára, minden szabadon töltött percük kockázattal jár, ezért sokat tesznek a biztonságukért. A solymászatnál a gyakorlat kerül az előtérbe, mert ez a tevékenység nem őrizhető meg kizárólag leírt formában.

Szirti sas egy madarász kezében
Fotó: MTI/Varga György

– A solymászat a vadászat teljes vertikumát lefedi. A nomád korokban a gyors, könnyű lovasság mozgása elképzelhetetlen volt anélkül, hogy a harcosok vadat zsákmányoljanak, és ennek teljesen egyértelmű és logikus lehetősége a solymászat volt.
A közékporban a hadjáratok vonulási szakaszaiban, a harci szünetekben edzéseket, hadgyakorlatot tartottak ezekkel a madarakkal, és a táplálék megszerzésben is szerepük volt. Mára ez utóbbi háttérbe szorult, de a solymászat elvezet bennünket az ősiség mély távlatába.

Forrás: zaol.hu