Pitti Katalin nevét azok is ismerik, aki nem vendégeskednek az Operaházban. Pályája során az az operairodalom legcsodálatosabb szerepeit énekelte, nemcsak itthon, hanem a világ számos országában is.
Azt vallja:
„minden elénekelt mű az élet megnyilvánulásának lehetőségeit és annak erejét sugározza. A megszólaltatás hat a művészre, mint a hallgatóra és végtelen folyamatban egymásra hatásban a Mindenséget szólítja meg, oda ad hírt az élet minőségéről.”
Operákon kívül szívesen énekel más komolyzenei műveket, s operettekben is fellép. Legutóbb vasárnap hallhatta a közönség: nem koncerten, de egy ugyancsak rangos eseményen. Ő lépett fel advent első vasárnapján azon a szentmisén, melyen a csopaki templom orgonáját szentelték fel.
Mély átéléssel, szívhez szólóan énekelt a híveknek, s fellépésén mindenki töltekezett a közelgő ünnepre.
– Az elmúlt időszak mindenki életében hozott változásokat. Ön hogyan élte meg?
– Munkával – mondta a művésznő mosolyogva. Tanítottam online, tavaly ilyenkor elkészítettem a cédémet a Trianoni Emlékév kapcsán. Aztán Édesanyámat ápoltam fél évig, húgommal együtt, éjjel-nappali szolgálatban míg el nem hunyt. Augusztus végén hunyt el a Drága, de addig, amíg lehetett, mindenféle szeretetet, törődést és segítséget megkapott. Azóta pedig újra a munkába vetettem magam. Most a szombathelyi egyetemen is tanítok dalirodalmat, továbbra is oktatok a tatai zeneiskolában és koncertezem. Tele vagyok adventi felkérésekkel, remélem, hogy szépen tudom organizálni a dolgaimat, és remélhetőleg nem maradnak el a koncertek. De ez a pandémia miatti helyzettől függ.
– Abból az alkalomból beszélgetünk, hogy több évtizedes álma valósult meg a csopaki híveknek. Hogyan került kapcsolatba ezzel a településsel, ezzel a templommal?
– Én az atyát ismertem, mert Paloznakon (ahol ugyancsak plébános a csopaki prépost Ajtós József László) volt tavalyelőtt koncertünk, szintén Tóka Szabolcs orgonaművésszel. Én úgy vagyok vele, ha úgy hívnak meg, hogy tiszteletdíjat fizetnek, köszönöm szépen, de ha szolgálatba hívnak, akkor is örömmel megyek, hiszen én is az Isten munkatársa vagyok, mint mindannyian.
– Milyen az új orgona, mely most szólalt meg először?
– Az új orgona nyilván rengetegszer fog a közösség életén emelni, hiszen az orgona a hangszerek királynője. Biztos, hogy szép koncertek is lesznek itt. Ameddig számomra is lehetséges, nagyon szívesen jövök, mert éppen december 7-én leszek 70 éves.
– Sok boldogságot kívánunk előre is a születésnap alkalmából, de beszéljünk egy szintén közelgő másik ünnepről. Azt említette már, hogy sok a felkérés fellépésekre az adventi időszakban, hogyan telnek ezek a hetek?
– Mindig a koncertekből „esem” a karácsonyfa alá. Advent idején általában egyik templomból megyek a másikba. Az elmúlt évben elmaradt minden koncert, úgyhogy most eléggé furcsán nézünk a világba, de engedelmeskedünk az intézkedéseknek, amelyeket a kormány kitűz, melyekkel mindannyiunkat védeni szeretne. Remélem, ezt végre mindenki megérti. De nincs mást tennünk, mint akkor is tenni a dolgunkat – megvan ennek is módja. Én is, ha hazamegyek innen, egész nap tanulni, gyakorolni fogok, hogy az előttem álló időszakot végig jól bírjam.
– Hamarosan elérkezik karácsony, mit jelent Pitti Katalinnak ez az ünnep?
– Ó, hát a karácsony! Az az egyik legszebb ünnep az ember lelkében. Ma már nem bírtam ki, és mielőtt elindultam ide, a délelőtti misére, már meggyújtottam az első gyertyát reggel. Ugye ez a várakozás időszaka. Várjuk Jézus megszületését, aki a megváltónkként érkezik a világba katolikus hitünk szerint. De nemcsak értünk, katolikusokért jött, hanem mindenkiért. Mindenkiért vállalta az Atyától kapott áldozatot, és be is teljesítette. Nagyon kevés ilyen ember van, aki a vállalt feladatait maximálisan teljesíti. Odaadással és engedelmesen. Ő engedelmesen teljesítette az Atya óhaját. Számomra Jézus a legnagyobb ember a világon, aki valaha is élt. Tudott és mert, volt ereje ahhoz, hogy Krisztussá lett. Értem is és mindenkiért. Én is elkövettem egynéhány bűnt, vétket, mulasztást biztosan, mint mindannyian. Az ember beleremeg és a könnyei hullanak, ha belegondol, hogy ő előre megváltott minket. Bármikor leborul elé az ember és a bocsánatáért esdekel, ő mindig előbb megbocsájt, mint mielőtt kérjük. Csak mi emberek nem tudunk egymásnak megbocsájtani. Mert ez a legnehezebb. Megbocsátani, elengedni mindent, nem felróni a rosszat, hanem szeretettel lenni egymás iránt, szeretettel segíteni egymásnak. Amikor képes vagy rá, ne tagadd meg mástól a segítséget, hanem add meg. Mert te most meg tudod tenni. És majd lesz olyan, amikor én leszek bajban, engem segít más. Ez egy láncolat. Én segítek neked, te segítesz neki, ő amannak. És engem a legváratlanabb helyről ér a segítség és ez így gyönyörű. Sosem azért segítünk a másiknak, hogy azért várnánk valamit, de mindig visszakapjuk a jót. Én most is szívem minden odaadásával voltam itt és nem várok érte semmit sem. Az Úr dicsőségére voltam itt és azért, hogy ennek a közösségnek az ünnepét emeljem Tóka Szabolcs orgonaművésszel együtt. És óriási öröm és nagyon nagy megtiszteltetés a közösségnek, hogy érseki szentmise volt. S hogy ez advent első vasárnapján, az egy csodálatos dolog.
– Itt vagyunk a Balaton mellett. Milyen emlékek, élmények fűzik ehhez a vidékhez, mit jelent számára a Balaton?
– Én itt lakom Litéren, most már nyolc éve. Azért költöztem ide, hogy beteg édesanyánkhoz közel legyek, sokat segíthessek, sokat lehessek vele. Ő Balatonalmádiban lakott a húgomékkal. Ők is azért költöztek ide, hogy az unokáknak közel legyen a Balaton. Az én unokámmal minden nyarat együtt töltöttek, de az elmúlt két évben a pandémia miatt nem tudtak együtt lenni. Én valójában csak aludni járok haza, mert állandóan dolgozom, mindig tele vagyok feladatokkal. Állandóan küldik a feladatokat, s amivel felébredek, azt tudom, hogy meg kell csinálnom. Felkészülök rá, hosszas előkészületi munkával, és adom magam. Amíg én élek és dolgozni tudok, addig én dolgozni fogok és oda fogom adni a lelkemet az országnak.
Fotók: Mihály Szilvia
