Keszthelyen beszélgettünk Fódi Ákossal, aki tavaly nyár óta Várpalotán plébános, de előtte szoros szálak fűzték e vidékhez. Ugyanis közel két évtizedig szolgált Balatonedericsen és környékén, korábban pedig Keszthelyen volt káplán. Ezt megelőzően két évig ösztöndíjasként tanult Rómában. A zalai Balaton-parti városba gyakran visszajár, hiszen a Család iskola lelki vezetője, itt hittant tanít a gyerekeknek.
– Milyen az idei advent, miben más, mint a járvány előtt volt? Milyen hatással van a pandémia a karácsonyi készülődésre?
– A járvány hatására mindenkinek az életében ott van a bizonytalanság és a félelem. De ott van a várakozás is, csakúgy, mint kétezer évvel ezelőtt. Akkor is sok-sok bizonytalanság és félelem uralta az embert. De ezek mellett ugyanakkor ott van a remény is. A reménység nélkül nincsen értelme az ünneplésnek. Az ünnep pedig mindig a remény beteljesülését jelenti. Ez az időszak előíze, csöppje ennek.
– Advent harmadik vasárnapja van. A tradicionális adventi koszorún a két lila gyertya után a negyedik, ugyancsak lila gyertya előtt ma a rózsaszínűt lobbantjuk lángra. Mi a jelentősége a mai napnak?
– Ez a nap a Gaudete, az öröm vasárnapja, az apostol felszólítására, hogy „örvendezzetek, ismét mondom, örvendezzetek, mert már közel van az Úr”. Tehát közeleg karácsony. Advent sohasem csak az első eljövetelre, mint egy történelmi eseményre való megemlékezés. A végső, az idők végezetén való eljövetelt is szem előtt tartja a keresztény ember. Ennek nem tudjuk idejét, óráját, bármikor itt lehet. Az ünnep mindig az örvendezésben teljesedik be. Az örvendezés pedig mindig egy személyközpontú állapot, kapcsolat – tehát nem egy dologgal, hanem a másik személlyel kapcsolatos. S elsősorban Istennel, s az ő személyén belül a többi emberrel. Ennek a várakozása fokozódik fel a harmadik vasárnap.
– Miközben beszélgetünk itt a keszthelyi iskolában, a folyosóról beszűrödik a terembe a hazakészülődő iskolások zsivaja. Szóljunk egy kicsit a gyerekekről: miben, mennyire más az ő karácsonyuk, mint a miénk, felnőtteké?
– Talán annyiban, hogy az ő örömeik talán még tiszták. Ők nem valamire vágynak, nem valamit akarnak, hanem valakit. Csak sajnos a felnőttek valaki helyett, önmaguk helyett valamit akarnak adni. A személyt a dolgokkal akarják pótolni, azoknál is, kik örömre vágyakoznak.
– A karácsonyhoz szorosan hozzákapcsolódik az ajándék fogalma. De vajon kell-e, hogy hozzákapcsolódjon?
– Fontos az ajándékozás, de nem mindegy, hogy milyen ajándékozás és az sem, hogy mi motiválja az ajándékozót, mi van mindezek mögött.
Az eredeti keresztény ajándékfelfogás mögött az Szent Pál-i gondolat van, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni.
Nem az ajándék materiális, pénzben kifejezett értéke a lényeg. Kicsit kell adni, de abban a kicsiben magunkat kell adni – nagyban. Mindent oda kell adnunk, önmagunkat kell adnunk.
– Önnek mit jelent a karácsony, hogyan telik az ünnep?
– Csúnyán kifejezve, munkával. Az ünnep a lelkipásztorok munkájának a csúcsa. De az ünneplésbe bele kell fáradni. De más értelemben, mint amit ez mindennapokban, a közbeszédben jelent. A legtöbb ember fáradtan esik bele az ünnepbe. Nekünk magába az ünneplésbe kell belefáradni. A pap valóban belefárad az ünneplésbe, mert szent szolgálatot végez. Hivatása szerint szükséges neki az ünnep tartalmáról, lényegéről gondolkozni, elmélkedni, hogy hitelesen ki tudja fejteni és hitelesen tudja megünnepelni a hívekkel együtt.
– Az idei karácsony kapcsán milyen gondolatokat fogalmazott meg magában?
– Igazából még az adventi gondolatokkal kell foglalkoznom, minden napnak megvan a maga feladata. Az adventen még át kell utaznunk ahhoz, hogy elérjünk a karácsony ünnepléséig. De azt tudom, hiszem és érzem, hogy az az ősi remény, az az ősi beteljesedés, hogy Isten emberré lett, hogy az ember istenivé lehessen, isteni életet élhessen; az alászállás és az ember felemelkedése,
a hitnek ez az útja adja meg az emberi élet igazi értelmét. És ez a megtestesülés, a karácsony az, ami az embernek – az egyénnek és az emberiségnek is – az értelmévé válik.
– Itt vagyunk Keszthelyen, s nagyon hosszú ideig a közelben, a Balaton környékén szolgált. Mit jelent önnek a Balaton, ez a vidék?
– A Balatonnak ez a része nagyon meghatározza az életemet. Itt voltam középiskolás Keszthelyen, aztán e városban voltam káplán két évig, s utána nem messze, Balatonedericsen és Szigligeten – a Balaton-felvidéken, a Keszthelyi-hegység közelében – éltem és szolgáltam.
Meghatározó itt a „genius loci” – azaz a hely szelleme.
Közel húsz évig számomra is erősen is meghatározó volt a magyar mediterráneumnak, ennek a pannon vidéknek a szellemisége, amely egészen más, mint egy alföldi, vagy egy bakonyi szellemiség. A lelkem mélyén mindig is efelé vágyódtam, ezért nagyon nehéz elszakadnom innen.
– Miben más e vidék szellemisége, mint más tájaké?
– Egyrészt egy felszabadultság, másrészt egy csodálatos kultúra. Ez a pannon világ kultúrája, ami az ókori világban gyökerezett, s gazdagodott az évszázadok során. Ebben a felszabadult, szabad alkotás értéke a meghatározó. S beszélhetünk még a szőlőkultúráról, a sajátos mezőgazdasági kultúráról, a sajátos falusi és városi jellemzőkről, hagyományokról, értékekről. Bármennyire is torzult és próbálták időnként kiirtani, ennek a vidéknek a szelleme mindig is megmarad kulturálisan, az emberek attitűdjében. Ez az, ami meghatározza ezt a tájat, az emberek gondolkodását.
Advent első vasárnapján Udvardy György veszprémi érsekkel,
a második vasárnap Varga László kaposvári püspökkel beszélgettünk
Fotó: Mészáros Annarózsa
