Fantáziával fűszerezett helytörténeti kutatás – ez jellemzi Karády Anna jogásznak a Balaton környékéről szóló, különleges módon megírt ismeretterjesztő műveit. Vele és főszereplőjével, egy füredi lánnyal izgalmassá válik múltunk tálalása.

– Mindig szerettem a történelmet. Az egyetemen az állam- és jogtörténet volt a kedvenc tantárgyam. Érdeklődve szemlélem környezetemben a régi épületeket. Miközben csodálom őket vagy például a Balaton vizét nézem, az jut eszembe, előttem hányan gyönyörködhettek már benne a korábbi korok során. Füreden mesélnek a falak, a reformkorról például. A koronavírusjárvány korlátozásai idején alkalmam nyílt arra, hogy e téren kíváncsiságom kielégítsem: intenzívebb helytörténeti kutatásokat végeztem – mondta el Karády Anna jogász, aki szerencsésnek vallja magát amiatt, hogy a történelmi tényeket fantáziája révén tovább tudja gondolni, kalandosabbá tudja tenni. A valós történelmi helyszíneken játszódó, valós eseményeket, szereplőket felvonultató cselekményeket ily módon kitalált szálakkal egészíti ki elbeszéléseiben, így átélhetőbbé válik többek számára eleink sorsa. Időutazásra hív egy korunkban született füredi lány figuráját megalkotva, főszereplőnek választva. Ezáltal a mai emberek szemével tudja bemutatni a múltat.

Három évszázadnyit vissza

Helytörténeti kutatásai alapozta az író elbeszélésfolyamát. Ennek kapcsán több érdekességet megemlített. Például, hogy Füreden csak nemrég neveztek el utcát az Oroszyakról, holott a leggazdagabb helybeli földesurak közé sorolták őket, az egyik leghíresebb nemesi családot alkották. A XVIII. században az Esterházyakkal, a tihanyi apáttal és a veszprémi káptalannal együtt Füred örökös földesuraiként tartották számon őket. Egy tagjával, Oroszy Mihállyal találkozik Karády Anna történeteiben Almássy Anna. Bele is szeret, miután a Koloska-völgy tavába esik és elsodorja a víz. Egészen vissza a múltba, több évszázadnyira. A XXI. századbeli teremtés a XVIII-ban találja magát. Pontosan 1763-ban.

Akárcsak megalkotója, jogász végzettségű és hozzá hasonlóan érdekli a történelem. Bátor, erős. Rácsodálkozik a korabeli kultúrára, az elvarázsolja. A történet fő helyszíne, az egykori fürdő is, ahova nem győztek járni a magukat kúráltatni vágyók. Ám a kitalált lány szerelme nehézségekbe ütközik. Nagy a társadalmi szakadék közte és választottja között. Ez azt mutatja meg, hogy a felvilágosodás elején még erős patriarchális viszonyok uralkodtak.

Úrbér, boszorkányhit

A XVIII. századot szeretné megismertetni romantikus történetével Karády Anna. Fontosabb küldetés ez, mint a legtöbben gondolnák. Ugyanis Mária Terézia döntéseiről, az úrbéri rendeletről, a hozzá kapcsolódó évszámokról tanultunk, de nem tudjuk magunk elé képzelni, a híres események idejét hogyan élték meg a mindennapokban az emberek.

– Akkoriban Fürednek Aráccsal együtt csak mintegy ezer lakosa volt. Csak a küszöbén jártak a felvilágosodásnak. A jobbágyság csak elvileg volt kevésbé kiszolgáltatott a birtokosoknak. A valóság inkább inkább a régi vidéki életre emlékeztetett, ahol a földesúr élet és halál ura volt. A Rákóczi-szabadságharc és a pestisjárvány után járunk, még a török idők dúlásait se felejtették el az emberek. Zavarosabb, sötétebb volt még Magyarország, mint gondolnánk. A nőknek egészen más szerep jutott, mint manapság. Még éltek a hiedelmek, a gyermektelen nőket könnyen ördögtől valónak tartották, boszorkányságot sejtettek cselekedeteik mögött. El se tudjuk képzeljük, hogy akkoriban, a kis jégkorszak idején milyen hosszú, kemény hidegek voltak, novembertől egészen márciusig – hangsúlyozta a regényíró.

Ússzanak a kácsák!

Karády Annának meggyőződése, hogy a néprajzzal együtt kellene oktatni a történelmet. Kitalált szereplői révén ennek jegyében mesél történeteiben. Korabeli hal- és vadbőségről. A Balatonban élő rákokról, amelyek a homárok minőségével vetekedtek és ínyencek asztalaira Bécsbe kerültek.

Három évszázaddal ezelőtt a természet burjánzott, az ember nem uralta úgy, mint napjainkban. A halászok egész évben kijártak a vízre. Sőt, leginkább télen. A lékhalászat volt a hangsúlyosabb tevékenységükben, úszni viszont nem tudtak. Azt nem volt szokás megtanulni.

Az a mondás járta: „Ússzanak a kácsák!” Holott lélekvesztőkben, egy fatörzsből kifaragott csónakban merészkedtek ki a hullámok közé. Abból könnyen a tóba pottyantak. Fennmaradt írások szerint előfordult, hogy többen jégtáblán sodródtak, csak integetni, kiabálni tudtak a parton lévőknek – sorolta Karády Anna.

Forrás: veol.hu
Nyitókép: shutterstock