Egyszer volt… – egy Vidámpark Veszprémben. A hatvanas évek elején megnyílt és egy évtizedig működő vurstli történetéről itt olvashatsz.

Az egykori Vidámpark kapuja ma is látványos
Fotó: Keszey Ágnes

A történetben felidéztük azt is, hogy az egykori Vidámpark és a (ma is működő) Állatkert között, közel egy kilométeres távon közlekedett egy kisvonat. A keskeny nyomtávú egykori Séd-völgyi Úttörővasút útvonala része volt a Puskás-malom (ma Betekints Hotel apartmanház) mögötti dolomitsziklába vájt, 185 méter hosszú alagút is.

A hajdani jármű sokakban nosztalgikus emlékeket ébreszt. Így van ezzel a Raffai Csilla is, a vezetett túrákat, sétákat szervező Túrajó életre hívója is, aki egyesületet is alapított, hogy a hajdani vendégcsalogató attrakció újjászülethessen.

Raffai Csilla szólt a múltról és a megvalósuló tervekről
Fotó: Keszey Ágnes

Közlekedni már nem fog tudni a kisvonat, hiszen a síneket felszedték, de látványosságként hamarosan ismét nevezetes lesz.
– 1958-ban elindult a Vidámpark – igaz, akkor még különírva használták a nevét – építése, közösségi erővel. Ez a fajta szemlélet és együttműködés számunkra is fontos, hogy a megtalált vonatot – csakúgy, mint régen – társadalmi munkával, közösségi erővel újítsuk fel.
A hajdani Vidámpark egyik fontos része volt a Csónakázótó, amely dísztóként ma is létezik.

A Napló 2018-as, múltidéző cikkének képei
Forrás: Arcanum

Ami különösen egyedivé tette a hajdani vurstlit, az a kisvonat volt. Ezt régen Úttörővasútnak nevezték. Az akkor még Vadasparknak hívott mai Állatkert bejáratától a Csónakázótó mellett elhaladva a hajdani Vidámpark végéig közlekedett, az egykori Kiskúti Csárda melletti megállóhelyig – idézte fel Raffai Csilla turisztikai tanácsadó, a Túrajó Egyesület vezetője.
„Húsz sötétkék, vasutas egyenruhás kispajtás vonult tegnapdélután ti veszprémi Vidám-park felé.
– Hova valók ezek a gyerekek?– kérdezte egy kíváncsi járókelő a pajtásokat kísérő tanárnőtől.
– Hogy-hogy hová valók?– lepődött meg a tanárnő. – Veszprémiek!
Most aztán a kérdezőn volt a csodálkozás sora. Mert az igaz, hogy szokatlan az érdekes egyenruha. De ha utánuk ment volna, még jobban csodálkozott volna: a gyerekek nemsokára ott álltak a park bejárata előtt, ahol ünnepélyesen fogadta őket Ditrói József elvtárs, a városi tanács vb. elnöke, és Répást László elvtárs, a vadaspark és Vidám-park vezetője.
Répást elvtárs köszöntötte a gyerekeket, akik – most már eláruljuk – a Vidám-park kisvasútjának vasutasai lesznek. Köszöntőjében elmondta, hogy eddig is a gyerekeké volt a szép kis úttörő-vasút, de igazán csak most lesz az övék, hogy a gyerekek lesznek a „vasutasok”.
– Persze, azért a mozdonyt felnőttek vezetik…
A gyerekek nagy komolyan, rendezett sorokban bevonultak az „állomásfőnök”, az ének-zene iskolás Némethy Gyöngyi vezetésével, és a kattogó fényképezőgépek kereszttűzében „megszállták”a kisvasutat. Olyan komolyan, mintha már ez is munkájukhoz tartozott volna …
Hock Jóska, a dózsavárosi iskola tanulója, kezében az indítótárcsával, arcán komoly felelősséggel, jelt adott az indulásra, s megszólalt a „kalauzok” sípja, megindult a vonat. Az indítás még nem volt olyan nagyon szabályos, mint a vasúton szokták, de holnap talán már senki sem veszi ezt észre.
Mert Jóska is, meg a többiek is, Kremo Rita, Zengő Lívia, Cserényi Gabriella, meg Bodó Kati is, valahányan, holnap már tudják, hogy mit kell tennie egy úttörő-vasutasnak. Ma tanulják meg, hogy nem az egyenruha teszi a vasutast…
A kisvasutat mától kezdve a gyerekek irányítják. Most lett igazán az övéké!” – olvashatták a Napló egykori olvasói a Vidámpark megnyitása után nem sokkal, 1961. május 28-án.

A Veszprém megyei napilap, a Napló 1964. áprilisában közölt képriportot a kisvasútról
Forrás: Arcanum

De térjünk vissza a mába. A Túrajó Egyesület komoly kutatásokat végzett a kisvasút történetével, működésével kapcsolatosan, s felterjesztésük eredményeképpen a Veszprémvölgyi Kisvonat bekerült a Veszprémi Értéktárba is.

A hajdani Csónakázótó ma – mögötte az egykori kisvasúti megálló
Fotó: Keszey Ágnes

Leírásukból tudhatjuk, hogy „az Úttörővasút a Vidámpark részeként minden évben nyáron, illetve jó idő esetén tavasszal és ősszel is, jellemzően májustól októberig működött, majd a Vidámpark bezárását (1970) követően még 3 szezonon keresztül önállóan is járt. A vasúti jegyet két helyen lehetett megvásárolni: a Vadaspark pénztárában, illetve a Vidámpark Kiskúti csárda melletti bejáratánál. Az Úttörővasút 1961 tavaszától tizenkét éven keresztül, de 1970-től már úttörők nélkül, 1972 szeptemberéig üzemelt a helyi, valamint a városba látogató felnőttek és gyerekek nagy örömére. Óriási szerepe van abban, hogy a Séd völgye a XX. század második felében is megőrizte, sőt tovább erősítette rekreációs szerepét Veszprém közösségi életében.”

Forrás: Arcanum

– Egy sín volt– folytatta a múltidézést Raffai Csilla– ez tehát azt jelenti, hogy a mozdony odafelé tolta, visszafelé húzta a szerelvényeket. Két mozdony volt, lelkes csapatunk a másodikat találta meg és újította fel. Egyetlenegy színes képünk van, de ennek közzétételére nincsen engedélyünk. Ezt azonban alaposan áttanulmányoztuk és nagyon sok emberrel beszélgettem, akik még a Vidámparkban dolgoztak – volt köztük olyan is, akinek édesapja mozdonyvezető volt – vagy sokszor jártak ott. Az elbeszélésekből tudjuk rekonstruálni, hogy milyen volt a jármű. A tíz év alatt három féle szerelvénytípus volt. Az első egy-két évben teljesen nyitott kocsik közlekedtek, ezek olyanok voltak, mint a bányákban használt szállítókocsik. Utána jöttek a hosszú, forgózsámolyos kocsik, ebből a fajtából kettő volt. És a vége felé jött négy rövid kocsi, amelyekből megtaláltunk kettőt. Ezeket a 12 fős szerelvényeket inkább csak tartalékként tartották. Ugyanis fix volt a tengelyük, így a kanyarokat nehezen tudták bevenni, pattogtak a sínen. Ezeket csak akkor használták, amikor egy népesebb csoport együtt szeretett volna vonatozni és a két hosszabb, forgózsámolyos kocsi már megtelt. A mozdonyok színe szürke volt. A világosabb, ezüstös alapszínen a díszek és betűk sötétebbek voltak. Ilyen árnyalatúvá újítjuk fel mi is.
– Itt álljunk meg egy kicsit a tervek valóra váltása felé vezető úton, s még pillantsunk egy kicsit vissza a múltba! Hogyan, hol sikerült fellelni a mozdonyt és a kocsikat?
– Amikor hat évvel ezelőtt elindultak a Túrajó séták Veszprémben, kutattam a város történetét. Egyre jobban megismertem ezt a részt is és felmerült az ötlet, hogy foglalkozzak a Vidámpark történetével is, így megszületett egy ezzel kapcsolatos séta is.

Az egykori megálló közelébe fog visszakerülni a kisvonat – mondta el Raffai Csilla
Fotó: Keszey Ágnes

Itt, ahol most állunk, ez volt az egyik vasúti megálló. Ugyanilyen építőanyagokból épült a Vidámpark bejárata is. Ezeket is bemutatom és mesélek róluk a séták során. Nagyon sokszor elhangzik az a mondat, hogy „de jó lenne, ha lenne kisvasút most is.” Néhányan emlékeznek még a mozdonyra, a vonatra, vagy szüleiktől hallottak róla. Azt is megemlítik sokan, hogy óvodák udvarába került egy-egy kocsi. Idővel ezek rozsdás szerkezetekké váltak, s elkerültek az oktatási intézményekből. Így elkezdődött a kutatómunka. Meg kell említenem néhai Németh Károly – egy kivitelező cég egykori tulajdonosának – nevét. Ő egy városi óvoda felújítása során az addig udvari játékként használ két kocsit és egy mozdonyt azzal a tervvel helyezte biztonságba Balatonfűzfőn, hogy később, nyugdíjas éveiben majd felújítja őket. Erre sajnos már nem került sor, de mi nagy nehezen megtudtuk, hol vannak a járművek és rájuk találtunk. Így felesége hozzájárulásával megkaptuk és visszaszállítottuk Veszprémbe. Innen kezdődik a kisvonat új története.

Ilyen állapotban volt a kisvonat, amikor megkezdték a felújítást
Fotó: Túrajó Egyesület

Ez négy éve történt. Az azóta eltelt időben – csakúgy, mint hajdan, hat évtizeddel ezelőtt sokak összefogásával zajlott a munka. Magánszemélyek és cégek pénzbeli támogatást biztosítottak vagy saját munkájukkal járultak, járulnak hozzá, hogy a hajdani kisvonat ismét az egykori Csónakázótó szomszédságába kerüljön.

Raffai Csilla a Veszprémi Értéktárba írt ismertetőjében foglalta össze az eddigi munkálatokat.

Ilyen volt – ilyen most, s még tovább szépül a jármű
Fotó: Túrajó Egyesület

„2019 őszén Kádártán tisztították meg a régi festéktől és kezelték le a szerelvények felületét. 2020 elején a lakatosmunkákat végezték el Balatonfűzfőn, 2021 őszére pedig befejeződött a kocsik és a mozdony eredeti színre festése is Veszprémben. 2021 végén a belső fabútorok és a plexi ablakok beépítése zajlott Szentkirályszabadján.”

Új életre keltik a kis járművet
Fotók: Túrajó Egyesület

– Folyamatosan dolgozunk, de lassan haladunk. Ahhoz, hogy ezt a rozsdás, viharvert szerkezetet olyan állapotba hozzuk, hogy kiállíthassuk, nagyon sok és sokféle munka szükséges. Most a fapadokat készítjük – folytatta beszélgetésünket a terv ötletgazdája.

S hogy milyen lesz a megújuló kisvonat? Azt hamarosan mindenki láthatja – s ehhez a veszprémi önkormányzat is hozzájárult. Májusban már szeretnék, ha ismét ott állna a felújított kisvonat, ahol hajdan oly sok gyereknek és felnőttnek okozott vidám perceket, felejthetetlen élményeket.

Újjávarázsolják a sokakban nosztalgikus emlékeket idéző kisvonatot
Fotó: Túrajó Egyesület

– Megálmodtunk bele egy játék műszerfalat, ehhez igazi mozdonyból származó műszereket kaptunk. Az ehhez szükséges anyagi forrás előteremtéséhez várjuk az adományokat. Ha már ott lesz a vonat, rá lehet mászni, bele lehet ülni, lehet fotózkodni rajta.

A Csónakázótó szomszédságában, az egykori megálló közelében fog állni hamarosan a megújult kisvonat. Akár bele is ülhetünk majd
Fotó: Túrajó Egyesület

Interaktív módon is szeretnénk bemutatni az egykori kisvasutat, de ehhez is várunk még támogatásokat – elsősorban fotódokumentációk formájában- szólt az aktualitásokról Raffai Csilla. De ez egy második ütem, amely egy későbbi időpontban valósul meg.