Az idei évben húsz rétisas fióka kapott egyedi jelölőgyűrűt a lábára – tájékoztatott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. A gyűrűzés a Nyugat-Zala, valamint a Kis-Balaton-Nagyberek Tájegységben zajlott. A szakemberek két nap alatt összesen 15 fészeknél jártak, melyből 14 fészekben volt utód.

Összesen 20 rétisas fióka kapott egyedi jelölőgyűrűt a bal lábára.

Az idei költés átlagosan jónak mondható. A gyűrűzött madarak kora nagyjából a 3 hetestől a 6 hetesig változott.

10 emelet magasságban fészkelnek

A rétisasfészek nagyjából 25-30 m magasságban található.

A fára alpintechnikával mászott fel a fiókákért a szakterület egyik legjobb madarásza,

Bereczky Attila, majd a fészekben lévő fiókákat egyesével egy erős zsákba helyezte, s óvatosan leeresztette a ragadozó madarak gyűrűzését végző szakembernek, Szinai Péternek. A gyűrűzést követően a fiókák ugyanezen zsák segítségével kerültek vissza a fészekbe. Az egész folyamat nagyjából 20-40 percet vett igénybe. A szülő madarak általában a levegőből figyelték fiókáik gyűrűzését, majd miután a szakemberek távoztak, ismét birtokba vették a fészket.

A fiókákat 10 emelet magasságból hozták le
Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park/Varga Júlia

Őz- és vadmalac-maradványok a fészekben

A rétisas (Haliaeetus albicilla) hazánkban fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 1 millió forint. Fészkét olyan erdőkbe építi, ahol öreg, magas fák vannak, az emberi zavarás pedig minimális. Tápláléka elsősorban

halakból vagy könnyen elejthető fiatal, öreg, legyengült vízi madarakból áll, de gyakran találni a fészekben mocsári teknős, nyúl, őz, vadmalac-maradványokat is.

Két-két kicsit nevelnek

Háromfiókás fészekaljjal nem találkoztak a gyűrűzés során, de a lakott fészkek nagy részénél két fiókát neveltek a szülők. A sasok gyűrűzése 12 fészek esetében sikerült. Kettőben akkora méretűek voltak a fiókák, hogy befogásuk esetén fennállt a veszély, hogy a fészekből kirepülnek, a harmadik esetében pedig sikertelen költés miatt nem volt fióka.

A nagytestű ragadozó madarak gyűrűzésének elsősorban az a célja, hogy az akár kézi távcsővel vagy fényképezőgéppel leolvasható azonosító révén

egyedileg megkülönböztethessék a madarakat.

Ennek jelentősége lehet a faj terjedésének nyomon követésében, új fészkelőpárok megjelenése esetén, valamint szerencsétlen esetben a pusztulva talált egyed azonosításában.

Nyitókép: Balaton-felvidéki Nemzeti Park/Varga Júlia