Mihály Szilvia | 2022.09.03. 07:00
Adler junior, a veterán autó is ott lesz a keszthelyi kiállításon
Ez az Adler egy keszthelyi garázsban nyerte vissza eredeti fényét, nézd, milyen szép az 1936-os junior.

Adler, a sas

Az oldtimerek között is kitüntetett figyelem övezi a 30-as évek autócsodáit, az Adlereket. A különleges formájú, kerek első lámpás kis autók nemrég méltóságteljesen gurultak be a keszthelyi Fő térre, ahol a büszke tulajdonosok minden apró részletet megmutattak a felújított autócsodákon.
Az Adler a II. világháború előtt Németország egyik legismertebb autómárkája volt. Kezdetben évente néhány ezer darabot gyártottak, 1934-41 között azonban több mint 100 ezer Trumpf Junior gurult ki a gyárkapun. 1933-tól a típus meghódította Magyarországot is.
Az autó neve sast jelent, nem véletlen tehát, hogy a birodalmi sas az autó elején a feje búbjától a körméig megjelenik, ez az egyik jellegzetes szimbolikája az autónak.

Az Adler neve sast jelent
Fotó: Mészáros Annarózsa

1936-ban gyártották

Hideg Árpád csodaszép autóját egy keszthelyi garázsban újította fel. Ez a második Adlere, az első kezei között újjászületett Sasfióka, amivel több veterán autó találkozón is díjat nyert, már három éve Kaáli professzor autómúzeumban látható Dörgicsén. A most látható 1936-ban készült autó 2018-ban került Árpádhoz, akinek most is egyetlen cél lebegett a szeme előtt, a gyári állapot helyreállítása.
– Muzeális értéke csak az eredeti állapotú autóknak van – vallja. – Autózgatni persze lehetne egy gyorsan, mai alkatrészekkel és technológiával felújított autóval is, de a cél az értékmegőrzés.

Hideg Árpád és a felújított Adler
Fotó: Mészáros Annarózsa

Évekig tartott az Adler felújítása

Bár már ismerte az Adler jellegzetességeit, az alkatrész beszerzési helyeket és a mestereket is, akik segíteni tudtak a felújításban, évekig tartott a munka. Árpád a legtöbb feladatot maga végezte el kis műhelyében, sokszor baráti segítséggel, időnként szakműhelyekhez is fordult, de élvezte a kihívást. A fényszórókhoz például különleges kristályra volt szüksége, amit a felsége pezsgős poharainak szárából egy helyi optikus mester segítségével vágtak ki.
Bár az autó nem volt összetörve, a fenéklemezt teljesen ki kellett cserélni, a 80 év azt megviselte. A karosszéria, a sárvédő, a motorháztető, az ajtók azonban eredetiek. Az ajtók és a belső felületek kárpitozását, az üléseket, a kárpit fa tartószerkezetét is újra kellett készítenie Árpádnak.

A kárpitozás olyan, mint új korában
Fotó: Mészáros Annarózsa

– Három kárpitos adta fel a munkát, mire elkészültem vele – meséli nevetve. – A szövet is hasonló az eredetihez, a megmaradt színeket és mintákat használtam fel. Nem ragasztva, hanem apró szegekkel van rögzítve a kárpit a faszerkezetre, ehhez a helyi susztertől kaptam szegeket.
Az ablakok üvegeit nem gumi, hanem műbőr mandzsetták tartják a fa keretekben, ennek milliméter pontosnak kell lenni.
Előírás, hogy még a csavarok nagy részének is eredetinek kell lenni, ezért minden megmenthető csavart újrahasználtunk az autó összerakásakor. Minden csavarban benne van a német gyártó azonosító jele, ami itt 14 milliméteres, az a mai rendszerben 13-as.

Fakockák az Adlerben

Több alkatrészt újra kellett gyártani, gyártatni, végül meglett minden, a korabeli gumiktól a Bosch fényszóróüvegeken át a szövetkárpitig. Minden elektromos berendezést a Bosch gyártott ebbe a modellbe, a lámpák, az irányjelzők, a belső ablaktörlő, a duda, a gyújtáskapcsoló is az.

Bosch ablaktörlő
Fotó: Mészáros Annarózsa

Azt tudtad, hogy az Adlerek alvázszerkezetbe rezgéscsillapítóként több egymástól filccel elválasztó fapogácsát tettek, hogy ne rezonáljon? Ilyen megoldással stabilizálták az ajtókat is, de a fakocka és a filc beszívta a nedvességet, ezért a lemez tönkrement és javítani kellett.
– A hátsó fékre az ellenőrzésekor a német gyárban egy sasmintás plombát tettek, ezt megtaláltam, sikerült vissza is tennem a helyére. A fék és a kuplungtárcsák is eredetiek. A kézifék egyszerre mind a 4 kerékre hat. A kormányon van a sebváltó, ezt a legnehezebb kezelni.
Érdekes, hogy biztonsági öv nincs, de az autóban van szivargyújtó, hamutálca és még ruhatartó fogas is.

Fronthajtású Adler

– A fronthajtást az Adler mérnökei fejlesztették ki, a francia Citroën alkalmazta még ebben az időben ezt a technikai megoldást.
A motor egészen be van nyomva a karosszériába, olyan csendesen jár, annyira ki van egyensúlyozva, hogy egy pénzérme sem gurul le róla működés közben. A súlypont miatt jó a kapaszkodóképessége is.
Az Adler hűtője termoszifonos, ennek a lényege, hogy a motor meleg vize a hűtőre megy egy felfelé emelkedő ferde csövön. A fajsúly különbség miatt a lehűlt víz a ventilátor hatására visszatér a motor alsó pontjára.
Az ékszíj egy szegmentált szegecselt csavarstiftes bőrszíjból van, ha elszakadna, akkor sem kell szétszedni a váltót, könnyen befűzhető. Az autóban levő szíjat Árpád készítette, ez egy erősített változat, hiszen az autót Árpád nemcsak felújítja és nézegeti, hanem használja is.

Az ékszíj
Fotó: Mészáros Annarózsa

Begurul tankolni az öreg Adler

– Már több mint 80 km-t mentem vele, a kocsi végsebessége elvileg 60 km/h, de tud menni többel is. Suhanunk Keszthely utcáin, a rugózás kényelmes, jó ülni a puha, pamlagos ülésen. Igazán különleges látvány, amikor megállok tankolni. Az Adler 100-as benzinnel megy, de a karburátorok védelme miatt ólomtartalmú és súrlódáscsökkentő adalékanyagot is adunk hozzá. A 25 lóerős kocsinak 27 literes tankja és 5 liter tartaléka van.
Az első úton kaptam egy felverődő követ, ez kivédhetetlen, ha az ember használja a veterán autóját. Ha mindentől meg akarnám óvni, akkor csak a garázsban nézegetném. Én már 77 éves vagyok, használni szeretném, át akarom élni az élményt, ahogy haladok vele. Olyan állapotba hoztam az autót, hogy biztonságosan használható, minden műszaki vizsgakövetelménynek megfelel.

Az öreg járgány többször is felbukkan a keszthelyi utcákon
Fotó: Mészáros Annarózsa

Egy Adler ritka kincs

35 db Adler autó van hazánkban, ebből 14 működőképes, az alkatrész utánpótlást Németországból tudjuk megoldani. Az Adleresek jól ismerik egymást, tudunk egymással alkatrészt cserélni, célunk, hogy szervezett formában többször találkozzunk, hogy járműveinket megmutassuk a nagyközönségnek is.

Szeptember 4-én a keszthelyi Festetics-kastély kertjében tartott veterán autó találkozón, ahol az 50-es évek előtti autók találkoznak, ott te is láthatod ezt a különleges autót.

Nézd meg képeinket!

Tömegközlekedéssel is eljuthatsz Keszthelyre! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva