2022.09.20. 16:00
Látványos programokkal várja az érdeklődőket a Marha(nagy)hajtás Nagyvázsonyban
A Marha(nagy)hajtás idén látványos lovas és fogatos menetén több ponton megállva lehet a különleges hangulatú műsorokba és a Balaton-felvidék boraiba, mustjaiba kóstolni.

Szeptember 24-én, szombaton reggeltől főzőverseny, a menetet követően pedig színes kulturális programok várják a rendezvényszínpadnál a látogatókat. A rendezvény zárásaként a Szent Mihály-naphoz híven a közönség bekapcsolódásával hazahajtják a magyar tarka marhacsordát is. Este hagyományos szüreti bál várja az igényes zenére szórakozni vágyókat.

11.30-kor indul a szüreti felvonulás. A menet a Petőfi Sándor, Csokonai és Malomkő utcán át a településközbontba érkezik, ahol a Szent Ilona-templom melletti területen alakítanak ki kínálópontot. Itt ad műsort Szász Mackó és fúvószenekara Erdélyből.

Nemesleányfaluban 12 órakor főzőverseny kezdődik, az elkészült étkeket 15 órától zsűrizik. 12.45-kor lesz a rendezvény megnyitója. 13 órától Udvardy György érsek megáldja a lovasokat és a lovakat.

13.30-tól kezdődnek a kulturális programok. Fellép az MH Légierő Fúvószenekara, a Mesevár Óvoda és Bölcsőde gyermekei, a Nagyvázsonyi Férfi Dalárda, Szász Mackó Fúvószenekara. Lesz solymászbemutató is.

15.20-kotr láthatják a résztvevők a csorda látványos behajtását.

15.30-tól DJ TIB retró diszkója. Sztárfellépők: Cory aka Happy Gang, Erox Martini. 21 órától bál a Rulett Együttessel. Rossz idő esetén a bált a rendezvényházban tartják meg.

A gyerekeket ringlispíl, ugrálóvár, pónilovaglás, kosár körhinta, közös erőd- és búvóhelyépítés, lézerharc, célbadobó fal, óriás labirintus, helycserés támadás és a Nagyvázsonyi Önkéntes Tűzoltóság jóvoltából gyereksarok várja.

A rendezvény napján a Szent István-templom 10 és 16 óra között látogatható.

Forrás: veol.hu
Nyitókép: shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva