Ez is kiderült nemrégiben Hévízen, ahol a Mátyás király emlékév alkalmából tartott Reneszánsz napon zenével, viselet- és táncbemutatóval, párbajokkal idézték meg a kor hangulatát. Lázár Mihály, a szentesi Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület vezetője pedig lerombolt egy közkeletű sztereotípiát, ami a középkori sötétséggel kapcsolatban sokakban mindmáig él. – Európa nyitott volt – szögezte le az elnök –, talán sokkal inkább az, mint most. Szabadon áramoltak a termékek, s a határok is nyitottak voltak.
Az emberek ugyan általában ott éltek, ahová születtek, de ha valaki elindult világot látni, szabadon tehette, senki sem állta útját. Mátyás például Itáliáig ment feleségért, de az utazásra az egyszerű polgároknak is volt lehetősége. A civil szervezet ezt a korszakot mutatja be, immár tíz éve ápolva a magyar katonai és kulturális hagyományokat a középkor egyik legvirágzóbb időszakából, a Hunyadiak korából. Ahogyan Lázár Mihály fogalmazott, ebben az időben élte aranykorát az ország, amely a kultúra és a hadászat területén is rengeteget fejlődött akkoriban.
A csoport tagjai korhű források, ábrázolások és leírások alapján bővítik eszközeik tárházát, s amit csak lehet, saját kezük munkájával készítenek, hogy bemutatóik során minél hitelesebben eleveníthessék fel például egy XV. századi zsoldos kompánia táborát, ruházatát, valamint fegyverzetét, és nem utolsósorban táncait, hisz’ azok is hozzátartoztak az akkori (katona)élethez – amely pont anynyira volt magyar, mint amennyire nemzetközi.
– Már a XV. század előtt betelepítették ide a kunokat, akik asszimilálódtak közénk, érkeztek németalföldi polgárok és parasztok is. Természetesen nemzetként beszélhetünk a magyarságról, de a Kárpát-medence egyfajta öntőtégely, amelyben sok nép és kultúra keveredik, amit jól tudtunk formálgatni akkoriban is. Például a ruházatban megjelentek német és olasz elemek egyaránt, amit külön-külön, önállóan is hordtak, de a cseh zsoldos katonák mindkettőt használták, s abból sokat átvettek a magyarok is. Akik a népmesék szerint mindig győztek. Ám a valóságban még ma sem tudjuk pontosan, hány csatát nyert Mátyás, sőt, még azt sem, összesen mennyi harc részese volt az akkori haderő, például a zsoldosokból álló Fekete sereg. Az viszont biztos, hogy fél évezreddel ezelőtt is nagy szerepe volt a médiának – amely ugyan teljesen mást jelentett akkor, mint most, a működési mechanizmusa azonban erősen hasonlított.
– Bonfini, Mátyás történetírója, mai fogalmainkkal tekinthető újságírónak is, aki az eszköztárát, másokhoz hasonlóan, olykor arra használta, hogy az ellenfelet elbizonytalanítsa, öszszezavarja, támadja – mutatta be a korszak „sajtóját” Lázár Mihály.
– Fennmaradt például egy olyan leírás, amely szerint a magyarok úgy foglaltak el egy várat, hogy mire odaértek, a törököknek már híre-hamva sem volt, ugyanis a támadás híre – előre megfontoltan… – jóval megelőzte a sereg megérkeztét. A korabeli kommunikációs eszközök tehát befolyásolhatták a csaták kimenetelét. Hasonló eset egyébként fordítva is megtörtént: valaki leírta egy levélben, hogy jön a török, s mire később valóban odaértek a hódító hordák, már nyoma sem volt a védőknek. Persze, a korabeli tudósítások nem csak a harcokról szóltak, a kulturális életet is megismerhetjük a leírásokból, kódexekből. Ahogyan például a víváselemek fennmaradtak, úgy a tánclépések is, amelyekben németalföldi s moldvai hatások érzékelhetők.
A kor embere egyébként – legyen akár uraság, polgár, paraszt vagy katona – szeretett mulatni, s minden rétegnek megvolt a saját tánca. Az udvari rend merev, szabályozott volt, kikacsintások nélkül, de a köznép örömből táncolt, s a mindennapok része volt a zene is, a piactereken állandóan szólt a muzsika. Lovag is csak akkor lehetett az ember, ha legalább két hangszeren játszott. Katona pedig – pláne túlélő – úgy, ha sok fegyvert jól forgatott. Egykezes, másfél kezes kardok, alabárdok, lándzsák, pajzsok, puskák és íjak tűntek fel a harcmezőkön, amelyek használatához komoly fizikai erő kellett. Nem véletlen, hogy a küzdelmek szemtől szemben általában három ütésig tartottak, mert akkorra az egyik fél már elveszítette a fegyverét. S vajon egy ilyen világban, amelyhez a kifejezés mindenfajta értelmében kemény kéz kellett, lehetett-e valaki igazságos uralkodó, mint ahogyan az Mátyásról fennmaradt? – Ez hosszú kibontást igényelne, de első blikkre azt mondom: nem – döntött meg egy újabb, közkeletű sztereotípiát Lázár Mihály, ám rögtön árnyalta is a sommás állítást. – Talán arról lehet szó, hogy mindenki szerette azt a királyt, aki elvette a másik lovát is…
Mátyás kétségkívül nagyon jó politikus volt, és biztosak lehetünk abban, hogy döntéseinek jó része az igazságon alapult, de szerintem a XV. században, bárkiről beszéljünk is, a szó mai értelmében nehezen lehetett igazságosan uralkodni. Az viszont kétségtelen, Mátyás király megfelelően tudta képviselni a különféle rétegeket, s talán ezért is kedvelték, tisztelték.
Forrás: zaol.hu
