veol.hu | 2022.10.23. 12:00
EKF 2023: megnyitóünnepség a magyar kultúra napjának előestéjén
Kilenc tématerület köré szerveződnek a jövő évi Európa Kulturális Fővárosa projekt programjai.

A napokban ünnepélyes keretek között tartották meg a programbejelentő rendezvényt, épp száz nappal a 2023. január 21-ei megnyitó előtt.
A VEB 2023 EKF programjait és projektjeit – a műfaji csoportosításon túl – klaszterekbe sorolták, amelyek az új kulturális-kreatív régió legfontosabb törekvéseit foglalják keretbe. A kilenc klaszter – amelyek fantázianeve TeszVeszprém, Zene/Város, Élő régió, Törékeny Balaton, Rendhagyó, Hidak, Tükörkép, Jövő idő és Ünnep – több száz saját és az EKF partnerei által szervezett programot, programsorozatot foglal magában. A művészet és a kultúra eszközével igyekeznek ezekben választ találni olyan kihívásokra, mint a települések újból élettel és közösséggel való megtöltése. Törekvéseik között szerepel továbbá a kevésbé látható települések hagyományőrző és jövőformáló tevékenységeinek támogatása is; szeretnék ráirányítani a figyelmet a Balaton és vízgyűjtő területének ökológiai kihívásaira; rendhagyó előadásokkal, előadásmódokkal igyekeznek megszólítani a fiatalokat, és felkelteni érdeklődésüket a kultúra iránt; valamint erősíteni az emberek egymáshoz és környezetükhöz való kapcsolódását, az együttélés kultúráját.

Forrás: VEB2023 EKF

Ami a 2023. január 21-ei, szombati megnyitóeseményt illeti, a város számos pontján már délelőtt elkezdődnek a felvezető programok, közölte a VEB 2023 EKF. Veszprém kulturális intézményei egész hétvégén kiállításmegnyitókkal, különleges tárlatvezetéssel készülnek, míg a gasztronómiai-közösségi helyszíneken színes programok, koncertek várják a vendégeket.

 

Az eseménysorozat csúcspontja egy nagyszabású, a belváros tereit bevonó összművészeti program lesz, Ragyogj, Veszprém! címmel. A közel egyórás produkció több egymást követő, egymással összefüggő zenés műsorszámból, táncprodukcióból, zenei eseményből, és a teljes műsort kísérő fényfestésből, nagyszabású épületvetítésből és más hatásos látványelemből áll össze. A Veszprém múltját és jelenét bemutató elbeszélés mágikus, mesés, hol álomszerű, hol groteszk, humoros, a várost ünneplő, egyfajta „városi fantázia” lesz, ígérik a szervezők. A nagyszabású műsor éjszakába nyúló utcabállal zárul.

 

Veszprémbe tömegközlekedéssel is eljuthatsz!Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva