Szijártó János / veol.hu | 2022.10.24. 18:00
Újra a süllők voltak a főszereplők Szigligeten
Két év kihagyás után nyitották meg újra a Szigligeti Süllőfesztivált a település strandján a hétvégén.

A süllő a fesztivál főszereplője

A programot 2006 őszén rendezte meg először hagyományteremtő szándékkal a helyi turisztikai egyesület. Fő célként akkor a turisztikai szezon meghosszabbítását tűzték ki, és az évek során be is bizonyosodott, hogy az elképzelés reális volt.
Tömegek mozdultak meg, érkeztek a vendégek közelről s távolról Szigligetre a süllőfesztiválra, annak ellenére, hogy a hal ára egyre magasabb lett. Idén egyébként tízdekánként 1400–1500 forint körüli áron kínálják a süllőt, egy mustáros lazac vagy egy fogasfilé édesburgonyával például 5500 forintba kerül.

Fotó: Szijártó János/Napló

A szombati program a hivatalos megnyitó után az Ivett & the Jazz Boy koncertjével kezdődött, utána a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar lépett a színpadra, majd a Longstep, Szalai Anna és Dorozsmai Gergő, illetve a Csaknekediskislány szórakoztatta zenével a közönséget.

A vasárnapi műsort a Mini Wolf – Ici-Pici Kölyök Party, a Gyenes Néptánc Együttes, a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar és a Csángálló adja. Ezzel együtt természetesen a sütödék, a borosstandok, a kézművesek hatalmas kínálata fogadta és vasárnap is várja a látogatókat a kétévnyi, vírussal összefüggő kényszerű szünet után.

Tömegközlekedéssel is eljuthatsz a Balatonra! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva