Mészáros Annarózsa | 2023.02.08. 12:00
Több, mint negyed évszázada a turizmus élvonalában
Amikor 26 évvel ezelőtt elkezdte a tevékenységét a badacsonyi Tourinform Iroda, akkor az volt az egyik fő céljuk, hogy a fürdő szezonon kívüli időszakot próbálják erősíteni, az egész éves Balaton eszményét beteljesíteni.

— Először a tavaszi és az őszi időszakot céloztuk meg. Most már elmondhatjuk, hogy van téli szezon, és télen, hétvégente ugyanúgy megtelnek a szálláshelyek — meséli lelkesen Tasner Mónika, a badacsonyi Tourinform Iroda vezetője a pozitív tapasztalatokat a négy évszakos Balatonnal kapcsolatban. — Mi magunk is azon dolgozunk a saját eszközeinkkel, hogy erősítsük a kínálatot, illetve a tagjainkat is bevontuk-bevonjuk ebbe. Folyamatosan vannak a térségben ősszel, télen és tavasszal programok, események. A szolgáltatóink, a tagjaink, tehát a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek, látogatóhelyek törekednek most már az egész éves nyitva tartásra. Lehet, hogy november közepétől, március közepéig csak hétvégente vannak nyitva, de nyitva vannak. A vendégek ebben az időszakban amúgy is jobbára hétvégén jönnek. Azt látjuk, hogy egész évben van élet Badacsonyban, és eljutottunk odáig, hogy már tényleg négy évszakos Balatonról, Badacsonyról beszélhetünk. Ezen a borvidéken, ebben a térségben mindenképpen.

Fotó: Badacsonytomaj Tourinform

A covid pozitív hatása

Tasner Mónika szerint a covidos időszaknak volt egy pozitív hatása a belföldi turizmusra: az emberek be voltak zárva az ország határain belülre, s azok, akik korábban csak külföldben gondolkodtak, elindultak itthon és rájöttek, hogy mennyi csodaszép hely van országon belül.
— A saját szemükkel láthatták, hogy mennyi fejlesztés történt. Egészen más a mai Magyarországnak a turisztikai kínálata, mint a 10-15 évvel ezelőtti volt. Teljesen új élmények várják az embereket — mutat rá a tapasztalatokra Mónika. — Aki ebbe belekóstolt, az ha nem nyáron, de az év más részében egy-egy hétvégén vagy egy napos kiránduláson belül el fog menni felfedezni ezeket a helyeket.

 

Programbőség a kínálatban — nekünk mindenről tudni kell

— Vannak saját rendezvényeink, melyekben a tagjaink is részt vesznek: a Borbarangolás, a Bortriatlon, a szervezett bortúrák, és a Badacsony New Yorkban rendezvényünk Budapesten, az is nagyon népszerű. Gyalogtúrákon és szakvezetéses túrákon is részt lehet venni — sorolja Mónika a kiapadhatatlan programáradatot. — Mindig próbálunk újítani és még vonzóbbá tenni ezeket a programokat. Szeretnénk új helyszíneket és tagokat is bevonni. Minden programot várunk, mindenkitől, és mi magunk is halászunk programokat. A fő cél az, hogy a turistákat maximálisan ki tudjuk szolgálni. Nekünk ehhez mindenről tudni kell — biztat minden programszervezőt Mónika, hogy eseményeiket juttassák el a Tourinform Irodák számára.

Fotó: Mészáros Annarózsa

Újraéledő bortriatlon

A borvidék három meghatározó borfajtáját viszi közelebb a rendezvény a vendégekhez. Ezek a szürkebarát, kéknyelű és olaszrizling. Ezeken az alkalmakon az adott pincészetnél a vendégek megismerkedhetnek a borász családjával is. Májusban a szürkebarát, júniusban a kéknyelű és októberben az olaszrizlingé a hétvége. A résztvevő pincéknél az adott faját kóstolhatják, ismerhetik meg a vendégek közelebbről. A játék része abból áll, hogy pecséteket lehet gyűjteni és ajándékot kaphat a kitöltő a harmadik vagy a hatodik helyszínen. Hogy még gördülékenyebb legyen a látogatás, egy transzfer járatot készül indítani az iroda, mert nem mindegyik pince érhető el gyalogosan.

 

1982-ben nyílt az első Tourinform Iroda Magyarországon, a badacsonyi 1996-ban. A megnyitás óta Tasner Mónika vezeti a minősített irodát, amely egész évben nyitva van. Novembertől április végéig heti hat napon, május elejétől pedig a hét mindennapján várják a turistákat, érdeklődőket. A folyamatosan megújuló, tematikus és helyi kiadványokban gazdag irodák legtöbbje törekszik arra, hogy helyi termékek is elérhetőek legyenek a kínálatukban. Kerékpár kölcsönzés, csomagmegőrzés is elérhető szolgáltatás, a badacsonyi iroda esetében pedig még a túravezetés is.

 

Szokások változása

— Bármennyire is digitalizálódik a világ, a személyesen átadott, élőszavas információnak az értéke nem csökken — állítja határozottan Tasner Mónika. — Igen is szükség van az élő kommunikációra, a helyiek tudására. A vendég igényt tart arra, hogy egy helyi szakember tájékoztassa őt. Nincs olyan kérdés, amire egy Tourinform Irodában ne tudjon választ kapni egy érdeklődő. Az utazási és kikapcsolódási szokások megváltoztak az utóbbi 10-15 évben. Ennek megfelelően mi is más környezetben és más szolgáltatásokkal várjuk a vendégeket, mint egy bő évtizeddel ezelőtt. S, úgy látjuk, ezt valóban igénylik a vendégek. De ezt a számok is mutatják, egyre több a betérők száma. A vidék óriási potenciálját még inkább ki lehetne aknázni, ha a sármelléki repülőteret sikerülne továbbfejleszteni, hiszen akkor a külföldi vendégek száma is növekedhetne. Jelenlegi kínáltunkkal teljes mértékben meg tudnánk felelni egész évben a külföldi vendégeknek. Két nagyobb szálloda működik Badacsonyban, szinte egész évben telt házzal. De szükség lenne még szállodákra. A kempingjeink egytől egyig nagyon szépen megújultak, de ezek egyértelműen szezonális szálláshelyek.

Fotó: Badacsonytomaj Tourinform

– A magán és egyéb szálláshelyek terén végbement egy óriási minőségi előrelépés. A digitális adatszolgáltatás és a köztelező szálláshely minősítés abban az irányban hatott, hogy azok, akik ezt nem tudták teljesíteni egész egyszerűen kihullottak a rendszerből. Tisztult a rendszer, megmaradtak a profin működő szálláshelyek — mutat rá az átalakulás egyik fő pontjára Mónika. — Már nem működőképes módszer, hogy Mariska néni kiadja a ház alsó szintjét két hónapra. Ha valaki manapság ebbe a régióba látogat, bőven válogathat a gazdag kínálatból. De szükség lenne nagyobb befogadóképességű szálláshelyek létrehozására. Jó lenne, ha sikerülne a belföldi-külföldi arányt abba az irányba terelni, hogy növekedjen a külföldi turisták száma, akkor még biztosabb alapokon állna az eloszlás. Jelen pillanatban 75-80%-a a belföldi vendégek száma. Ezt az arányt jó lenne a külföldi vendégek felé erősíteni, mindenképpen arra kell törekednünk.

 

Badacsonyba tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva