Mészáros Annarózsa | 2023.02.27. 08:00
Balatoni lányon a fagyivilág szeme
Riminiben rendezték idén januárban a Fagylalt Európa Bajnokságot, ahol a gyenesdiási Bringatanya fagylaltmestere, Somogyi Renáta is ismét bizonyított háromfős csapata élén. Vele beszélgettünk az Európa Bajnokságról, a közelgő Világbajnokságról és arról, hogy milyen finomságokkal készülnek a nyári szezonra.

— Ez a verseny meghívásos alapon működik, az adott országot felkérik az eddigi eredmények, illetve nemzetközi versenyeken való szereplések alapján. Tavaly érkezett ez a felkérés, mégpedig a Fagylalt Világszövetség elnöke, Giancarlo Timballo felhívott és azt kérdezte, hogy van-e kedve Magyarországnak indulni ezen a versenyen — vág bele Somogyi Renáta, fagylaltmester az élménybeszámolóba. — Vele korábbról ismertük egymást, hiszen már indultam több nemzetközi versenyen is. 2017-ben volt a Gelato World Tour, s ott ő volt a zsűrinek is az elnöke. Ott sikerült egy nagyon jó helyezést elérnem illetőleg a szakmai zsűri különdíját is elhoztam. S onnantól kezdve mi nagyon jó kapcsolatba kerültünk. Voltam nála képzésen, több alkalommal is találkoztunk, s aktívan tartjuk a kapcsolatot. S így ő keresett meg ezzel a remek kéréssel, kérdéssel tavaly januárban, hogy mit szólnánk hozzá, hogy ha Magyarország is elindulna ezen a versenyen? Ez egy személyes meghívás volt, amit nem lehetett visszautasítani.

Forrás: Somogyi Renáta

Részletekből az egész felé

— A tavalyi budapesti Sirha Kiállításon a Világszövetség egy másik tagja Sergio Dondoli, aki szintén alapító tag, felhívott, hogy itt van ezen a kiállításon és egyben a Bocuse d’Or-on, mint felügyelő részt vesz a versenyen. S azt kérdezte, hogy van-e kedvem, kedvünk vele vacsorázni a csapattal. Akkor avatott be a verseny részleteibe, feltételeibe, az induláson való feltételekbe, illetve magába a feladatokba, hogy mi is az, amit készíteni kellene, hány fős csapatra lenne hozzá szükség — veszi sorra Renáta az eseményeket.

Forrás: Somogyi Renáta

 

Ennek fényében kezdett el ezen a felkérésen gondolkodni és két kiváló szakembert sikerült választania maga mellé. Ugyanis a versenyre kell egy fagylaltkészítő, illetve szükség van még egy cukrászra is. S az is nagyon fontos, hogy ők tudjanak együtt dolgozni. Hiszen bármennyire is jók az egyéni kompetenciák, hogyha csapatban nem tudnak együttműködni nem ér semmit az erőfeszítés.

— Gácsi Zoltánnal, a fagylalt készítővel állapodtunk meg először, akivel nagyon jó munkakapcsolatban és baráti viszonyban vagyunk, így először hozzá intéztem ezt a felkérést. Ő átgondolta, majd nagy örömömre igent mondott. Akkor kértem, hogy ő ajánljon valakit, s így esett a választás Füredi Krisztiánra, a Hisztéria Cukrászda cukrászára. Így épült fel a csapat hármunkból. Közösen kezdtünk el gondolkodni szeptembertől aktívan, hogy milyen témába is tudjuk ültetni az elképzeléseinket, mert nagyon fontos volt, hogy kellett választani egy témát, amiben az egész desszertet és az összes dolgot, amit be kell mutatni, fel tudunk fűzni. 4-5 hónap munkája van benne: számos előkészítő feladatot kellett ellátni — avat be minket a fagylaltmester a részletekbe.

 

 

— A versenybizottságtól megkaptuk a kiírást, hogy egész pontosan hogyan kell elkészíteni a munkát. Volt egy dekorált fagylalt tégelyünk: ott meghatározták, hogy az alapjának mindenképpen csokoládénak kell lenni, ráadásul négy fajta csokoládé közül lehetett választani.

Tehát nem úgy festett a dolog, hogy Renátáék gondoltak egyet és azt elkészítették, hanem arra kellett felfűzni a munkájukat, ami pontos utasításként a kiírásban szerepelt.

— Mi a fehér csokit választottuk és ahhoz adtunk hozzá egy kicsit magyaros vonalat a tökmagropogóssal. A licsi-málna a nemzetközi vonal miatt szerepelt. Próbáltuk arra építeni, hogy mind dekorációjában, mind íz világában passzoljon, másrészt hozzuk egy kicsit a magyaros vonalat. Ezeket a termékeket végig gyakoroltuk a hónapok során, ami azt jelenti, hogy nagyon sok tesztet készítettünk, nagyon sokat variáltunk. Nagyon nehéz volt, hogy milyen íz kombináció legyen, rengeteg kollégával kóstoltattunk, míg végül megszületett mindegyik termékből az, amire mi úgy gondoltuk, hogy megfelelő lenne a versenyre, ott helytállna. Ezeket a feladatokat kellett januárban Riminiben bemutatni.

 

„Erdők, mezők virágai”

7 nemzet indult az Európa-bajnokságon, s ebből négyen juthattak tovább a világbajnokságra.

— Nehéz volt felmérnünk, hogy hol helyezkedünk el ezen a ranglistán, mert semmit nem tud ilyenkor az ember a többi országról, hogy ki mivel készül, mert minden teljesen titkos. Csak a szervezők tudják, hogy a nemzetek mivel készülnek, hiszen hozzájuk futnak be a receptek. A versenyen azt is nézik, hogy annak megfelelően készítette-e el az ember a termékeket, ahogyan korábban dokumentálta, fotókat kellett küldeni a felkészülési folyamatról — meséli Renáta a felkészülés szakaszait. — Azt tudtuk, hogy az olaszok nagyon erősek, hiszen ők már nyertek többször is ezen a versenyen. A franciákról és a spanyolokról is ugyanezt feltételeztük. Hiszen nagyon erős nemzetek, rutinos versenyzőknek számítanak, hiszen a kezdetek, vagyis 2003 óta, ők mindig ott voltak a kiemelt szereplők között. Magyarországról most először szerepelt csapat ezen a verseny.

Forrás: Somogyi Renáta

„Erdők, mezők virágai” lett a csapat választott témája. Amelyre azért esett erre a választás, mert nagyon sok szín, illetőleg forma az, amit meg lehet jeleníteni egy ilyen tematikával rendelkező kompozícióban. — Az erdőnek van egy őszies, tavaszias, nyárias vonulata, abba nagyon sok szín belefér: a zöldön át a rózsaszínig, pirosig, akár a piros bogyós gyümölcsökig. Egy kismadár, aminek színes a tollazata. Sok színnel, formával tudunk játszani, ami azért volt fontos, mert, hogy ha nincsen színe a dolgoknak, amin megragad az ember szeme, akkor lehet nagyon jó az a termék, nagyon finom, de mellette a szépészeti része elmarad. Igyekeztünk úgy kialakítani a termékeknek a külalakját is, hogy ha pontozzák a szépségét és a kreativitását, akkor ott ne veszítsünk pontot. — ismerteti a téma választás nehézségét a fagylalt mester.

Útban a Világbajnokságra

2024-ben Riminiben rendezik meg a Fagylalt Világbajnokságot, ahová világ minden tájáról kvalifikálták magukat csapatok. Érkeznek Argentínából, Brazíliából, Peruból, Taipeiből, Dél-Koreából, Szingapurból versenyzők. — Most az elsődleges feladatunk az, hogy olyan témát válasszunk, ami populáris, a világ minden táján érthető. Most ezen megy a fejtörés. Jelenleg két téma mellett tettük le a voksunkat. Mindegyikre próbálunk ötleteket gyártani, s ebből meglátjuk, hogy melyik lesz a befutó.

Forrás: Somogyi Renáta

 

— Nagyon fontos, hogy erre a versenyre a csapatnak még bővülnie kell egy jégszobrásszal. Mert ilyen jellegű feladatokat is kell készíteni. Egy szobrot, illetőleg egy piedesztált. Ez egy kis oszlop, amire rátesszük majd a pohárdesszertet. Egy séfet is szükséges keresünk, mégpedig olyat, aki jártas a cukrászatban is.

Renátáék előtt még sok feladat áll.

— Ez a verseny öt napos rendezvény, ez alatt még több terméket kell készíteni, mint az Európa Bajnokságon kellett, s mindent teljesen az elejétől a végéig helyben kell elkészíteni. Vagyis egy jóval nagyobb falat, 12 ország fog versenyezni. Most tervben van az is, hogy a fiúkkal kiutazunk Franciaországba, ahol több neves grillázsszobor készítő is van, mert a verseny során nekünk ezt is kell készíteni. Viszont Magyarországon nincs olyan nagy hagyománya az artisztika jellegű grillázs szobrászatnak, így meg kell tanulnunk ezzel is bánni — vázolja a következő év kihívásait Renáta.

A Bringatanyán is kóstolhatunk díjnyertes finomságokat

Azok a fagylaltok, amelyekkel most versenyeztek, a fagyi pultban is helyet fognak kapni, hogy mindenki meg tudja kóstolni ezeket a nyertes remekeket. Renáta szeretné, hogy a vendégeink is élvezhessék a verseny gyümölcsét.

— Tehát ezeket a termékeket mindenképpen szeretnénk már a nyitásra is elkészíteni. Hiszen olyan különlegességek születtek a közkedvelt magyar hungarikumokból, mint édes tejfölhab fagylalt. Készítettünk egy nagyon finom fagylaltot mogyoróból, málnából és ibolyából, az erdőre hajazva. Készült egy fahéjas, sárgabarackos túrófagylalt. Voltak a versenyen meglepetés boxok, amikből szintén egy fagyit kellett elkészíteni, ad hoc jelleggel. Mi az egyik alapanyagnak a kávébabot húztuk. Ebből készítettünk egy csillagánizsos kávéfagylaltot sóskaramellás variegátóval. Ez is biztosan megtalálható lesz nálunk majd a pultban. Illetve egy bazsalikomos citromfagyit is, ami sorrentói citromból készült. Már nagyon várjuk a nyitást!

Forrás: Somogyi Renáta

 

Gyenesdiásra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép, forrás: Somogyi Renáta

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva