Góz Lilla/sonline.hu | 2023.03.29. 16:00
Lefejték az anyahalakat a Balatonon
Megkezdődött a csukák mesterséges szaporítása a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. ciframalmi tavainál, Buzsákon.

A Balatonban kevés az ivadékok tápláléka, ezért emberi közbeavatkozással próbálják a ragadozóhal-állományt bővíteni.

Fotó: Németh Levente

– Két hétre a keltetőházba kerülnek az ivadékok, majd planktonban gazdag előnevelő tavakba tesszük át őket és négy hét alatt érik el a 3–4 centiméteres méretet – mondta Fodor Ferenc haltermelési igazgató. – Nagyon fontos, hogy elegendő táplálékuk legyen a kishalaknak. – Fiatalkorukban roppant falánkok, s ha nincs elég plankton, egymást falják fel, akár meg is feleződhet az állomány. Ezért a Balatonba is elszórtan helyezzük ki a halakat – mondta.

A halakat oxigénzsákba teszik április közepén és a horgászok segítségével a befolyókba, kikötőkbe és motorcsónakkal a Balaton nád előtti területére viszik.

– Azért van szükség a csuka mesterséges állománypótlására, mert a Balatonban kevés az ívási terület és az apró táplálék, amelyre szükségük van pár hetes korukban. A szaporítással próbáljuk bővíteni az állományt – mondta az igazgató.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Németh Levente/sonline.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva